Csütörtök este 10 óra óta lincshangulat uralkodik Miskolcon. A Kiliáni lakótelepen lévő benzinkutat ugyanis ekkor zárták le több ezer hoppon maradt autós előtt. A kútkezelőket, akik ellen az ingerült várakozók haragja fordult, csupán a rendőrök tudták megvédeni. (MTI)
Éppen taxiban ült, amikor éppen 20 évvel ezelőtt a sofőr csatlakozott a tiltakozókhoz? Két blokád közé szorulva, az autójában töltötte az éjszakát? Szidta a kormányt? Szidta a taxisokat? Új albérletbe költözött? Elindult külföldre? Vizet, netán pálinkát vitt a demonstrálóknak? Hogyan élte meg a taxik közé zárt napokat? Írja meg, és mi megírjuk!
A kormány intézkedését sürgetik, a taxis demonstráció ellen tiltakoznak azok a tüntetők, akik szombat délután a Parlament előtt gyűltek össze. A mintegy 300 embert az Országház erkélyéről üdvözölte Horváth Balázs belügyminiszter és Botos Katalin pénzügyi államtitkár is. A ,,kormánypárti,, tüntetőket rendőrkordon választja el a Kossuth téren tartozkodó taxisoktól. (MTI)
Horváth Balázs (1942-2006) MDF-es politikus, az Antal-kormány első belügyminisztere volt, aki pont a taxisblokádba bukott bele. Ő helyettesítette a kórházban lévő miniszterelnököt, és kis híján kiesett az Országház ablakából, amikor onnan üdvözölte a kormánypárti tüntetőket október 27-én.
Általános vélemény szerint részeg volt, a jelenet a kormány tehetetlenségének jelképévé vált. Horváth 1993-ig a kormány tagja maradt, tárca nélküli miniszterként a határon túli magyarokkal, majd a sportért és a parlamenttel való kapcsolattartásért felelt. 2004-ban Dávid Ibolya pártelnök belső ellenzéke, a Lakitelek csoport tagjaként kilépett a frakcióból. 2006-tól már a Fidesz képviselőjeként jutott be az Országházba. A Veszprémben ügyvédeskedő Horváth 1996-2004 között a városi bíróság elnöke volt.
Szeged Makó felőli bejáratánál a déli órákban már-már lincshangulat alakult ki. A sztrájkolók a rendőrség és az új önkormányzat segítségét kérték, ugyanis a Makó felől érkező külföldiek - lengyelek, szovjetek, bolgárok, románok - megkísérelték felborítani az utat elzáró autókat. A helyszínre érkező rendőrök segítségével sikerült helyreállítani a rendet. Ez a helyszín egyébként az egyik legnyugtalanabb pontja a városnak. A másik az E5-ös úton lévő blokád, ahol a röszkei határátkelő felől érkezők, valamint a határhoz igyekvők csapnak össze időnként egymással; időnként néhány pofon is elcsattan.
Az algyői Tisza-hidat lezáró kordonnál dél körül egy magyar rendszámú mikrobusz hajtott az emberek közé. Egy nő könnyebben megsérült. A mikrobusz megpróbált elmenekülni a villamos síneken, de a tömeg megállította, vezetőjét átadta a rendőrségnek.
Általában elmondható, hogy az atrocitásokat a sztrájkoló magánfuvarozók el akarják kerülni. Ahol azonban a lakosság egyre
nagyobb számban csatlakozik a demonstrációhoz, feszült a hangulat,
az emberek azt követelik, hogy a taxisok a blokádot rövid időre se
nyissák meg.
A termelőszövetkezetek jelezték: hamarosan felvonulnak
erőgépeikkel a csomópontokhoz. Egy városszéli mellékutat az ottani
lakosok felszántottak, hogy az autósok kerülő úton ne tudjanak
átmenni, ugyanis egyre több az áttörési kísérlet.
