Jövő év április 12-én lesz az EU-csatlakozási népszavazás
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Szili Katalin házelnök, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és a négy parlamenti párt frakcióvezetője az ülés után a sajtó jelenlétében ünnepélyes keretek között aláírta az európai uniós csatlakozással összefüggő alkotmánymódosításról szóló politikai megállapodást. Medgyessy Péter az aláírást követően üdvözölte és a magyar parlamenti demokrácia sikerének nevezte a megállapodást, amely rögzíti az ügydöntő népszavazás időpontját, illetve a referendumra bocsátandó kérdést: "Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?" A miniszterelnök szavai szerint olyan politikai megállapodás jött létre, melyben a pártok felismerték, mi a magyar nemzet érdeke.
Az alkotmányban is
A dokumentum megerősíti az alkotmánymódosítással kapcsolatos négypárti konszenzus tényét és kimondja, hogy a kormánynak mindent meg kell tennie a csatlakozási szerződés tartalmának a lakossággal való megismertetése érdekében. Az ügydöntő népszavazás időpontját és a referendumra bocsátandó kérdést az alkotmány módosított szövege is tartalmazni fogja. A politikai megállapodásban szerepel, hogy a csatlakozási szerződés magyar nyelvű szövege legkésőbb jövő év februárjában hozzáférhetővé válik, így annak tartalma a választópolgárokkal ezt követően megismertethető.
Elégedett pártok
A frakciók döntése arról szól, hogy a nemzeti érdek fontosabb, mint a pártpresztízshez ragaszkodás - jelentette ki Lendvai Ildikó a megállapodást értékelve. Az MSZP frakcióvezetője kijelentette: ezzel az aláírással a kompromisszumkészség és az ország érdeke győzött. Megjegyezte: a pártok között eddig vitatott kérdések ezzel lezárultak, és minden akadály elhárult az egységes parlamenti szavazás elől. A Fidesz véleménye szerint az Országgyűlés integrációs nagybizottságában az uniós alkotmánymódosítás kapcsán olyan megegyezés született, amelyben a párt számára valóban fontos szempontok jutottak érvényre. Szájer József parlamenti képviselő, a Fidesz-frakció hétfői tanácskozásán, a megállapodást értékelte hozzátette: most a kormányoldalon a sor, hogy a megállapodásban foglaltak valóban teljesüljenek.
|