Lendvai: Húzzanak el a hatalombrókerek az MSZP-ből
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Húsz évét és kétszázadik ülését ünnepelte az MSZP választmányi ülése, és Simon Gábor azon merengett, hogy miképp lehet ünnepelni ebben a cudar helyzetben. Aztán a választmányi elnök arra jutott, hogy igenis lehet, mert fontos a múlt, és érdemdús a választmány, hiszen tartást adott az MSZP-nek a nehéz időkben. Hogy a választmányi tagok is higgyenek, az ünnepi kultúrkeretben be is nyomták a Csodálatos világ című számot, ami fontos választási direktívát tartalmazott. Lényege: a cél a győzelem, ami minden eszközt szentesít, és a győzelemhez jó sokat kell ígérni. A kultúrhelyzet még fokozódott, és Selmeczi Tibor is bevette a pódiumot.
Lendvai Ildikó gyorsan helyre tette Selmeczi suta örömködését, mondván: nem happy birthdayt ül a választmány, nem szembekötősdi gyerekpartit tart. Az ünnepből erőt kell meríteni az MSZP-nek, megakadályozandó, hogy ellopják a párt múltját, becsületét (és egyben az országét). De, parafrazált József Attilát Lendvai, „húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm nem adom”.
Legpechesebb, legszívósabb
A pártelnök szerint hibás az, aki megtagadja, és nem becsüli a múltját, de az is, aki csak változást ígér, és szétszedi a házat, és nem épít újat a pártnak. Sokan mondják, mondta Lendvai, hogy az MSZP a legpechesebb párt, a szocialistáknak kellett Bokros-csomagot csinálni, konvergencia-programot készíteni, és a világválságot is a baloldalnak kellett kezelnie. Mindezt olyan belpolitikai környezetben, ahol a szocialista parlamenti képviselők képei lógtak a Kossuth téri lámpavason.
Az MSZP mégsem a legpechesebb párt, adta ki az új jelszót Lendvai, hanem a legszívósabb, amelyik minden nehézséget túl élt, és túl fog. Mert nem lehet az ország bal karját levágni, nem lehet félországot csinálni. Mert ahol fél az ország, ott fél az ország, hozott be egy másik jelentést Lendvai. Mindenesetre a pártelnök szerint az MSZP nemcsak az őrzök pártja (József Attila után Ady van soron), de a változásé is. Mert új válaszok kellenek arra, hogy ne csak a hatalomtechnika számítson, hanem a tehetség, mondta a pártelnök, hát húzzanak el az MSZP hatalombrókerei és listatotósai. "Persze nem őrültem meg, az ünnep ugyanis nem arról szól, hogy ki húzzon el, hanem arról, hogy ki jöjjön a pártba" - tompított egy kicsit Lendvai.
Ragaszték volt a választmány
Vitányi Ivánt nem itatta át az ünnepi hangulat, és egyből közölte, hogy a választmány mindig csak egyfajta ragaszték volt a pártrendszerén. A hiba az volt, hogy a választmány nem mérte fel a feladat nagyságát, nem készült fel arra, hogy a pszeudoszocializmusból átvezesse a népet a kapitalizmusba, ehelyett csak a pszeudokapitalizmusba sikerült eljutni, egy mintha polgári állapotba.
Hogy most helyesen mérjék fel a helyzetet,Vitányi Horn Gyulával példálózott, aki az 1998-as választások előtt egy évvel már nem mert belevágni a reformokba. De így sem nyert, emlékeztetett a volt választmányi elnök, úgyhogy most is egyértelműen hiba volna a választások oltárán feláldozni a megkezdett reformokat.
Gyurcsány mamája és 13. havi nyugdíj
Amiket még Gyurcsány Ferenc kezdett meg, fel is színpadra, ahol Simon figyelmeztette, hogy most nyilvánosan beszél, és ne tegyen bele olyan kitételeket, amiket a javuló egészségügyi rendszerről beszélő édesanyjának mondott. Gyurcsány most mellőzte a „lószart mamát”, és megint arról beszélt, hogy a felelősség és a szabadság világáért érdemes megküzdeni, és ne ijedjen meg a baloldal attól, hogy nehézségei vannak az igazságos Magyarországért folytatott küzdelemben. Mert attól még a baloldalnak igaza van, és az igaz nem attól függ, hogy a többség hiszi-e, és mit mutatnak a közvélemény-kutatások, mondta Gyurcsány.
Azért akartok bocsánatot kérni, hogy többet adtunk a szociális rendszernek, kérdezte a volt miniszterelnök, mint amennyit az ország lehetőségei megengedtek volna. Gyurcsány szerint ezért ne szégyellje magát a szocialista párt, és azért se, hogy a 13. havi nyugdíjat elvenni kényszerült, szégyeljék magukat azok, akik oda sem adták.
Sólyom moralitása
Évek óta azon dolgoznak, hogy elvegyék a baloldal hitét, hát rázzátok meg magatokat, és csináljatok valamit, mondta Gyurcsány. Hát olyan országot szeretnétek, ahol parlamenti képviselő arról beszél, hogy asszonyok a hasukban verik nyomorékká gyerekeiket a nagyobb segélyért, és akik ilyeneket mondanak, azok cinkosan mosolyognak a parlamentben, hogy ilyeneket mondani alapvetően rendben van.
Demokraták ébresztő, monda Gyurcsány, majd azon sajnálkozott, hogy a köztársasági elnök nem tart velük, mert fontosabbnak tartja saját moralitását, mint az ország becsületét. De mi egy szabad polgári Magyarországot szeretnénk sok-sok szocializmussal, és ennek érdekében mindenki támogassa a vezetést, vagy hallgasson, zárt Gyurcsány.