A blokádoknál tapasztalható fokozódó türelmetlenség és
feszültség késztetett több száz szegedi lakost arra, hogy nevükben
szószólójuk, Lizák János felhívással forduljon a város lakosságához,
kérjen mindenkit a nyugalom, a rend megőrzésére. (Lizák János
szombatra virradó éjjel az egyik torlasznál megsérült, amikor egy
jugoszláv kamion át akart törni a kordonon.) (MTI)
Délután 3 óra után kormánypárti, a taxis-megmozdulást elítélő tüntetés kezdődött a Parlament előtt. Az épületből kilépő Horváth Balázs belügyminiszter a Parlament lépcsőjén rendre, nyugalomra, s - a konfrontáció elkerülése érdekében - békés elvonulásra szólította a résztvevőket. Az alkotmányos rendet követ elő mintegy félezres tömeg rendőrkordon kísérletében fél ötkor a televizíó épülete elé indult. A Kossuth Lajos téren atrocitásokra nem került sor, bár a taxisokkal szimpatizálók füttykoncerttel és dudálással fogadták őket. (MTI)
Nekem pont a taxisblokádkor volt az esküvőm. Azóta a férjemmel minden évben megemlékezünk a taxisblokád évfordulójáról (vagy az ország emlékezik meg a mi házassági évfordulónkról)
Édesapám az utolsó pillanatban 10.25-én éjjel tudott hazajönni külföldről, és még időben átjött a hídon a pesti oldalra.
Az esküvői kellékeket, mint menyasszonyi ruha, csokor stb. nagyon furmányos úton tudtuk összeszedni, mivel szinte minden út le volt zárva már péntekre. A taxisok abszolút bunkón viselkedtek velünk, mikor egy-egy kereszteződésnél szerettünk volna átjutni. Hogy mégis sikerült mindenhova eljutnunk, az csak annak volt köszönhető, hogy férjem tőzsgyökeres belvárosi fiú volt, így ismerte az összes osonó utat.
Az esküvő napján, 10.27-én a vállalkozóbb kedvű násznép ez egyik még közlekedő villamossal, a 37-sel eljöttek az Ónodi utcáig, onnan a férjem, apukám és apósom fuvarozták őket a házasságkötő terembe. A videósunk és egyben a sofőrünk is az egyik barátunk volt, aki Újpestről próbál a feldíszített kocsival eljutni hozzánk, több-kevesebb sikerrel. Az úttorlaszoknál arra hivatkozva, hogy esküvőre megy, a taxisok válasza megdöbbentő volt: „Dögöljön a menyasszony!” Ekkor a barátunk egy másik útvonalon próbálkozott, de már más trükkel; eltette a csomagtartóba a csokrot, ami az autót díszítette, és elővette a vízműves igazolványát, hogy üzemzavarra kell mennie. Így jutott el hozzánk, és végül is csonka csapattal, de sikeresen lezajlott az esküvő és a vacsora is. Nem volt műtermi fotónk, mert a fotós sem tudott átvergődni a városon és az esküvői ceremónián is csak magnóról szól a műsor, de emlékezetes nap volt. Van mit mesélnünk a gyerekeinknek.
Férjem barátai sokszor ugratják őt, hogy egy egész ország fogott össze, hogy ne nősüljön meg, és ő kihagyta ezt a sanszot.
Ennyi az én történetem
Üdvözlettel
F. Valéria
"Taxis diktatúra" - ez a felirat volt olvasható azon a táblán, amit szombaton délután mintegy 20 fiatal vitt végig Debrecen belvárosában. A csendes demonstráció a Kölcsey Parkból indult, s a nagytemplom mellett elhaladva vonultak a tüntetők a vasútállomás előtti Petőfi térre, majd vissza. Jelszavakat nem kiabáltak, s bár áthaladtak egy taxik által elzárt kereszteződésben is, incidens nem történt. (MTI)
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Politikai Bizottsága szombati ülésén elsőként az országban kialakult helyzettel foglalkozott. Erről kialakított állásfoglalásában - amelyet eljuttatott az MTI-hez - hangsúlyozza:
"A Független Kisgazdapárt Politikai Bizottsága a kialakult
szituációt egyértelműen válságként értékeli, mely messze túlnőtt az
áremelést követő elégedetlenségen.
