Határon túl is kampányol a Fidesz
A szlovákiai Új Szó csütörtökön adott hírt arról, hogy egyik munkatársuk szlovákiai lakcímére kapott a Fidesztől egy levelet, amiben Orbán Viktor, a párt elnöke "Tisztelt határon túl élő honfitársaim!" mondattal köszönti.
A levél - hangsúlyozva, hogy a 2006-os év "sorsdöntőnek ígérkezik a magyar közösség életében, határon innen és túl egyaránt" - a későbbiekben arra buzdít, hogy "adja le szavazatát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre, és biztassa erre a környezetében élő honfitársainkat is!".
A levélhez mellékeltek egy a külföldön való szavazásról tájékoztató anyagot, illetve egy kérőlapot a külképviseleti névjegyzékbe való kerüléshez.
Az Új Szó munkatársa magyar nemzetiségű ugyan, de szlovákiai állampolgár, és sosem írta alá semmilyen párt petícióját, nem vett részt rendezvényén, ezért nem érti, honnan tudta a Fidesz a nevét és a lakcímét, mondta el az Indexnek az Új Szó újságírója, Rácz Vince.
Rendezvényeken kapták a címeket
"A Fidesz nem vizsgálja, hogy akik megkapják a párt anyagait, azok szavazásra jogosultak-e" - közölt az Index megkeresésére Szijjártó Péter.
A pártszóvivő elmondta, sok megkeresés érkezett hozzájuk a rendezvényeikre ellátogató határon túliak részéről, a külföldön történő szavazásról érdeklődtek, ezért nekik, illetve az általuk ajánlott rokonok, ismerősök címére tájékoztató anyagot küldtek ki néhány száz darabot.
Szijjártó hangsúlyozta, hogy a Fidesz nem kezel adatokat egyetlen külföldi állampolgárról sem.