Csütörtök este 10 óra óta lincshangulat uralkodik Miskolcon. A Kiliáni lakótelepen lévő benzinkutat ugyanis ekkor zárták le több ezer hoppon maradt autós előtt. A kútkezelőket, akik ellen az ingerült várakozók haragja fordult, csupán a rendőrök tudták megvédeni. (MTI)
Éppen taxiban ült, amikor éppen 20 évvel ezelőtt a sofőr csatlakozott a tiltakozókhoz? Két blokád közé szorulva, az autójában töltötte az éjszakát? Szidta a kormányt? Szidta a taxisokat? Új albérletbe költözött? Elindult külföldre? Vizet, netán pálinkát vitt a demonstrálóknak? Hogyan élte meg a taxik közé zárt napokat? Írja meg, és mi megírjuk!
A MALÉV tájékoztatja utasait, hogy a Ferihegyi repülőtér megközelítése vasúton lehetséges. A taxis demonstráció miatt minden, a Nyugati pályaudvarról Cegléd felé induló vonat (a nemzetközi expresszvonatok kivételével) megáll Szemeretelep megállóhelyen, innét a légitársaság különbuszai viszik tovább az utasokat a két repülőtéri terminálig. A repülőtérről Budapestre hasonló útvonnalon lehet bejutni. (MTI)
A röszkei határátkelőhelynél - a határőrök figyelmeztetése, tájékoztatása ellenére - folyamatosan érkeznek hazánkba a külföldiek, főként kamionosok. Az E 5-ös úton felállított blokádnál gyakran feszült a hangulat, mert a külföldiek akár a szántóföldön át is folytatni akarják útjukat. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a határátkelőtől mintegy 30 méterre (valószínűleg a röszeki lakosok) 3 traktorral eltorlaszlolták a városba vezető utakat. (MTI)
A kormány szombaton délelőtt az alábbiak közlésére kérte az MTI-t:
,,A kormány az elmúlt éjjel több órás tárgyalást követően
megállapodott a magánfuvarozók képviselőivel a benzinár-emelést
követő válság rendezéséről.
Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a magánfuvarozók képviselői nem
tudták biztosítani a megállapodás rájuk vonatkozó részének végrehajtását. Így a közúti közlekedési csomópontokat jelenleg is
elzárják.
A kormány ezúton és újóllag kinyilvánítja, hogy a fennálló
alkotmány és a hatályos törvények alapján tárgyalásos úton kívánja
rendezni az alőállt helyzetet. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kormány
az akcióban résztvevők olyan képviselőivel tárgyaljon, akik
rendelkeznek a megállapodáshoz és annak végrehajtásához szükséges
felhatalmazással.
A kormány tehát várja az ilyen felhatalmazással rendelkező
küldöttség mielőbbi megjelenését a Munkaügyi Minisztériumban.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az alapvető ellátásához
szükséges eszközök és készletek rendelkezésre állnak, a kormány
biztosítja a közellátást.
A kormány ezúton is köszönetet mond a vasút, a posta, a metró,
az egészségügy, a kereskedelem, az élelmiszeripar és energetika
minden dolgozójának és az őket segítő valamennyi polgárnak a jelen
körülmények között kifejtett áldozatos munkájáért.,, (MTI)
A vasárnap Dunavecsére meghírdetett Motocross országos bajnoki verseny a közlekedési nehézségek miatt elmarad. A rendezők kérik a versenyzőket, hogy ne induljanak útnak.(MTI)
Ha némiképpen lassúlt is, de országszerte zavartalan a mentőellátás - legalábbis ez tünik ki a Népjóléti Minisztériumhoz beérkezett információk alapján készített jelentésből.
A minisztériumba Kaposvárról érkezett a legtragikusabb hír: ott az egyik blokádnál veszteglő buszba hátulról belerohant egy személygépkocsi, amelynek vezetője a helyszínen meghalt. Veszprémi mentősök jelentették, hogy az almádi úti blokádnál az éjszaka folyamán verekedés tört ki és a mentők öt sérültet vittek kórházba.
Budapesten az éjszaka folyamán összesen 67 balesetest láttak el
az ügyeletes kórházak, s ez a ,,forgalom,, egy pénteki ügyeletnek
alig a negyedét teszi ki. A felvételre beérkezettek között nagy arányban ittas sérültek voltak. A Népjóléti Minisztérium jelentéséből az is tudható, hogy a fővárosi kórházakba mindenütt beérkezett a váltó személyzet. A szombatai baleseti ügyeletet a János kórház, az Ortopédiai klinika és a Jáhn Ferenc kórház látja el. (MTI)
A Vöröskereszt is kiveszi a részét a nehéz helyzet enyhítéséből.