Az FKgP vallja, hogy minden az ország sorsáért felelősséget
viselő politikai erő elsődleges kötelessége, hogy a rend
helyreállításán, a társadalom megnyugvásán és a demokrácia
megvédésén munkálkodjon.
A rend helyreállítása után jön el az ideje annak, hogy a kiváltó
okokat és a reagálások hevességét józanul értékeljük, és abból
mindenki a maga számára szükséges következtetéseket levonja.
Mindazonáltal veszélyes politikai manővernek tartjuk, hogy a
kezdetben gazdasági indítékú tiltakozást egyes erők saját céljaik
érdekében próbálják kihasználni.
Már most szükségesnek tartjuk kijelenteni azt is, hogy az elégedetlenség valódi okát a teljes rendszerváltás elmaradásában látjuk." (MTI)
Jesznszky Géza külügyminiszter fogadta az európai biztonsági és együttműködési folyamatban részt vevő országok budapesti nagyköveteit, illetve misszióvezetőit és tájékoztatást adott a Magyarországon kialakult helyzetről. A találkozón a diplomaták reagálásaiból a helyzet alakulása, az itt tartózkodó külföldieket érintő hatások miatti aggodalom csendült ki. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta a kormányzatnak azt a törekvését, hogy a hazánkban tartózkodó külföldi turistáknak lehetőséget teremtsenek az ország mielőbbi elhagyására.(MTI)
A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja kialakította állásfoglalását a rendkívüli helyzetről, s azt szombaton délután juttatta el az MTI-hez.
,,Támogatjuk a kormányt elkerülhetetlen és a törvényesség teljes tiszteletben tartásával hozott intézkedésének fenntartásában és a
közrend helyreállítására irányuló törekvéseiben.
Megértjük a súlyos intézkedés negatív fogadtatását, és úgy látjuk, hogy a benzinár-emelés bejelentésének módja alkalmat adott ingerült megnyilatkozásokra, feszült helyzetet teremtve.
A konfliktus tárgyalások útján történő rendezését szorgalmazzuk,
úgy, hogy a kormány intézkedését fenntartva adja meg a
magánfuvarozóknak a lehetséges kompenzációt. Szem előtt tartandó
azonban az is, hogy a kompenzáció terheit a költségvetés, azaz
tízmillió magyar állampolgár fogja viselni.
Nem tartjuk tárgyalási alapnak azt, hogy érdekcsoportok az
ország közlekedésének megbénításával akarnak a maguk számára
pozíciót teremteni. Ez törvényellenes, ellátási nehézségeket, a
termelésben is fnenakadásokat jelentő eljárás, tízmillió magyar
polgár szabad mozgásának erőszakos korlátozása. Úgy gondoljuk, nem
csak a kormánynak kell törvényes úton járnia. (folytatás)
Csodálkozásunkat fejezzük ki, hogy két parlamenti párt, a Magyar
Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége teljes közösséget
vállalt a magánfuvarozók akciójával, és ezzel elhagyta a törvényes
keretek között működő parlamenti demokrácia talaját. Ennek
nemzetközi következményei támadhatnak a magyar parlamentarizmus
megítélését illetően
Nagy megbecsüléssel köszönjük a közszolgáltatások működtetőinek,
hogy a helyükön vannak és dolgoznak. Köszönjük a vasutasoknak és a
pékeknek, a henteseknek és a bolti eladóknak, a tömegközlekedés
dolgozóinak és mindenki másnak, hogy végzik dolgukat. Ha valaki
pánikot akar kelteni, annak az ő munkájuk eredményeként azt
válaszolhatjuk, hogy az országban van elég kenyér, van tej, van hús,
van liszt, van cukor és van járműpark a szállításra. Ha valahová nem
jut el az élelmiszer, annak az oka nem az áruhiány, hanem a blokád.
Tudjuk, hogy a közvélemény nem kívánja az ország megbénítását és
Európától való fizikai elzárását. (folyt. köv.)
Köszönjük a magyar polgárok nyugodt viselkedését.
Nem szorgalmazunk semmiféle erőszakos megoldást, de
elengedhetetlennek tartjuk a törvényes rend mielőbbi
helyreállítását.
