Nekem a bántás volt a megszokott

Állami gondozásban nőttél fel, a bátyád a francia légióban van, a húgod még az intézetben él. Szüleidről mit tudsz?

Apukám nevelt a nagymamámmal, de a nagymamám meghalt, utána kerültünk húgommal állami gondozásba. Az apukámat nagyon szerettem, amikor nem ivott, de ha ivott, akkor agresszív volt, nem lehetett kibírni mellette. A húgommal bekerültünk az állami gondozásba, én tizenkettő voltam akkor, tizennyolc évesen jöttem ki, és megismertem a gyerekem apját. Anyám elhagyott, amikor kicsi voltam, tizenöt évesen ismertem meg, hajléktalan volt. Még ugyanabban az évben elütötte a vonat, és meg is halt. Megrázott, de igaziból nem is ismertem. A bátyám a légióban van most, ő nevelőszülőknél nőtt fel.

Tartod apukáddal a kapcsolatot?

Meghalt most januárban. Nagyon sokat bántott engem, de én titkoltam. Vagyis pontosabban nekem a bántás volt a megszokott. Tizenegy voltam, amikor megismertem a bátyámat, mert ő nevelőszülőknél volt. Meséltem neki magunkról, és ő nyitotta fel a szemem, hogy ez így nem helyes. Ráadásul tiszta koszok voltunk a testvéreimmel, senki nem állt velünk szóba, az iskolában is mindig kiközösítettek. A könyököm, az fekete volt, nem tisztálkodtunk rendesen, nem mindig volt mit enni, mikor, hogy. Én kértem az állami gondozásba helyezésemet tizenegy évesen.

Négy hónapja vagytok itt, a Lea Anyaotthonban, előtte a Tamás apukájával éltél.

Két évet voltam a Tamás apukájával, miután kijöttem az intézetből. Agresszív típus, korábban börtönben is volt, összesen nyolc évet. Egyszer leütéses rablás volt, a másikra nem emlékszem. Abból él, hogy megkapja az anyósom nyugdíját, mert elvileg ő ápolja, de azt én nem tudnám ápolásnak nevezni. Folyamatosan eljátékgépezett minden pénzt, volt, hogy nem volt mit enni.

Tudta, hogy el fogsz jönni tőle?

Tudta, hogy gáz van. Már nem aludtam vele együtt, a gyereket nem hagytam rá, nem engedtem a közelébe, még a konyhába is vittem magammal.

A gyereket is bántotta?

Éppen vert, és a gyerek ordított. Biztos észrevette, hogy az apja engem nem szeretget, hanem üt. Akkor épp porszívócsővel verte a lábamat, és sikítoztam, a Tomi meg nagyon sírt. Odament a féléves gyerekhez, fogta, és beledobta a kiságyba, és üvöltött vele, hogy „te is ezt a hülye kurvát véded?”. Az volt a szerencse, hogy puhára dobta. Engem meg nekilökött a kiságy oldalának, kitörtek a rácsok, és kiálltak belőle. Attól féltem, hogy beleesik a gyerek.

Akkor mondtam, hogy elmegyek tőle, aznap bekattantam. De nem akart elengedni. Kiszaladtam a házból, ott is ütött tovább, a szomszédasszony rászólt, hogy nem lesz ez így jó, de megfenyegette, hogy rágyújtja a házát. Aztán bement, bent volt vele a gyerek. Ki volt tépve a hajam, folyt az orromból a vér, elszívtam vagy egy doboz cigit egyszerre, hogy megnyugodjak. Féltem, hogy valamit csinál a gyerekkel. Kijött, és azt mondta, pakoljak össze, és menjek. Mondtam neki, hogy agyon is üthet, a gyereket nem hagyom itt.

Összepakoltam a fontosabb cuccainkat, már jöttem ki, de a kaputól visszahúzott a hajamnál fogva, kérdezte, hogy „hova mész te büdös kurva”, kikapta a gyereket a kezemből és megint megvert. Még amikor a terhességem idején ultrahangos vizsgálatra jártam, és látszódtak a verésnyomok, kérdezte az orvos, hogy minden rendben van-e. Én akkor azt mondtam, hogy igen, de az orvosnő szerintem gyanút fogott, és megadta az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot. Azt mondta nekem, hogy ha úgy gondolom, hívjam fel ezt a számot, segítenek, és jobb lesz. Így amikor megint megvert, telefonáltam.

Miért maradtál vele évekig?