Az ország egész területén ügyeletet tartanak. Sok helyen meleg teát
és takarókat juttatnak el a blokádoknál elakadt bel- és külföldi
utazóknak. A Ferihegyről a vasút segítségével a Nyugati pályaudvarra
érkező külföldieket meleg teával, szendviccsel fogadják. Bács-Kiskun
megyében Baján és Kecskeméten átmeneti szállást rendeztek be. Ebben
a megyében jelenleg csak egy napra van élelmiszertartalék, de
remélhető, hogy a pótlásáról mielőbb gondoskodni tudnak. Sajnálatos,
hogy Szolnok megyében egyes blokádoknál a mentővel szállított
betegeket nem engedik át. Az ország többi megyéjéből azt
jelentették, hogy az egészségügy - megerősített ügyelettel -
fennakadás nélkül működik. Az ország több hetes gyógyszertartalékkal
rendelkezik, a vérellátás és az oxigénellátás a hét végére
biztosított. (MTI)
Szombaton délelőtt 11 órakor az ország határátkelőhelyeinek áteresztő képessége megfelelő - tájékoztatta a határőrség az MTI-t. Helyi megegyezés szerint a demonstrálók általában óránként 5-10 percre megnyitják az útzárakat, és - elsősorban a külföldi autósokat - átengedik. A határátkelőhely közvetlen közelében nyolc helyen telepítettek útzárat (Komárom, Rábafűzes, Letenye, Röszke, Nagylak, Gyula, Biharkeresztes, Sátoraljaújhely). (MTI)
A debreceni városi rendőrkapitányság ügyeletese arról
tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy a taxisok képviselőivel
megegyezésre jutottak a városon áthaladni szándékozó szovjet katonai
konvoj elbocsátásáról. Ennek megfelelően Derecske, Hajdúszovát,
Pallag útvonalon rendőrségi felvezető kocsival halad majd a
hazánkból távozó alakulat. Áthaladásukat a taxisok minden
úttorlasznál, csomópontnál biztosítják. (MTI)
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium - a kialakult közlekedési helyzet miatt - a kéttannyelvű gimnáziumokba október 29-re kitűzött felvételi vizsgákat meghatározatlan időre elhalasztja. Az egyes iskolákba
eljutattott feladatok sértetlenségéért és biztonságos őrzéséért az
intézményvezetők felelősek. (MTI)
A haverokkal kismotorokkal jártunk a barikádok közt. Cigit és néha kaját hordtunk. Király volt az M3-on menni Simsonnal :) És akkor mutattam be életem legnagyobb esését is a Simsonnal. Az Astoriánál probáltam első kerékre állva lassítani, de átestem előre a kormányon. A motor keresztbe az ölembe esett, és a kipufogó megégetett ahol ért, meg a ruhámat ahol érte. De a legdurvább az volt, hogy a motor nem fulladt le, sőt a gázkar felakadt és a nagy hangra mindenki rám figyelt.
Kritikus a helyzet a határállomásoknál. Győr és a Dunán átvezető
medvei híd között mindkét sávon kamionok vesztegelnek. Legtöbbjük
rakománya élőállat. A csehszlovák vámhatóságok e szállítmányoktól
igyekeznek mielőbb megszabadulni. Ha ugyanis az állatok
elpusztulnak, annak az országnak kell a kárt megtéríteni, amelynek
területén az elhullás történt. (MTI)
A Kalocsai Sütőipari Vállalat jelezte központjának, hogy kifogyott az üzemanyaga és emiatt kénytelenek voltak leállni a sütéssel. A bejelentésre azonnal intézkedtek: Kecskemétről az ÁFOR központi telepéről üzemanyagot szállitó jármükonvoj indult rendőrségi kisérettel Kalocsára. (MTI)
Franciaország alig néhány napja esett át egy nagyszabású, több mint egy hetes útelzáráson: a Spanyolországba vezető útvonalak maradtak zárva. Igaz, a lezárás a határ túlsó felén történt, de a francia oldalon is éreztette hatását: ezrével gyűltek össze a járművek a Baszkföldön, illetve a Földközi-tenger partján vezető autóutak mentén s végül - a hatóságok tehetelensége miatti tiltakozásul - a francia oldalon is úttorlaszok alakultak ki.