Ha ez megtörtént, a kormány tárja fel teljes nyíltsággal és
részletességgel az ország gazdasági helyzetét, és teremtsen széles
körű megegyezést válságkezelő programja megvalósításához.
Az ország viszonylag nyugodt légköre arra vall, hogy a magyar
állampolgárok mindenekelőtt a közrend és a mindennapi élet normális
kereteinek fenntartását kívánják. Ebben az MDF parlamenti frakciója
fenntartás nélkül egyetért velük, ezért fog dolgozni.,, - fejeződik
be a dokumentum. (MTI)
Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésének előkészítését szolgáló szombati megbeszélésen, a Munkaügyi Minisztériumban röviddel délután fél hat előtt megszakították a találkozót, mert Rabár Ferenc pénzügyminiszter személyes konzultációra vonult a Parlamentbe a fuvarozók néhány képviselőjével, hogy az addig közössen kialakított álláspontot a kormány más illetékeseivel is megtárgyalják. Miként jelezték, a munkaügyi minisztériumi megbeszéléseket rövidesen, körülbelül egy óra elteltével folytatják majd. (MTI)
"Debrecen: Gyalog kellett kenyérért mennem a főpékségbe, mert a hozzánk közeli ABC-kbe, közértekbe nem jutottak el a kenyérszállító teherautók. Az egyik kereszteződésben egy felemelt platójú billencsre emlékszem valamiért nagyon. Kábé másfél óra alatt jártam meg az utat oda-vissza, hosszú sor állt a sütödék szakboltja előtt, de a hangulat jó volt, sütött a nap, kellemes októberi idő. Két kétkilós veknit vetetett anyám."
A Külügyminisztérium szombaton délután az alábbi dokumentumot juttatta el az MTI-hez:
"A Külügyminisztérium azzal a felhívással fordul az üzemanyagár-emelés elleni demonstráció valamennyi résztvevőjéhez, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé a hazánkban rekedt külföldiek akadálytalan távozását az országból. Ennek érdekében a határátkelőhelyek felé tartó minden külföldi rendszámú gépjárművet - s ezek között is elsősorban a személygépkocsit - engedjék továbbhaladni az útelzárásoknál.
Azok az országok, amelyek a magyarországi demokratikus változásokat együttérzéssel figyelték és azokat politikai pénzügyi és gazdasági eszközökkel támogatták és most is segítőkészségüket fejezik ki, joggal várják el mind a magyar kormánytól, mind pedig a demonstráció szervezőitől és résztvevőitől állampolgáraik szabad távozásának biztosítását a demokrácia és a nemzetközi jog normáival öszhangban.
Ez az eljárás nagyban segítheti, hogy megőrizzük Magyarország kedvező megítélését és külföldi partnereink jó indulatát az ország súlyos gondjainak megoldásában." (MTI)
A Kossuth térről a televízió elé vonuló kormánypárti tüntetők szónokai tiltakozásukat fejezték ki az ellen, hogy a nemrégiben kivívott magyar alkotmányos demokráciában ,,egy szűk kisebbség önös érekei védelmében egy egész ország életét megbénítja.,, Ezzel az akcióval - mondták - nem csak az alapvető emberi jogokat korlátozzák, hanem súlyos károkat okoznak a gazdaságnak is. A kormányt éltetők követelték, hogy az általuk egyszerűen csak ,,maffiának,, titulált magánfuvarozók azonnal szabadítsák fel az utakat és vessennek véget az országban uralkodó áldatlan állapotnak.
