Néha akkor is nehéz váltani, amikor tudjuk, hogy szükséges

OTP IBMB HVG copy
2022.02.22. 00:18
Általános tapasztalatnak számít, hogy nehezen térünk el a megszokottól, pedig az új dolgok általában új lehetőségekkel is kecsegtetnek. Kollégánk sem szívesen lépett ki a komfortzónájából, ám a történetéből kiderül, hogy idegenkedését legyőzve egy olyan lépést tett meg, amely jelentős változást hozott a pénzügyei terén.

Noha az Y-generáció népes csoportjába születtem és elvben nem okoz gondot a techkütyük használata, mégis vannak olyan programok, amelyek rendesen megizzasztanak. No persze nem a letöltésük/telepítésük/használatuk, sokkal inkább a megismerésükkel töltött időt érzem kicsit túlzónak. Sok gyártó ugyanis szeret minél extrább alkalmazást fejleszteni, amivel azt próbálja sulykolni, hogy ő bizony sokkal innovatívabb a versenytársainál, csak éppen a felhasználókat nem veszi figyelembe.

Pontosan a fentebb leírt helyzettől tartottam, amikor kiderült: az OTP Bank március 1-től kivezeti korábbi mobilbankos szolgáltatását.  Az OTP SmartBank volt az első, amit letöltöttem annak idején az okostelefonomra; az alkalmazás az évek alatt a szívemhez nőtt, hiszen egyáltalán nem volt bonyolult a használata, a menürendszere is egészen átlátható volt. Emellett a nap minden percében azt érezhettem, hogy pénzügyileg biztonságban vagyok. A bank a kivezetésről szóló közleményében kiemelte, hogy a lakossági ügyfeleknek nem kell csüggedniük, hiszen kapnak majd egy sokkal szebb és jobb appot a régi helyett.

Rajtam eleinte mégis eluralkodott az új dolgoktól való ösztönös idegenkedésem. Ráadásul rendszerint meggyűlik a bajom a határidőkkel, valami fontosat mindig elfelejtek, aztán jöhet a magyarázkodás. Csakhogy ez esetben erre nincs lehetőség, mivel a SmartBank alkalmazás meg fog szűnni. Elkezdtem ezért utánaolvasni a neten, hogy mit kell tennem azért, hogy márciustól ne maradjak mobilbank nélkül. Az OTP Bank oldalán hamar rátaláltam arra az oldalra, mely az új OTP MobilBankra vonatkozó fontos információkat tartalmazta. Merthogy mint kiderült,

az új alkalmazás neve OTP MobilBank lesz, amit minden lakossági SmartBankkal rendelkező ügyfélnek le kell majd töltenie a telefonjára, ha szeretne a mobilján továbbra is bankolni.

Fájó szívvel hát, de elköszöntem a SmartBanktól, és megtettem, amit a pénzintézet kért tőlem. Az új digitális szolgáltatási szerződés keretében elérhető új internetbank és mobilalkalmazás egyelőre augusztus 31-ig díjmentes, használatához csak egy sima regisztrációra van szükség. Utóbbi gondolata azonban egyáltalán nem tett boldoggá, hiszen mint annyi egyéb program esetében, itt is vártam, hogy meg kelljen adnom előbb a cipőméretemet is, majd minimum 12 helyen hitelesítenem kelljen az adataimat, emellett pedig igazolni, hogy nem vagyok robot. Azonban kellemesen csalódtam. Pillanatok alatt kiderült, hogy ilyenről egyáltalán nincsen szó, pusztán egy e-mail címet és jelszót kellett megadnom, és elfogadnom többféle tájékoztatót. A regisztráció végeztével pedig egy visszaigazoló levélbe ágyazott linkre kellett kattintanom, amivel aztán a végtelenül boldog és elégedett felhasználók klubjába léphetek.

Utóbbi meg is történt, az applikáció már csak egy belépési azonosító megadását (6 számból álló kód) kérte tőlem, de ez már gyerekjátéknak bizonyult.

Ám a pozitív tapasztalataim ezzel még nem értek véget. Már rögtön az új OTP MobilBankba való belépés pillanataiban látszott, hogy a többi banktól jelentősen eltérő, visszafogott alkalmazással lesz dolgunk. Legalábbis a szolidan felvillanó, nem túl tolakodó, fehér alapon megjelenő OTP Bank logó ezt vetítette előre számomra.