A hatóságok sehol sem avatkoztak be, nem kísérelték meg
erőszakkal felszabadítani az útvonalakat, vagy a vasúti pályát.
Végül a spanyol kamionosok nyitották meg az útat, azt követően, hogy
sikerült megegyezésre jutniok a kormánnyal a benzinárakról. (MTI)
,,A szocializmus utáni Magyarország első országos sztrájkja figyelmeztetés a kormánynak, amely küszködve keresi a módot az átmenetre a szociális piacgazdasághoz,, - írta budapesti tudósításában szombat reggel a Libération. A nagy francia lapok közül egyedül ez az újság adott hírt a magyarországi megmozdulásról, s a fontosabb televíziós híradók sem foglalkoztak az eseménnyel pénteken este, vagy szombaton reggel.
A Libération jelentése szerint Magyarországon pénteken
pánikhangulat uralkodott el, mert a lakosság attól tartott,
hogy a sztrájk következtében ellátási nehézségek kezdődnek. A lap
beszámol az úttorlaszokról, a forgalom elzárásáról, s megállapítja:
a péntek délutáni kormányülés valóságos válság-találkozót jelentett.
"A jobbközép kormánykoalíció, amely alig két hete komoly vereséget
szenvedett a helyhatósági választásokon, tavaszi hivatalba lépte óta
most kerül szembe első nagy szociális erőpróbájával" - állapítja
meg a lap, s leszögezi: semmféle jele sem volt erőszakos
cselekményeknek.
,,A sztrájk okozta kellemetlenségek ellenére úgy tűnik, hogy a lakosság támogatja a taxisokat....mindenki úgy látja, hogy a benzinár-emelés valóságos lavinát indít el, jelentős áremelések várhatók más alapvető fogyasztási cikkeknél, mindenekelőtt a fűtőanyagoknál...a lakosság, amelyet 30 százalékos infláció sújt, s amelynek vásárló ereje stagnál, húzódozik a további áldozatok elfogadásától,, - írja a francia lap tudósítása.
Magyarország ,,olajpolitikailag,, malomkövek között őrlődik, s ez gazdasági széteséssel fenyeget, írta szombaton vezércikkében a piacgazdasággal megszorítások nélkül rokonszenvező német lap, az ipari és pénzügyi körök szócsöve, a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az újság, több más német lappal egyetemben budapesti jelentések alapján a magyarországi közúti blokád nyomán kialakult helyzetről is beszámolt. A helyzetet a hírügynökségi tudósítások, saját jelentések kaotikusnak, drámainak mondják. A Süddeutsche Zeitung szerint ,,Magyarország közútjain pénteken elszabadult a pokol,, , a benzináremelés bejelentése nyomán kibontakozott tiltakozó hullám ,,példa nélküli méretet öltött,,.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung már említett elemzésében arra
hívja fel a figyelmet, hogy megváltoztak a szovjet szállítási
feltételek, s már Magyarország sem hagyatkozhat a szovjet olaj
szakadatlan ömlésére. Ha szállít is a Szovjetunió, az olajért
dollárban kell fizetni. A magyarok függetlenedési irányvonaluknak
megfelelően megpróbáltak a szovjet olajfüggőségtől részben
megszabadulni, s ezért építették ki az Adria-olajvezetéket.