A tüntetők követelték továbbá azt is, hogy képviselőiket a tv vezetői fogadják, és hogy nézeteiknek a széles nyilvánosság előtt is hangot adhassanak. (MTI)
Át akarta törni a közlekedési blokádot szombaton, a 6-os főközlekedési út nagyvenyimi kereszteződésben egy, a várakozás miatt türelmetlen görög kamionos. Az agresszív vezetőt sikerült ugyan szándékától eltéríteni, de rövid időre - míg ingerültsége lecsillapodott - az intézkedő rendőrök a közrendet és közbiztonságot veszélyeztető cselekedet szándéka miatt előállították. Székesfehérvárott a 8-as út elkerülő szakaszán jugoszláv és lengyel turisták kerültek szóváltásba a blokádot őrzőkkel. A szócsatának a rendőrök higgadt, nyugodt fellépése vetett ott is végett. (MTI)
Míg pénteken inkább csak a taxisok megmozdulásával rokonszenvezők hallatták Békésben a hangjukat, szombatra fölerősödött a felháborodás a magánfuvarozók akciójával szemben. Békéscsabán nyugdíjasok, nagycsaládosok és fiatal házasok gyűjtenek aláírásokat tiltakozásukhoz, amelyben megértéssel fogadják a demokratikus kormány intézkedését és elutasítják a taxisok ,,országbénító akcióját,,. Mi lenne, ha kétmillió, párezer forintból tengődő nyugdíjas feküdne az ötvenezret kereső, s az utasokkal kényre-kedvre bánó taxisok kocsijai elé - kérdik a felháborodott csabaiak.
A közhangulat megfordulásához bizonyára hozzájárult, hogy az emberek több torlasznál magukat szeszes itallal frissítő taxisokat is látnak, máshol pedig volt kommunista vezetők agitálnak a barrikádoknál a kormány ellen.
Miközben a közhangulat polarizálódik, a torlaszok Békésben
tovább emelkednek, szombaton ugyanis újabb várost zártak le a
magánfuvarozók Békésben: Szeghalomnál eltorlaszolták a
Berettyó-hidat, megakadályozva ezzel a 47-es, Szeged-Debrecen közti
út forgalmát.
A békéscsabai ipartestület elnöksége tiltakozást juttatott el az
MTI helyi szerkesztőségébe. A helybéli ipartestület tiltakozását
fejezi ki amiatt, hogy a jelen helyzetet a taxisok és a gépjárműfuvarozók akciójának nevezik. Ez a demontstráció a csabai ipartestületi elnökség vélekedése szerint az egész iparosság, a vállalkozók és a magyar nép ügye. A tiltakozók szerint a kormány az egészet megpróbálja egy kisebbségi ügynek tekinteni, ám ez a valóságnak nem felel meg - hangzik az állásfoglalás. (MTI)
Szombathely belvárosából szombat délután eltávolították a torlaszokat; márcsak a városba vezető főutak vannak lezárva.
A tüntetők azt tervezik, hogy 16 órakor fél órára ezeket a blokádokat is megnyitják. Ezt a műveletet az esti órákban még megismétlik, hogy szabad utat adjanak a várakozóknak. (MTI)
Az Országos Idegenforgalmi Hivatal információi szerint a budapesti szállodákból távozni kívánó külföldi vendégek kijutottak a repülőterekre, illetve a vasútállomásokra. Az OIH kéri a személyszállító kisiparosokat, hogy továbbra is biztosítsák a távozni kívánó külföldi vendégek részére
az ország elhagyását, hogy a Magyarországra látogató külföldiek a
jövőben is kellő bizalommal érkezzenek az országba. A külföldi
turisták részére idegen nyelvű információval áll rendelkezésre a
Tourinform (V. kerület Sütő u. 2.) reggel 8-tól este fél tízig
meghosszabított nyitva tartással. Telefonszáma: 117-9800 (MTI)
Az MTI információja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságon válságstáb dolgozik, amelynek munkáját segíti az ORFK vezetése, valamint Demszky Gábor főpolgármester-jelölt is. A válságstábtól azonban az MTI munkatársának nem sikerült információt szereznie, ugyanis Illés István, a BRFK szóvivője közölte: A Belügyminisztérium vezetése úgy döntött, hogy a közvéleményt csak a BM Sajtó osztálya informálhatja. (MTI)
