Ez a poszt a következő Percről percre része:

Iszapömlés Veszprém megyében

Fontosabb részletek
  • Október 4-én gátszakadás volt a Magyar Alumínium ajkai timföldgyárának vörösiszap-tárolójánál.
  • A katasztrófában kilencen haltak meg, 120-an megsebesültek.
  • Kolontáron 50, Devecserben 230-270, Somlóvásárhelyen 21 ház rongálódott meg vagy vált lakhatatlanná.
  • Az erősen lúgos szennyeződés a Torna patakon és a Marcal folyón keresztül felhígulva a Dunába jutott. A Torna és a Marcal teljes élővilága elpusztult.
  • A Magyar Tudományos Akadémia jelentése szerint a vörösiszap önmagában nem okoz környezeti problémát, a lúgos oldószer hatását kell semlegesíteni.
  • Orbán Viktor október 11-én napirend előtti felszólalásában jelentette be a parlamentben, hogy őrizetbe vették a Mal Zrt. vezérigazgatóját, a vállalatot pedig állami irányítás aló vonják.
  • A Nemzeti Nyomozóiroda eddig három embert gyanúsított meg közveszélyokozással és környezetkárosítással.
  • Bakondi György katasztrófavédelmi biztosként átvette a kontrollt a Mal Zrt. felett

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hétfőn tudatják Kolontár kitelepült lakosságával, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba - közölte a veszprémi település polgármestere az ajkai sportcsarnokban elszállásolt emberek részvételével tartott lakossági fórumon vasárnap este.

    Hétfő estig elkészül a települést védő gát, amely egy esetleges újbóli vörösiszap-lavinától mentené meg a kis települést. A védelmi bizottság a munkálatok előrehaladásának ismeretében dönt arról, hogy a falut elhagyó 715 ember mikor térhet vissza üresen hagyott otthonaiba.

    Az ajkai sportcsarnokban berendezett átmeneti szálláson vasárnap éjszakára mindössze 14 ember igényelt férőhelyet.

  • Hazaindult több nemzetközi tévéstáb is a vörösiszap-lavina okozta ajkai térségből vasárnap éjszaka; az újságírók naponta többször, élő adásokban tudósítottak a hét halálos áldozatot követelő, egy hete bekövetkezett katasztrófáról.

    A legnagyobb nemzetközi hírügynökségek és médiumok képviselői - így például az AFP, az AP, a CNN, a BBC munkatársai - rendszeresen beszámoltak híradásaikban a katasztrófáról, és a kárfelszámolás munkálatairól.

    A sajtómunkások kijelentkeztek szállodáikból, a műholdas autók elhagyták az ajkai sportcsarnok parkolóját, míg a televíziós és rádió riporterek egy része a budapesti Ferihegyi repülőtérre indult. (MTI)

  • Hetven százalékban elkészült a védőgát, közölte kora reggel Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő. Az éjszaka rendkívüli esemény nem történt, a munkálatok folyamatosak. Elmondta: 1050 méternyi gátszakasz épült meg eddig és további 500-at építenek még. A gát 30 méter széles, 8 méter koronaszélességű és négy méter magas lesz. A védőgát nemcsak átmeneti, hosszú távú védelmet is jelent. (MTI)

  • Somlóvásárhelyen a lakosság összefogott, szinte minden szükséges munkálatot elvégeztek: a tizenhat érintett házat kitakarították és gipsszel leszórták. Folyamatosan takarítják Devecsert és Kolontárt is. Előbbinél hét hektárt öntött el a vörösiszap, ez mintegy kétszáz házat érintett. Kolontáron a vörösiszap három hektáron, de a devecserinél magasabban pusztított, és harmincöt házat öntött el, mondta Dobson Tibor. (MTI)

  • Devecserben van a Kisalföld Volán húsz autóbusza, amelyek szükség esetén segítenek a vörösiszap által fenyegetett város lakosságának evakuálásában, közölte a társaság személyszállítási igazgatója. Mihályka Imre elmondta, hogy tartalékkeretükből küldtek járműveket, így reggel a megszokott számú, kilencven busz indult útjára Győrben. (MTI)