Nem volt más választásom. Amikor kijöttem az intézetből, nem volt hova mennem, csak hozzá. És ezt ő is tudja. Több mint másfél évig csak nyeltem. Bírtam volna még tovább az ütéseket, mert nem tudtam hova menni. De egyszer, amikor három hónapos terhes voltam, eljöttem tőle. A barátnőm befogadott, de addig járt a nyakamra, addig zaklatott minket, amíg el nem zavartak onnan. Aztán olyan is volt, hogy gyógyszerre ivott, és betört egy kocsmába, aztán a rendőrök hozták haza, akkor igazán agresszív volt. Elmenekültünk a gyerekkel, egész nap villamosoztam körbe a városban, buszoztam, és csak este mentem haza. A konyhában aludtunk.

Szeretted őt?

Igen. Vagyis lehet, hogy inkább csak megszokás volt. Amikor el kellett jönnöm tőle, valamilyen szinten hiányzott. De most már nem.

Ez a hely, ahol most laksz, titkos. Nem nyilvános a címe, ahogy az sem, hogy melyik városban van. Félsz, hogy megtalál?

Nem érdekli őt, hogy mi van velünk. Neki arra kellettem, hogy csináljam a kávét, a kaját, a rendet meg a tisztaságot. Valamilyen szinten kihasználtuk egymást, mert én meg így tudtam hol lakni.

Az volt életem legboldogabb napja, amikor a Tomi megszületett. De aznap is elvette a kedvemet. A Tomi tizedikén született, és aznap jött a nyugdíj. Semmit nem vett a gyereknek, még egy kis sapkát sem. Én vettem neki mindent. Csak akkor vett neki néhány dolgot, amikor látta, hogy a gyerek rá hasonlít. Előtte nem is vette a nevére. Aztán amikor szültem, kérdezte, hogy hívják a gyereket, és az én vezetéknevemet mondtam, erre azt mondta, ha az én nevemen van, akkor neveljem egyedül. Aztán végülis később a nevére vette, de a gyerek születés napján csak bántott. Mondtam neki, hogy életem legszebb napját is elrontja. Kikaptam tőle a tizenhetedik születésnapomon, május elsején is. Szilveszterkor például pontban éjfélkor kaptam ki tőle. Amikor jöttek az ünnepek, már előre féltem.

Azért az ünnepeken vert, mert olyankor ivott?

Nem. Például a szülinapomon azért, mert azt mondta, nem adtam az anyjának enni. Aztán persze kiderült, hogy az anyja hazudott. A sógora megmondta neki, hogy együtt ettünk mindnyájan. Potyára vert meg, de azért kikaptam.

De ha a nevén van a gyerek, akkor a gyerektartást könnyebb lesz behajtani. A Lea Otthon ügyvédje segít neked.

Nem akarok tőle gyerektartást követelni, mert neki van háza, nekem meg nincs. És attól félek, hogyha kérem a gyerek elhelyezését, akkor neki adnák. Én pedig egy percre sem adnám neki oda. Meg is őrülnék. Nagyon szeretem Tomit. Soha senkit nem szerettem még ennyire. Rajta kívül nincs senkim már. A nővéremmel nagyon kijövök, nagyon szeretem, de csak két éve ismerem.

És most hogy lesz?

Nem tudom. Négy hónapja vagyunk otthonban. Egy hónapot voltunk a krízisotthonban is, azután jöttünk ide. Szeretek itt lenni. Az állami gondozásban kaptam nyolcszázezer forint otthonteremtési támogatást, csak lakhatásra lehet felhasználni, de arra meg az nagyon kevés. Megpróbálok majd eljárni dolgozni.

És a Tomi hol lesz addig?

Nem tudom, ez a gáz.

És mit dolgoznál?

Hát, ezt sem tudom. Takarítanék, vagy olyan eladónői munkát, ahová nem kell végzettség. Tizenegyedikes voltam, amikor teherbe estem, kereskedelmi szakközépbe jártam. Jól ment a tanulás, nagyon.

A Lea Otthonban összesen egy, maximum másfél évet lehetsz. A többi lány azt mondja, két lehetősége van a továbblépésre az embernek. Vagy szerez egy pasit, vagy szerez egy önkormányzati lakást. Mondjuk, utóbbi Magyarországon, egyedülálló anyának szinte lehetetlen: tavaly a Leában élő ötvenhét anya közül kettőnek sikerült.

Szeretek itt lenni, mert már ismerem ezt a fajta környezetet, hogy milyen állami intézményben lenni. Csak az a baj, hogy ez a maximum másfél év, amíg itt lehetek, nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy biztonságos környezetet találjak kettőnknek. Leginkább a lakhatás megoldatlan, arra lenne szükségünk. Bentlakásos idősgondozás, házvezetőnői feladat, bármi ilyesmi jó volna.