Pécs városának belterületét - - amely péntek estétől felszabadult a taxisok blokádja alól - szombaton 14 órától ismét megszállták a fuvarosok. A városkapukat eltorlaszoló kilenc közlekedési akadályon felül a koradélutáni órákban huszonegy újabb torlaszt hoztak létre. A blokád szigorítását - mint azt a legnagyobb pécsi taxis-társaság, a két-fehér kockás taxi ügyeletese az MTI munkatársával közölte - azért határozták el, mert a tiltakozó akció fővárosi központjában kevesellték a pécsi magánfuvarozók fellépésének hatását. Az úttorlaszokon a megkülönböztetett jelzéssel ellátott járművek, valamint a sürgős úton lévő közüzemi gépkocsik továbbra is áthaladhatnak, de más járművek számára csak minden páros órában teszik szabaddá az utat negyed órára.(MTI)
Az Ipartestületek Országos Szövetsége - annak ellenére, hogy erre nem kérték fel - szombaton csatlakozott a Munkaügyi Minisztériumban zajló tárgyalások résztvevőihez. A szövetség - az MTI-hez eljuttatott állásfoglalása szerint - ezzel is fel kívánta hívni a kormány figyelmét arra, hogy valamennyi érdekképviselettel szükséges tárgyalni. A döntés azt a célt is szolgálta, hogy megakadályozza a halogatás és taktikázás előre megjósolható eredményének bekövetkezését - szól a dokumentum. (MTI)
Nincs rendkívüli állapot - hangsúlyozta Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára szombaton este tartott sajtótájékoztatóján - hozzátéve hétfőig azonban be kell indítani a lakosság normális életfeltételeit biztosító mechanizmusokat. Ez a cél veszélybe kerülhet, ha vasárnap nem jön létre egyeszség az utakat elzáró vállalkozókkal.
A Belügyminisztérium közigazgatási részlege, amelynek nincs
utasítási joga, de van kötelessége és nemzeti felelőssége - folytatta az államtitkár -, írásban kérte az ország polgármestereit: a rendőrfőkapitányokkal együtt kezdjék meg a tárgyalásokat az utakat
elzáró fuvarozókkal, hogy amíg a politikai tárgyalások folynak, állítsák helyre a települések normális életfeltételeit.
A minisztérium nem kívánja igazgatási, rendészeti eszközökkel
"széttörni" a magyar vállalkozók pozícióit, de elvárja tőlük, hogy
időnként nyissák meg az utakat a lakosság ellátáshoz szükséges
szállítmányok előtt, ne veszélyeztessék az ország működését, a
lakosok életét. (MTI)
Szabó Győző országos rendőrfőkapitány a közbiztonsági helyzetet
értékelve elmondta: a tömegdemonstrációt nem számolja fel, de a
közrendet fenntartja. Intézkedik a jogsértéseket, bűncselekményeket
elkövetőkkel szemben. A rendőri szervek együttműködnek az
önkormányzatokkal, ennek eredményeként az útelzárás oldódik.
Szeretnék, ha a demonstráció résztvevői megértenék, hogy az
útelzárások következményei rendkívül súlyosak. A főkapitány több
olyan esetet ismertetett, amelyben tettlegességig fajuló atrocitásra
került sor a demonstrálók és a haladásban akadályozott autósok
között. (MTI)
A Magyar Autóklub küldöttközgyűlése határozottan elítéli az üzemanyagár-emelések mértékét és módját, s kijelenti, hogy az elkapkodott drasztikus intézkedés a jelenlegi országos feszültség forrása. A közgyűlés megállapítja, hogy ez nem csupán a taxisok és fuvarosok ügye, hanem közvetlenül két és félmillió családra, közvetve pedig - a benzinár-emelésekből fakadó további áremelkedések révén - az egész társadalomra indokolatlanul súlyos terheket rak. Érthető az efféle áremelésekkel szembeni társadalmi méretű elutasítás. A megoldás kulcsa a kormány kezében van, s rendkívűl veszélyesnek minősíthető a halogató taktika, amely megnehezíti a társadalmi béke helyreállítását, a
kultúrált megegyezés lehetőségét. Ezért az Autóklub 650 ezer tagja
képviseletében követeljük, hogy a kormány haladéktalanul változtassa
meg döntését, és az érdekegyeztető válságmegoldó tárgyalásokba vonja
be a Magyar Autóklub képviselőit is. (OS)
Demszky Gábor főpolgármester-jelölt Szombaton este állásfoglalást juttatott el az MTI-hez.