Mindezekre a terhekre most rárakodott az Öböl-válság és a
nélkülözhetetlen üzemanyag árának világpiaci emelkedése. A budapesti
kormány úgy véli, hogy a belföldi fogyasztást az áron keresztül
szabályozni képes, s igyekszik elkerülni a benzinadagolás
bevezetését, eltérően Kubától, Bulgáriától, vagy éppenséggel
Csehszlovákiától, ahol szintén fontolgatnak ilyesmit. (folytatás)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar lakosságot némileg
elmarasztalja, amikor ,,az olcsó benzinbe vetett tévhitéről,, ír,
vagy arról, hogy csökkenő reáljövedelme miatt ,,a piacgazdaságtól
elütő szellemben minden áremelésből drámát csinál,,. A lakosság
szolidaritása a taxisokkal, a többi szállítóval előre vetíti, hogy a
legutóbbi (helyhatósági) választásokon már amúgyis meggyengült
Antall-kormányra nehéz tél vár. Fennáll a veszélye, hogy a magyarok
belegabalyodnak egy ellentmondásba: egyrészt úgy vélik, hogy a
kormány nem tesz eleget igényeiknek, másrészt viszont elvárják, hogy
minden útmutatás és a gondoskodás ettől a kormánytól induljon ki,
állapítja meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A müncheni Süddeutsche Zeitung budapesti tudósításában felveti,
hogy a meghirdetett új benzinárak német márkára átszámítva durván és
átlagban 1,50-et tesznek ki, s ezzel mind az abszolut számot
tekintve, mind pedig a jövedelemhez mérve Magyarország az európai
éllovasok közé került az üzemanyag drágaságát illetően. A kormány
helyzetét pszichológiailag nehezíti, hogy a magyarok tudják:
Ausztriában és Olaszországban a benzinárakat éppen csökkentették,
szögezi le a Süddeutsche Zeitung.
A német lakosság képi információban eddig viszonylag keveset
kapott a magyarországi fejleményekről. Néhány lap közölt ugyan
egy-egy fotót a lezárt Lánchídról, vagy Erzsébet hídról, a német
tévé-állomások azonban csak elvétve foglalkoztak a tiltakozó
hullámmal. (MTI)
A taxisblokád nyomán kialakult magyarországi közállapotok drámai ecsetelésével indítják bő terjedelmű kommentárjaikat a világ hírügynökségei. Egyetlen vezető hírügynökség jelentései közül sem maradt ki szombaton a Magyarországon kialakult helyzet elemzése. A kommentárok általános képet adnak az utak, hidak és határátkelőhelyek blokádjáról, az akadozó élelmiszerellátásról, s szólnak a magyar gazdasági - elsősorban energia- - válságról is. Rámutatnak, hogy a demokratikus választások óta az ország jelenleg legmélyebb válságát éli át.
A legtöbb hírügynökség utal arra, hogy a lakosság nagy része
támogatja a taxisok akcióját - többen ételt és italt visznek nekik -
és a rendőrök sehol nem alkalmaznak erőszakot.
Minden kommentár utal a taxisok és a kormány alkudozásának
eredménytelenségére, a kormány hajthatatlanságára, valamint Göncz
Árpád köztársasági elnök felhívására. Az ADN hírügynökség idézi
Jeszenszky Géza külügyminiszter és Kádár Béla, a nemzetközi
gazdasági kapcsolatok miniszterének a blokád nemzetközi kihatásaira
vonatkozó kijelentését: azt, hogy a kialakult helyzet miatt
Magyarország elvesztheti a külföldi üzleti körök eddigi bizalmát.
A világ vezető hírügynökségei - így az AP amerikai, a Reuter
brit, az ADN, a TASZSZ szovjet, és a DPA német hírügynökség -
utalnak az ellenzéki pártok véleményére is, amelyek teljesen
jogszerűnek ítélik a megmozdulást. Első helyen az SZDSZ nevében
nyilatkozó Kis János szavait idézik, aki kijelentette, hogy a
,,jelenlegi kormány alkalmatlan az ország további vezetésére, s így
mielőbbi átalakítása lenne kívánatos,,. A FIDESZ színeiben
megszólaló Fodor Gábortól a hírügynökségek azt a kijelentést idézik,
amely szerint a jelenlegi kormány ugyanolyan autokratikusan
kormányoz, mint a korábbi kommunista rendszer apparátusa. Az
ellenzék - jegyzi meg a Reuter - bár nem nevezte meg a szerinte
elbocsátandó minisztereket, egyöntetű kirohanást intézett Horváth
Balázs belügyminiszter ellen, aki a blokád letörésére korábban az
erőszak alkalmazását sem zárta ki.
A TASZSZ úgy véli, hogy az Antall-kabinet - elsősorban az
áremelések miatt - rohamosan veszti el a lakosság bizalmát.
Engem elkeserített a taxisblokád, amelyben a csőcselék fellázadt a demokratikus kormány ellen. Ráadásul a média egy emberként támogatta a taxisokat, akik maguk is meg voltak győződve arról, milyen jó dolgot tesznek, mennyire szeretik őket.
