További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Megszüntette a hivatalos személy elleni erőszak kísérlete miatt indult eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki október 23-án elkötött egy T-34-es tankot, közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila az MTI érdeklődésére.
Bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást, minden más bűncselekmény ügyében a VI.-VII. kerületi ügyészség felügyeli a nyomozást. A férfi ügyében a rendőrség folytat nyomozást rongálás, jármű önkényes elvétele és közúti veszélyeztetés bűntette miatt.
"A közúti veszélyeztetést a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. A büntetés kiszabásánál a bíróságok általában azt mérlegelik, hány személy került veszélybe, milyen az elkövető (közlekedési) előélete, itt nyilván a sajátos, szokványostól eltérő körülmények is felvethetők" - nyilatkozta az Indexnek korábban Tóth Mihály büntetőjogász.
A 65 éves Horváth Györgyöt október 26-án engedték szabadon 23-ai elfogása után, miután nem kellett szökéstől, bűnismétléstől tartani. A férfit eleinte csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak kísérletével gyanúsították.
Október 23-án a rendőrség és a randalírozó tüntetők összecsapásai során néhányan behatoltak a Városháza parkban szabadtéri kiállításon bemutatott régi harckocsiba, azt valahogy beindították, és a rendőrök sorfala ellen indultak vele. A tank néhány lépéssel a rendőrök előtt állt meg.
A nosztalgia sűrített levegője
A tank vezetője, a nyugalmazott harckocsizó Horváth György később azt nyilatkozta, a nosztalgia szele kapta el, amikor a felfeszített tank körül álldogálók közé furakodott, mondván, ő be tudja indítani. A férfi végül állítása nem azért állt meg, mert elfogyott az üzemanyag, hanem mert túl veszélyesnek ítélte a furikázást.
Horváth György a tévében
A tank beindításának körülményeit azóta sem tisztázták: a zavargások másnapján ugyanis a tankot kiállító Hadtörténeti Múzeum igazgatója azt állította, üzemanyaggal és autóakkumulátorral is készültek a tank beindítására, amit egyébként csak úgy nem lehetett volna beindítani.
Több szemtanú az Indexnek írt levelében ezt a verziót cáfolta. Szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a T-34-es szekrénnyi akkumulátora nehezen helyettesíthető néhány sorba kötött autóakkuval, de nem is feltétlenül szükséges az elindításhoz akku: sűrített levegővel is indul a tank motorja. A múzeum ezt már nem volt hajlandó kommentálni.