  • A vizsgálatok szerint a kolontári vörösiszapban mért szennyező anyagok nem jelentenek kiugró mértékű veszélyt a környezetre, derült ki az ÁNTSZ legfrissebb jelentéséből. A katasztrófavédelem reggeli tájékoztatása szerint az ÁNTSZ vasárnap vett szilárd és folyékony mintát Devecseren és Kolontáron. (FH)

  • Nem javul a legsúlyosabb állapotban Győrbe szállított sérült állapota, közölte Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa. A testfelületének több mint 70 százalékán sérült idős embert már a múlt héten le akarták venni a lélegeztetőgépről, de a jelen állás szerint nem tudni, hogy ezt mikor tehetik meg. A másik két - bőrének 10-15, illetve 20-25 százalékán - sérült ember állapota javul; előbbin már végrehajtottak egy kisebb műtétet, utóbbinál a napokban terveznek egy beavatkozást. (MTI)

  • Már több mint tízezer tonna gipszet szállítottak a visontai Mátrai Erőműből az iszapömlés okozta szennyeződés semlegesítésére, mondta Valaska József, a társaság igazgatóságának elnöke. Hétfő reggelig összesen 10 140 tonna gipszet raktak kamionokba, és további teherautók várnak rakodásra. (MTI)

  • A legújabb légszennyezettségi mérések alapján a levegő portelítettségi mértéke helyenként meghaladja az egészségügyi határértéket a katasztrófa sújtotta településeken. A körgát környezetében az iszap teteje összerepedezett, az iszap felülete folyamatosan és egyre nagyobb területen szárad. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet, hogy a mentesítésben résztvevők számára kötelező, a lakosságnak pedig továbbra is ajánlott porálarc és a védőszemüveg viselése. (FH)

  • Javul a Marcal folyón Győr-Moson-Sopron megyébe érkező víz minősége; a Rába, a Mosoni- és az Öreg-Duna a szennyezés előtti állapotban van. Jelenleg négy helyen kezelik légbefúvással a vizet, hogy a gipsz jobban oldódjon benne. A víz pH-értéke fokozatosan javul, a koroncói duzzasztónál vasárnap este mért érték 8,18 volt. Csütörtök délben ez az érték még 10,7 körüli volt. A Rábán, a Mosoni-Dunán és a Nagy-Dunán végzett mérések eredményei a szennyeződés előtti állapotnak felelnek meg. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Gyilkos dugó söpört végig a Duna fenekén

    A horgászok néha a környezetvédelmi ellenőröknél is jobban jelzik, ha baj van egy folyóval, mert többen vannak, és állandóan a parton motoznak. Hiába közölte a katasztrófavédelem, hogy a Dunában Budapestnél talált haldögök a Marcalból származnak, pecások beszámolói és fotói alapján egészen biztos, hogy ez nem igaz, és magában a Nagy-Dunában is döglöttek halak.

    duna1
  • Egy teljes ház becsült építési költségével, 30 millió forinttal járul hozzá a Magyar Kármentő Alaphoz Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja. A Magyar Kármentő Alap számlaszáma belföldi utalásnál: 11794022 22222222; külföldi utalásnál: HU 28117940 2222222222 00000000. (MTI)

  • A Mal Zrt. vezetése határozottan visszautasít minden olyan közlést és állítást, amely szerint a X. tározó alapjánál korábban buzgárok lettek volna, és a X. tározó túl lett volna töltve, közölte a cég. Azt is írták, hogy szigorúan betartották a műszaki előírásokat. Az elmúlt tíz évben csaknem 30,3 milliárd forintot költöttek karbantartásra és felújításra.

  • cikkünk a témában:

    Sziget-módra portalaníthatnák Kolontárt

    Létezik egy magyar technológia, amellyel lényegesen csökkenteni lehet a vörösiszap száradása után maradt por levegőbe jutását. A kalcium-klorid permetet a fesztiválbetegséget, azaz torokgyulladást okozó por ellen is bevetették a Szigeten és a Balaton Soundon.