Szerettem volna észhez téríteni őket azzal, hogy jelzem nekik, kockázatos a tevékenységük, nem mindenki lelkesedik értük. Hiszen akár szeretett kocsijukat is megrongálhatják. Ezért elindultam sétálni (Budapesten), és az utamba kerülő taxiknak kiszúrtam legalább két kerekét. Később néhány barátom is csatlakozott.
Remélem néhányan megértették az üzenetet.
A köztársasági elnök sajtóirodjája közli: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke pénteken bejelentett szándékától eltérően - mivel a kormány, valamint a személy- és teherszállítók képviselő között reményekre jogosító tárgyalások folynak - nem kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. (MTI)
Én ekkor pont a sorkatonai szolgálatomat töltöttem, az egyik budapesti laktanyába. Ahhoz képest, hogy a hírekben nem kommunikálták, a következők voltak érvényben.
Laktanyazárlat – ez azt jelentette, hogy senki semmilyen indokkal nem kaphatott laktanya elhagyási engedélyt.
Az összes budapesti laktanya relés (rádiós) összeköttetésben volt egymással (ha esetleg elfoglalnák, vagy kiiktatnák a publikus telefonhálózatot, illetve ezt nem tudták akkoriban lehallgatni)
A fegyverszoba-kulcsok ki voltak adva az ügyeleteseknek!
Az összes csapatszállító jármű, járó motorral állt a laktanya alakuló téren.
Egyszóval, ilyen harckészültségben nem igen volt, szerintem az akkori Magyar Honvédség. És igen arról szólt a beszélgetés, hogy ha megparancsolják, lövünk-e vagy sem. És akkor és azóta is mélységesen haragszom a Horváth Balázsra! Ha rajta múlik, akkor ma nem biztos, hogy itt levelezgetünk.
Szombatra virradó éjszaka délnyugaton néhol
köd képződött, itt-ott szemerkélt az eső. A hőmérséklet a kora
reggeli órákra a felhős nyugati tájakon 3, 8, a derült keleti
országrészben plusz 2, -4 fokig süllyed. Délelőtt az ország nagy
részén felhős, délnyugaton időnként esős idő volt. A hőmérséklet 11
órára mindössze 6, 13 fokra emelkedett.
Budapest belterületén pénteken a hőmérséklet napi középértéke
6,1 fok volt, ez 3,2 fokkal allacsonyabb a sokéves átlagnál.
Szombaton 12 órakor a fővárosban 9 fokot mértek, a tengerszintre
átszámított légnyomás 1015 hpa volt, alig változott. (MTI)
Kora délután folytatódtak a tárgyalások a Munkaügyi Minisztériumban a kormány delegációja és a fuvarozók képviselői között. Az információk szerint a kormány továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy nincs módja teljes körűen visszavonni intézkedését, de meghatározott körű kompenzációra javaslatot tesz. Remélhető, hogy még a délután folyamán megegyezés születik, s ezután várhatóan megszünik a blokád is. (MTI)
A Miniszterelnöki Titkárság Antall József miniszterelnök állapotával kapcsolatban szombat délután a következő tájékoztatást adta:
Mint már arról tájékoztattuk a közvéleményt, a miniszterelnök
egy korábban elhatározott vizsgálat elvégzése céljából feküdt
kórházba október 23-án este. Október 24-én műtéti beavatkozással
nyirokcsomó eltávolítására került sor. Az anyag teljes szövettani
feldogozása folyamatban van. A részeredmények jól kezelhető
nyirokcsomó-megbetegedésre utalnak. A miniszerelnök állapota a
körülményeknek megfelelő. (MTI)
Szombat délután 3 óra után néhány perccel ismét asztalhoz ültek a kormány és a fuvarozók képviselői. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, ám a megbeszélés első percében az újságírók bent tartózkodhadtak a teremben. A kormány képviseletében Rabár Ferenc pénzügyminiszter elsőként azt firtatta: a megjelent tárgyalócsoport mennyire kompetens. Ugyanis - mint mondotta a péntek éjjeli megállapodás ellenére a városban nem állt helyre a rend, a taxisok nem tudták, vagy nem akarták betartani, illetőleg betartatni a korábbi megállapodást.