Megérzésem nem is csalt, az applikáció valóban egy nagyon letisztult alapot kapott, amihez dizájnos, nem túl hivalkodó látványelemek társulnak. A fejlesztők ráadásul szemmel láthatóan törekedtek az átláthatóságra is, így a „főmenüben” gyakorlatilag csak a legfontosabb információkkal találkozhatunk. Ezek az aktuális egyenlegről, a havi költésekről, illetve a legutóbbi tranzakciókról szóló adatok.

shutterstock 1489184195

Az alkalmazás almenüje is rengeteg opciót tartalmaz, itt többek között a számlabefizetéssel és rezsivel kapcsolatos ügyeinket intézhetjük (a különböző befizetéseken túl kimutatást kaphatunk a kiegyenlített számlákról hónapokra lebontva), de később akár az OTP SZÉP kártyánkkal kapcsolatos egyenlegünket is ellenőrizhetjük majd, mint ahogyan fiók és ATM kereső szolgáltatás is elérhető benne. Az új alkalmazás böngészése közben örömmel tapasztaltam, hogy az OTP Bank ügyelt a SmartBank használata során már megszokott funkciók megtartására is. Csak éppen új köntösbe csomagolta őket.

Az egyszerűbb belépés és a megújult, letisztult külső melletti azonnal szembetűnő különbség, hogy az új OTP MobilBank egy, a hétköznapjaimra nézve brutálisan hasznos funkcióval, az úgynevezett Kiadásfigyelő funkcióval bővült,

mely egyrészt folyamatosan monitorozza a költéseimet, emellett automatikusan kategóriákba sorolja őket, amivel azok áttekinthetővé válnak. Ezzel egyrészt tudom, mennyit költök havi szinten, és még azt is felügyelhetem, hogy mire megy el a pénzem. Mivel szeretem átlátni és nyilvántartani a pénzügyeimet, ez az új fejlesztés számomra sokban megkönnyítette a mindennapokat. Emellett a tranzakciótörténet is megújult, ahol így még áttekinthetőbben látok át mindent, még a folyamatban lévő és az elutasított tételeket is, így a nap bármelyik szakaszában tudom, hogy mivel hányadán állok.

Összességében elmondhatom, hogy az OTP Bank új MobilBankja felülírta az új dolgokkal kapcsolatos ösztönös idegenkedésemet. Könnyedén el tudtam végezni a regisztrációt, majd pár nap alatt aktív és biztonságos felhasználójává válhattam a felületnek, a különböző funkciók használatának elsajátítása pedig egyáltalán nem okozott gondot. Ki tudom jelenteni, hogy az új OTP MobilBank a korábbinál sokkal korszerűbb és felhasználóbarátabb felület, amire érdemes váltani.

 

Az OTP Bank március 1-től kivezeti a SmartBank alkalmazást a lakossági ügyfélkörben, helyét az új OTP MobilBank veszi át. A felhasználóknak a kivezetést követően május végéig ugyan továbbra is lehetőségük lesz a SmartBankból regisztrálni az új OTP internet- és mobilbankba, valamint használni a Selfie számlanyitást, de a számláikat már nem érik el a régi mobilbanki alkalmazásban és nem tudják egyéb banki tranzakciókra sem használni a SmartBankot. Az OTPdirekt internetbank szolgáltatás változatlan formában használható március 1. után is. A mobilbankoláshoz érdemes tehát mielőbb regisztrálni az új digitális szolgáltatásokra, ahol a Kiadásfigyelő funkció mellett számos új pénzügyi funkcióval és kiemelkedő technológiai megoldással teszi egyszerűbbé, kényelmesebbé a napi pénzügyek intézését az OTP Bank.

Az OTP Bank nem lakossági ügyfelei továbbra is tudják használni a SmartBank minden funkcióját.

További információk itt érhetőek el.A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta. A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank fiókjaiban és honlapján ( www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

djpv logo HU fekvo RGB transparent web 270x83px-transparent.png

Az OTP Bank 2021-ben elnyerte a Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyét.

A bank fejlesztéseivel, a Digitális Jólét Programban foglalt elvekkel összhangban, elősegíti a digitális átalakulást, mint átfogó, esélyteremtő társadalmi változást, amelynek középpontjában ügyfelei állnak.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette az OTP Bank megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.