Lobogott a tűz, lángolt a deszka
A hatvanhat éves Gyetinás Magdolna alig negyven kiló. A rendszerváltás előtt dohányültetvényeken volt napszámos, harminc éve lakik a piricsei cigánysoron, húsz éve nincs munkája. 2008. augusztus nyolcadikán lábon lőtték az utca utolsó háza előtt, közvetlenül azután, hogy Molotov-koktéllal felgyújtották a házát és a szomszédban élő fiáét is. Gyetinás Tibor feleségével és hat gyerekével aludt a másik házban, azt mondja, csak azért nem halt meg, mert olyan iramban menekült, hogy beletörte a kulcsot a zárba. Így a lángoló házban ragadva nem találkozott a fegyveresekkel. A romatámadások túlélőiről szóló sorozatunkban Tiszalök és Tatárszentgyörgy után a piricseiek beszélnek.
Újabb cikkünk ebben a témában:
A farkcsontomnál ment be, elöl jött ki a golyó - 2010.06.30.
Berúgták az ajtót, rálőttek egy sorozatot - 2010.08.06.
Semmi szó nélkül csuklottak össze - 2010.06.10.
„Augusztus nyolcadikán lesz két éve, hogy a golyók benne vannak a lábamban. Meleg éjszaka volt, éjfél múlhatott pár perccel, amikor kimentem a dolgomat végezni, és ahogy visszaértem a házba, a nyitott ablakon át láttam, hogy nagy lánggal lobog a tűz, lángol a deszka a fiamék házán. Mire észrevettem, az én házamban is bent volt az üveg, hétdecis fehér pálinkásüveg volt, abba tömködték bele a benzines rongyokat” – emlékszik a támadás éjszakájára Gyetinás Magdolna. Azért vannak még mindig sörétek a lábában, mert saját felelősségre elhagyta a kórházat.
A piricsei támadás az egyik első volt azok között, amit a rendőrség szerint rasszista indítékkal követett el négy debreceni férfi, akik kivétel nélkül romákra lőttek sörétes és golyós fegyverekkel, és romák lakta házakat gyújtottak fel. Gyetinás Magdolnát meglőtték, de túlélte a támadást. A hatvanhat éves asszony a szomszédos Nyírpilisen született, harminc évvel ezelőttig ott is élt, azután követte családját Piricsére. Egyetlen fia született, Tibor, akitől hat unokája van. A legkisebb háromhetes, a legnagyobb tízéves.
„Láttam, hogy lángol a fiamék háza, rohantam az ajtóhoz, azt hittem, megégtek a gyerekek. Nyitottam a láncot, fél lábammal kiléptem a házból és éreztem, hogy valami nagyot csattan rajta. Annyira meg voltam ijedve, hogy nem fájt, és a lövéseket sem hallottam, pedig aztán a fiam négy töltényhüvelyt lelt a bejáratnál.” Az asszony évtizedek óta munkanélküli, a rendszerváltás előtt a mezőgazdaságban dolgozott, tsz-ekben foglalkoztatták a környékbeli dohányföldeken, keresetét paprikaszedéssel, faültetéssel és metszéssel egészítette ki. Ma huszonhétezer forint a bevétele egy hónapban.
„Az utca legszélén lakunk, a faluvégi tisztáson előfordult, hogy a fiatal fiúk petárdával játszottak. Azt gondoltam, ők azok, átkoztam is őket, hogy a francnak durrogtatnak éjjel. Aztán amikor láttam, hogy az én házamban is lángol az asztalon a terítő, tudtam, hogy ez nem petárda.”
Eleinte sem ő, sem a fia nem gondoltak lövésekre, Tibor azt hitte, belecsapott a házukba a villám. Későn ért haza a munkából, egy csirkefeldolgozó vállalatnál dolgozott este 10-ig. Az volt a feladata, hogy a szárnyasokat a futószalag kampóira akassza, több ezret naponta.
„Ki volt készítve a vacsorám a konyhában – mondja Tibor. – Ettem, de nem igazán voltam éhes, inkább bekapcsoltam a tévét, az a nyomozós film volt, egy vörös hajú nő és egy sovány, magas srác játszott benne. Néztem egy darabig, aztán aludtunk, és a nagy durranásra ébredtem. Az ablak alatt feküdtünk, hatalmas világosság volt odakint a lángoktól. Felugrottam, és úgy bevágtam a térdem, hogy szétment, aztán rohantam a gyerekekért. Lekaptam mindet az ágyról, bevittem őket az ablaktól ellentétes sarokba. Biztosak voltunk benne, hogy villám vágott a házba. Ki akartam menni, megnézni, mi történt, de olyan hévvel nyitottam a kijárati ajtót, hogy beletört a kulcs. Ez az isten nagy szerencséje. Ha kilépünk, meghaltunk volna.” Tibor a tatárszentgyörgyi eset után lett biztos benne, hogy a törött kulcs mentette meg, miután hallotta, hogy ott agyonlőtték a lángoló házból menekülő apát és négyéves fiát.
Tibor azt mondja, hogy a rendőrség márciusi helyszíni bizonyítási eljárásán Piricsére hozták az egyik elkövetőt, és odaállították, ahol a vallomása szerint a támadás éjszakáján állt. „Éppen a kijárati ajtóval szemben, néhány méterre állt, úgyhogy ha kimegyünk, a gyerekekkel együtt meghaltunk volna.”
Magdolna háza már a támadás előtt is nagyon rossz állapotban volt, és amikor a lövöldözés után a fia elkezdte javítani a tetejét, kidőlt az oldala. Lebontották, ma már csak egy halom tégla árválkodik a valaha volt ház helyén. Azóta az utca másik felén él, a hatvanas években csökkentett értékű lakásnak épített, komfort nélküli házat ideiglenesen kapta meg az önkormányzattól. Berendezése három kanapé és egy üres szekrény.
Tibor nyolcfős családja még mindig a tett helyszínén, a cigánysor legutolsó házában él, a házban egy hatszor hatméteres szoba és egy négyszer négyes konyha van. A takarosan berendezett és a támadás után önerőből helyrehozott épületet egy határozat alapján le kell bontania, mert az önkormányzat szerint közterületen áll. A család kétségbe van esve, igényeltek is új házhelyet az önkormányzattól, de egyelőre nem kaptak, mondván, nincs üres telek a faluban.
Tibor építőipari szakmunkásképzőt végzett, kőműves, de a környéken annyira nincs munka, hogy szakmájában jó ideje nem tud elhelyezkedni. Az eset után az állandó munkahelyét, a csirkefeldolgozó rakodói állását is otthagyta, azóta környékbeli alkalmi munkákat és közmunkát vállal. Most egy helybeli ház tetőszerkezetének felújításán dolgozik. Azt mondja, azért hagyta ott a csirkeüzemet, mert félti a családját, a közelükben akar maradni. A többi túlélőhöz hasonlóan ő sem hiszi el, hogy minden elkövetőt elfogtak, szerinte négy ember kevés egy ilyen kidolgozott és szervezett támadássorozathoz.
