Berúgták az ajtót, rálőttek egy sorozatot

A kislétai gyilkosság volt a sorozat utolsó helyszíne, és a többitől több szempontból eltérő állomása. Rendőrségi forrásaink szerint itt mentek be először a házba az elkövetők, az összes korábbi esettől eltérően nem a cigánysor utolsó házát támadták, hanem találomra egyet, egy romák és nem romák által vegyesen lakott utcában.

A gyilkosság után napra pontosan egy évvel találkozunk a kislétai Balogh Mária családtagjaival. Nővérei és unokahúgai nem szeretnék, ha megemlítenénk nevüket a cikkben, fotót sem készíthetünk róluk.

A kislétai gyilkosság helyszíne (fotó: Barakonyi Szabolcs)

Balogh Mária Kislétán született, tízen voltak testvérek, öten fiúk és öten lányok. Gyerekkorát a falu másik végében, a már megszüntetett cigánysoron töltötte, egy ágyban aludt az egyik lánytestvérével. Nyolc általánost végzett, azóta folyamatosan volt munkája. Gyárakban dolgozott, alkalmi munkaként napszámban krumplit válogatott, dohányt tört a polgármester földjein.

Családtagjai fontosnak tartják kiemelni, hogy Mária nem látszott cigánynak, kék szeme, világos haja és bőre volt. „Rengeteg baseball-sapkája volt, ő látta el fejfedőkkel az egész családot. Csurkába fogta a haját, rácsapta a sapkát és úgy dolgozott” – mondja a nővére. Mindenki jó kedélyű, vidám nőként emlékszik Máriára. "Amikor elkezdek róla beszélni, mindig elmosolygom a dolgot, mert annyira bűbájos nő volt. Bármi bajunk volt, mindig hozzá fordultunk. Bármilyen kérdésünk volt, mindig figyelt ránk, mindig észrevette, ha valami nem stimmelt. Közvetlen volt, barátságos, imádott táncolni, igaz, nem volt igazán jó benne."

Első férje elhagyta, pedig már volt egy közös kislányuk. A második férjétől, mély szerelemből született második lánya, a támadáskor megsérült Tímea. „Hatalmas szerelem volt, én is mindig ilyen kapcsolatra vágyom titokban. Összeházasodtak, és amikor négyhónapos lett a kislány, meghalt a férje betegségben. Nagyon nehezen tudta feldolgozni. Lehetett volna számtalan udvarlója, de senki nem érdekelte. Egyedül nevelte a kislányát, és minden nap keményen dolgozott. Nem volt nagy a háza, de gyönyörűen berendezte, mindenét a kislányra és a házra költötte. Annak ellenére, hogy a sors nem volt kegyes hozzá, kedves volt, barátságos, mindig mosolygott és ezért mindenki szerette” – emlékszik egyik unokahúga, az ő édesanyja talált rá Máriára és Tímeára az egy évvel ezelőtti hajnalon.

„Reggel fél hatkor jött az öcsém, nagy vonalakban tudott csak beszélni, mert sokkot kapott. Senki nem tudta felfogni. Marika lakása előtt mindent lezártak a rendőrök, ott gyűlt össze a család, próbáltuk bebeszélni magunknak, hogy talán még életben van, de bárki, aki volt a házban, azt mondta, rettenetes a helyzet.”

A család kérésére nem mutatunk arcokat egyik fotón sem

Mária két nővérével indult volna hajnalban dolgozni. „Az volt a szokásuk, hogy anyukám dudált neki, és az első dudára kijött a házból, vagy kiszólt az erkélyről, most pedig nem. Erre anya odament a házhoz, és viccesen beszólt, hogy „mi van, meghaltál?” Tiszta vér volt minden.”

A családtagok azt mesélik, hogy amikor bejutottak a házba, még látni lehetett a véres kéznyomokat a falon. „Lehetett követni a nyomok alapján, hogy próbált kúszni, csúszni a lakásban. Kétszobás volt a lakás, a hátsóban aludt a kislány. Rá lőttek először, és Marika hallhatta a durranást, indult a kislány szobája felé és a bejárati ajtónál lőttek rá az ablakon keresztül. Az látszik, hogy próbált visszafelé kúszni a szobájába, talán a mobiljához, ami ott volt az ágya mellett. Látszódott a vérnyomokból, hogy vissza is mászott az ágyba, de addigra a támadók berúgták az ajtót, és az egyikük rálőtt egy sorozatot, a másikuk a kislányra. Legalábbis a rendőrségi iratok ezt írták”.

A kislány a nyakát, a vállát és a hasát lőtték szét, mesélik a családtagok, és hogy hiába kezelik azóta is, hiába végeznek rajta plasztikai műtéteket, soha nem lesz olyan, mint régen. „Megcsonkították az életét és a testét is, de így is szép maradt. Nincs se anyja, se apja. Még mindig nem fogta fel ezt az egészet. Sokszor jelen időben beszél az anyukájáról. Semmire nem emlékszik a történtekből, néha azt is mondta, hogy egy nagy vihar volt azon az éjjelen és a betört ablak üvegszilánkjai sértették meg az anyukáját és őt is. Aztán azt is mondja, hogy tudja, hogy megölték az anyukáját. Nem tudom, mennyi idő kell ahhoz, hogy ezt felfogja. Az is lehet, hogy egy élet sem elég”.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!