Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Itthon kell keresni a romák támadóit

2009.08.06. 17:41 Módosítva: 2009-08-06 20:24:29
2027-ig titkosították a parlament rendészeti bizottságának rendkívüli ülésén elhangzottakat, de a Fidesz szerint erre semmi szükség. Draskovics azt ígéri, megerősítik a rendőrséget.

SZT7880

Zárt ajtók mögött ülésezett három és fél órán át a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága. A képviselők részletes beszámolót kaptak a romák elleni támadássorozattal kapcsolatos rendőrségi nyomozásról. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérésére az ülés zárt volt, az ott elhangzottakat 2027-ig szolgálati titoknak minősítették.

Ezzel Lázár János, a testület fideszes elnöke nem értett egyet. Mint mondta, ezek az információk néhány sortól eltekintve nem szolgálati titkok, nyilvánosságra hozataluk sokakat megnyugtatna. Ezt más forrásunk is megerősítette, ő öt százalékra becsülte a titkosítandó adatok arányát.

Fotó: Szémann tamás
Fotó: Szémann tamás

Lázár ismét bírálta a kormányt

Lázár János hangsúlyozta, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni, mert a kormány a „végletekig legyengítette” a testületet, aminek az eredménye az lett, hogy nem tudják fenntartani a biztonságot. Hozzátette, ebben a helyzetben a rendőrségnek minden bizalmat és támogatást meg kell adni, de Draskovics Tibor személyét ehhez nem tartja hitelesnek.

Újságírói kérdésre Lázár János elmondta, hogy az ülésen részt vevő Iváncsik Imre titkosszolgálati államtitkár teljességgel kizárta, hogy külföldi titkosszolgálatok állhatnak a támadások hátterében. Ebben több képviselő kételkedett.

Draskovics Tibor szerint addig nem lesz nyugalom Magyarországon, amíg az elkövetők bíróság elé nem állnak. „A rendőrség sikeréhez minden eszköz rendelkezésre áll, ember, pénz, figyelem, nemzetközi segítség” - közölte.

Megismételte korábbi kijelentését: az a cél, hogy az év végéig minden településen állandó legyen a rendőri jelenlét vagy a járőrszolgálat. Kitért arra is, hogy a cigány kisebbségi önkormányzatokkal folytatott szerdai egyeztetésen megállapodás született, hogy a járőrszolgálatba bevonják a helyi romákat, ezzel is növelve a hatékonyságot és a rendőrségbe vetett bizalmat.

Draskovics csúsztatott

Draskovics azt mondta, hogy a bizottsági tagok elégedettek a rendőrség munkájával. Több képviselő ezzel szemben úgy fogalmazott, csak abban volt egyetértés, hogy a pártoknak támogatniuk kell a rendőrség munkáját, ne politikai kérdés legyen az eredményesség. Felhozták a tatárszentgyörgyi eset körüli nyomozást, ahol a rendőrség követett el hibákat.

SZT7786

Kérdésre válaszolva elmondta, korai lenne arról nyilatkozni, hogy a borsodi fegyverarzenálnak köze lehet a romák elleni támadássorozathoz.

Gulyás József SZDSZ-es képviselő azt javasolta, hogy civil szervezetek bevonásával induljon program, melyben az érintetteknek segítenek a trauma feldolgozásában, hogy a félelem ne eszkalálódjon.

A csütörtöki ülésen részt vett többek között Bencze József országos rendőrfőkapitány és helyettese, Házi István, Turi András, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára, Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese, Tóth Szabolcs, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese, Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, valamint Kállai Ernő kisebbségi biztos és Teleki László, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

SZT7896

Kállai Ernő egy szakbizottság felállítását javasolta a romák elleni támadások ügyében, amelyen keresztül szerinte részletesebben lehetne tájékoztatni a közvéleményt a nyomozás állásáról, írja az MTI. Hozzátette, hogy az eseti bizottság tagjainak fele lehet külsős, így a munkában jogvédők és más civilek is szerepet kaphatnának, és megfelelő jogi háttérrel számon kérhetnék a rendvédelmi hatóságokon, hogyan teljesítik feladataikat, betartották-e ígéreteiket.