A taxisok és fuvarozók tárgyalócsoportjának képviselői válaszként elmondták: úgy érzik jogosultak tárgyalni, hiszen megakadályozták a Lánchíd lezárást - erre ugyanis voltak törekvések - és kegyeleti okokból lehetővé tették a temetői járatok üzemelését. Úgy gondolják, hogy amennyiben a kormány a mostani tárgyalások eredményeként lépéseket tesz a megoldásra, akkor lesz erejük ahhoz, hogy igen rövid időn belül helyreállítsák a rendet az országban. (MTI)
A Belügyi Dolgozók Szakszervezete szombaton kialakította álláspontját az országban előállt krízishelyzetről. A szakszervezet szóvivője elmondta: az ország súlyos, a benzináremelés következtében kialakult nehéz helyzetét megértően tudomásul veszik. A belügyminisztériumi dolgozók - a lakossággal együttműködve - mindent megtesznek a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében.
A szóvivő szerint a problémákat és a feszültségeket békés úton,
tárgyalásokkal kell rendezni, mert a létbiztonság és a társadalmi
béke fenntartása mindenkinek alapvető érdeke. A BDSZ bízik abban,
hogy a lakosság megérti: a belügyi dolgozók nem ellenük, hanem a
társadalmi béke megőrzéséért, a tisztességes állampolgárok
védelméért és biztonságáért tevékenykednek. (MTI)
,,A Kereszténydemokrata Néppárt úgy ítéli meg, hogy a Magyarországon kialakult válsághelyzetben ma már nem azzal kell foglalkozni: a kormány által választott módszer helyes volt-e vagy helytelen. A kérdés az, hogy melyek a jelenlegi helyzetben szükséges lépések, mi a kibontakozás útja,, - hangzik a KDNP elnökségének állásfoglalása, amelyet szombaton délután juttattak el az MTI-hez.
A párt e nyilatkozatában leszögezi: ,,A Kereszténydemokrata Néppárt megérti a személy- és teherfuvarozók álláspontját, de az ország életének megbénítása nem módszer az érdekképviseleti ügyek
megoldására. Senkit sem szabad személyes szabadságában, jogainak
gyakorlásában korlátozni.
A Kereszténydemokrata Néppárt véleménye szerint a jogosítványokkal rendelkező érdekképviseleti képviselők és a kormány képviselői közötti tárgyalások biztosítják a kivezető utat.
Azok az erők, akik felelőtlenül hozzájárulnak a helyzet
elmérgesítéséhez, nem az ország érdekeit szolgálják.
Az ország összes állampolgárát higgadtságra szólítjuk fel, és
felkérjük a demonstrációk résztvevőit, hogy a lakosság, a demokrácia
és Magyarország érdekeit tartsák elsősorban szem előtt.,,
A debreceni taxisok átengedték a városon a külföldi gépkocsikat. Mivel Debrecen bevezető útjain lengyel, szovjet, román és jugoszláv autósok százai gyűltek össze, a taxisok úgy döntöttek, hogy egy órára feloldják a blokádot és délután fél 1-től fél 2-ig szabad áthaladást biztosítanak a gépkocsiknak. Az egyórás időtartam letelte után a bevezető útszakaszokon ismét lezárták a várost, azonban nem torlaszolták el a közlekedési csomópontokat. Így megindulhatott a gépkocsiforgalom Debrecenben. Egyedül a belváros legforgalmasabb csomópontját, a Vörös Hadsereg útja és a Kossuth utca kereszteződését zárták el, továbbra is megbénítva a megyeszékhely villamos és autóbusz-közlekedését. Csupán a temető közelíthető meg autóbusszal, de - mint a taxisok képviselője az MTI tudósítójának elmondta - ha másutt is megindulna a tömegközlekedés, ismételten elzárják az összes fontos csomópontot a városban. (MTI)
Pest megyében valamivel kedvezőbb a helyzet, mint az ország más részein, szombat délután ugyanis már csak kevés helyen kígyóztak várakozó kocsisorok a főútvonalakon. A blokád mindenütt fennáll ugyan, ám szakaszos nyitással időről-időre átengedik az átutazókat Budapest irányába, vagy a határ felé. (MTI)
A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem egy, a blokádhoz tartozó, hanem műszaki hiba miatt álló autóbuszba ütközött Zsigmond László kaposvári gépkocsivezető. A halálos közlekedési baleset pénteken este a kaposvári Füredi úton, a magánfuvarozók által alkotott úttorlasztól 250 méternyire történt.
Az eset sajnálatos előzménye, hogy néhány órával korábban Zs. Lászlótól - ittas vezetés miatt - a közlekedési rendőrjárőr elvette a jogosítványát. (MTI)