  • A híradásokban szerepelt, hogy az V8cars.hu köré szerveződött, amerikai autók szerelmeseiből alakult klub tagjai szerda óta minden nap saját költségen főznek a kolontáriaknak. Felhívtuk az akció egyik szervezőjét, aki a honlapon jeepzoli nicken ismerhető, kolontári lakos, mert arról értesültünk, hogy le akarták állítani a magánakciójukat. "Valóban idejött egy hölgy pénteken, és felháborodottan követelte rajtunk a 3 medencés mosogatót és különféle engedélyeket, majd azt mondta, másnap visszajön értünk a kollégáival" - mesélte.

    Csakhogy a falut szombaton evakuálták, ezért a hölgy már nem tudott visszajönni intézkedni. Viszont jeepzoliék engedélyt kaptak Dobson Tibortól, hogy továbbra is főzhessenek a faluban lévők számára. "A rendőrök, az önkéntes munkások és a tűzoltók egész nap dolgoznak, de a kirendelt napi ételadaguk összesen egy bagett, ennyi nem elég" - mondta. Jeepzoliék naponta 500 adag ételt főznek, ma sertéspörkölt a menü uborkával, de volt már borsos tokány, marhagulyás és chilis bab is a terítéken, így a Kolontáron dolgozók kapnak meleg ételt.

  • Rablólovagok pellengéren címmel közölt cikket a Profil című hetilap hétfői száma az Ajka térségében egy héttel ezelőtt történt iszapömlésről. Bakonyi Zoltán és Tolnay Lajos gyűlölt figurákká váltak Magyarországon, jelképei lettek a rendszerváltás után üzemeket olcsón megvásárló, majd meggazdagodó, de a létesítményeket az évek elteltével sem felújító korrupt üzletembereknek, írta a lap. (MTI)

  • A Jobbik kezdeményezi, hogy állítsanak fel egy ideiglenes országgyűlési vizsgálóbizottságot, amely kivizsgálná a kolontári iszapömlés okait, jelentette be Kepli Lajos, a párt képviselője. A bizottság feladata lenne más veszélyes anyagokat tároló létesítmények feltérképezése, illetve a veszélyes létesítményeket szabályozó jogszabályi környezet vizsgálata is. (MTI)

  • Még fenntartják az egy hete elrendelt harmadfokú készültséget Győr-Moson-Sopron megyében. Addig tartják fenn ezt a készültségi szintet, amíg munkatársaiknak aktívan be kell avatkozniuk, tájékoztatott az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. (MTI)

  • Hétfő estére elkészülhet a vörösiszappal elöntött Kolontár és Devecser között húzódó védőgát, a munkálatok jó ütemben haladnak, közölte Bakos György, a katasztrófavédelem megbízott megyei szóvivője. (MTI)

  • "A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni, amíg mind a négy feladatot meg nem oldjuk" - mondta. Az államosításhoz szerinte "bátorságra" van szükség. Korábban az állam ilyen feladatra egyszerűen nem vállalkozott, "a milliárdosok mindig megúszták", mondta Orbán Viktor napirend előtt a Parlamentben.

  • "Katasztrófahelyzetben a közérdeket tűzön-vízen keresztül is érvényesíteni kell" - jelentette ki Orbán Viktor napirend előtt a Parlamentben, egyben bejelentette a katasztrófabiztos intézményének létrehozását, javasolta, hogy az erről szóló törvényt még hétfőn hozza meg a parlament. A katasztrófabiztos fogná össze azt a négy teendőt, amit a kormánynak el kell látnia. "A rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezérigazgatóját, és kezdeményezi előzetes letartóztatását" - jelentette be Orbán.

  • cikkünk a témában:

    A választás óta nem oligarcháztak ennyit

  • cikkünk a témában:

    Így veszi át az állam a Mal irányítását

    A honvédelmi törvény módosításával teremtenék meg annak lehetőségét, hogy az állam indokolt esetben a felügyelete, irányítása alá vonjon magántulajdonban lévő vállalkozásokat, hogy hatékonyabban lehessen kezelni a katasztrófákat és azok következményeit. A lex-Malnak is nevezhető törvényjavaslatról várhatóan már ma szavaz is az országgyűlés. Az állami irányítás alá vont társaságoknál az államháztartásért felelős miniszter – ez a mostani kormányban a miniszterelnök által a jobbkezének mondott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter –, vagy egy kormánybiztos járhat el.

