Rejtő E. tízmillióért karácsonyozhat házi őrizetben

2003.12.10. 17:42
Tízmillió forint összegű óvadékról döntött Rejtő E. Tibor és Bitvai Miklós ügyében a bíróság, miközben EL Abed Hasszánnak, és Garamszegi Gábornak harmincmilliót kell fizetnük. Hasszánt még a rendőrség is vigyázni fogja. Az óvadék megállapításakor a bíróság a gyanúsítottak anyagi körülményeit is vizsgálta. Az óvadék kifizetése után házi őrizetbe kerülnek mind a négyen.
A mai napon döntött a mostanáig előzetesben tartott Rejtő Tibor Endre, volt K&H-bankelnök, Bitvai Miklós, az Állami Autópálya Rt. volt vezérigazgatója, valamint El Abed Hasszán szír vállalkozó óvadék iránti kérelméről a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Hasszán harmincat kapott

A gyanúsítottak ellen sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás.

A bíróság El Abed Hasszán esetében 30 millió forint, Bitvai Miklós Ferenc és Rejtő Tibor Endre esetében 10-10 millió forint óvadék ellenében megszüntette a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, ugyanakkor elrendelte a házi őrizetüket, melyet El Abed Hassan esetében állandó rendőri ellenőrzéssel kell biztosítani.

Számított a gyerek, a bejelentett lakcím

A gyanúsítottak személyi körülményeire tekintettel - rendezett családi körülmények, kiskorú gyermekek, bejelentett lakcímek - elegendőnek látta a házi őrizet elrendelését az óvadék letétele mellett ahhoz, hogy a gyanúsítottak a hatóságok rendelkezésére álljanak. Mindemellett mindhárom gyanúsított esetében elrendelte az úti okmányok elvételét.

A bíróság mindhárom esetben vizsgálta mind a gyanúsítottak, mind pedig az óvadékot felajánló személyek anyagi körülményeit és az óvadékok összegét ezeket is figyelembe véve határozta meg.

Garamszegi harmincmillióért jöhetett ki az előzetesből

Múlt héten pénteken rekordösszegű, harmincmillió forintos óvadék fejében helyezték szabadlábra Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. korábbi vezérigazgató-helyettesét, a brókerügy egyik gyanúsítottját.

Az óvadék összegét, miután az óvadék elutasításáról szóló bírósági döntést maga az ügyészség fellebezte meg, ötről harmincmillióra emelték. Garmaszegire az eljárás ideéig az óvadék mellett ugyanúgy házi őrizetet rendeltek, mint a K&H-ügy letartóztatott kulcsszereplőit, házi őrizet. Bővebben >>