  • Az iszapömlésről is szó lesz José Manuel Barroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök keddi találkozóján, de az uniós illetékes a jelenlegi tervek szerint nem látogat el a katasztrófa sújtotta térségbe, jelentette be Barroso egyik szóvivője. Elsősorban a segélykoordinációról beszélnek majd, illetve arról, hogy az unió miként tudja támogatni az országot a jelenlegi helyzetben.
    Régebben tervezett magyarországi útja keretében a brüsszeli bizottsági elnök egyebek között Európa egyik idei kulturális fővárosában, Pécsett tesz látogatást. (MTI)

  • A Magyar Posta feláras jótékonysági bélyegeinek megvásárlásával is lehet segítséget nyújtani a vörösiszap katasztrófa károsultjainak. Az 50 és 100 forintos "Egymásért" és "Segítsünk" című bélyegek forgalmazásából befolyó felár-bevételt a kormány által létrehozott Magyar Kármentő Alap számlájára utalják át. (Független Hírügynökség)

  • Véglegesre építik, így később sem fogják elbontani a Kolontáron épülő, a település védelmét szolgáló új gátat. Az OKF kora délutáni helyzetjelentése szerint a gátépítés folyamatosan zajlik a településen, már 620 méter a hossza, átlagos magassága 2,75 méter. A gát főleg agyagból készül, amelyet egy kőborítás fog fedni. A gát így teljesen szennyeződésmentes anyagból épül, elbontani a későbbiekben sem fogják, a település képébe illesztve kerékpárutat is építenek majd rá. Az építéshez szükséges anyagokat főként a devecseri agyagbányából szállították a helyszínre, biztosítva ezzel az építés folytonosságát. Az építést vízügyi szakemberek irányítják. (Független Hírügynökség)

  • Éjféltől módosul a katasztrófa sújtotta Devecsert érintő vonatok közlekedése, mert a levegő portelítettsége miatt a katasztrófavédelem nem engedélyezi, hogy a szerelvények Devecser állomásig közlekedjenek. A Budapest-Székesfehérvár-Boba-Szombathely vasútvonalon az eddiginél hosszabb szakaszon, Ajka és Somlóvásárhely között járnak a vonatpótló autóbuszok.

    A hosszabb útvonal megnöveli a menetidőt is, ezért az utasoknak néhány perces késésre kell számítaniuk. A buszok Devecseren a 8-as számú főút melletti ideiglenes buszmegállóban, Somlóvásárhelyen pedig a vasútállomásnál lévő Volán megállóban állnak meg. (Független Hírügynökség)

  • cikkünk a témában:

    A Mal-vezért közveszélyokozással gyanúsítják

    A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a hétfőn reggeli órákban előállították, majd őrizetbe vették Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. cégvezetőjét. A férfit az iszapkatasztrófával összefüggésben több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják.

  • Nyolcra emelkedett a kolontári iszapkatasztrófa áldozatainak száma, a mentésben résztvevő egységek Devecser határában megtalálták az utolsó eltűntként keresett ember holttestét, mondta Dobson Tibor, a helyszíni kárelhárítás szóvivője. Az MTI úgy tudja, a speciális mentők egy idős nő holttestére bukkantak. (Független Hírügynökség)

  • "A miniszterelnök tisztességes, jó beszédet mondott. Egyet lehet és egyet kell vele érteni" - írja blogján Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. "Nincs okom most azon merengeni, hogy az imént bejelentett katasztrófa védelmi biztos intézménye minden tekintetben jól ki van-e találva, ez a kormány felelőssége. Az viszont világos, hogy tisztességes elveken nyugvó határozott választ akar adni a kormány a kialakult válsághelyzetre. Ez rendben van. Támogatni kell ebben a kormányt" - írja.