,,Az elmúlt napokban frissen megalakult kerületi önkormányzatok Budapesten is politikai válsághelyzetben kezdik meg működésüket.
Nehézségeik dacára eddig is helyt álltak. Tudják, hogy mindenáron
biztosítaniuk kell az alapvető szolgáltatások működését, csökkentve
ezzel a lakosságot sújtó nehézségeket a közlekedés, a közüzemi
szolgáltatások, a közellátás és az egészségügy területén.
Erre akkor, és csak akkor képesek, ha kizárólag a gyakorlati
feladatok ellátásra szorítkoznak, ha távolmaradnak a politikai
vitáktól. Arra kérem a kerületek polgármestereit és a
képviselő-testületeket, hogy ne tegyenek politikai nyilatkozatokat,
ne minősítsék a tüntetők követeléseit, vagy a kormány lépéseit.
Ezzel szemben törekedjenek az utakon rekedtek elhelyezésére, a
kórházak zavartalan működésének biztosítására, a kereskedelmi
egységek alapvető élelmiszerekkel való ellátásának biztosítására.
Arra kérem a kerületeket, hogy vegyék fel és tartsanak állandó
kapcsolatot a területükön felállított útelzárások szervezőivel.
Igyekezzenek megállapodni velük, baráti szóval rávenni őket a
külföldi állampolgárok átengedésére, a gyereket szállító járművek
átengedésére. Kérjék fel őket orvosok és egészségügyi dolgozók
szállítására. Az önkormányzatok vegyék fel a kapcsolatot a kerületi
rendőr-főkapitányságokkal, és nyújtsanak segítséget a torlaszok
körül keletkező konfliktusok rendezésében.
Kérem a kerületeket, hogy ne foglalkozzanak az önkormányzat
hatáskörét meghaladó politikai ügyekkel.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani a budapesti rendőrfőkapitánynak, munkatársainak és valamennyi közrendőrnek a
politikai konfliktus békés rendezéséért tett erőfeszítéseikért.,,
(MTI)
Komárom-Esztergom megye négy folyamatosan termelő üzeme közül a Tatabányai Aluminiumkohó került a szállítási, közlekedési blokád miatt szsombat estére a legveszélyeztetettebb helyzetbe. Alapanyagkészlete ugyanis csak vasárnap, a kora reggeli órákig elegendőek, az olvasztókádak viszont alapanyag betöltése nélkül 4,5-6 órai állás után teljesen tönkre mennek. A keletkező kár értéke elérheti akár a félmilliárd forintot is. A kohó válságstábja emiatt tárgyalt a blokád irányítóival, hogy a megrakottan várakozó szállítójárműveket engedjék tovább. Kérésüket az érintettek nem méltányolták, így amennyiben nem születik országosszintű megegyezés még holnap délelőt, akkor a blokád miatt többszáz millió forint értékű kár keletkezhet a Tatabányai Aluminiumkohóban.
Az ugyancsak folyamatosan üzemelő Almásfűzitői Timföldgyárban
csak némileg kellett korlátozni a termelést. A Nyergesújfalui Magyar
Viscosagyár és a Tokodi Üveggyár a közel lakó dolgozók túlóra
vállalásával eddig fennakadás nélkül üzemelt. Mindhárom helyen
gondot jelent viszont, hogy az alapanyag, illetve a fűtőolaj készlet
csak 3-4 napra elegendő. (MTI)
Az október 25-én este kezdődött és azóta is tartó események nem sorolhatók a sztrájk körébe, és súlyosan sértik a gyülekezési jogról szóló törvényt - állapítja meg a Magyar Demokrata Fórum jogi bizottságának szombaton az MTI-hez eljuttatott szakvéleménye.
A dokumentum szerint a közutak és közlekedési csomópontok
eltorlaszolása több szempontból is jogellenes: ezzel a magatartással
súlyosan megsértették a gyülekezési jogról szóló törvényt, valamint
a Büntető törvénykönyv több normáját. Az utóbbi alapján az
úttorlaszokat emelő, az ország életét megbénító taxisok, magánfuvarozók és más személyek elkövették a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt, a közúti veszélyeztetést, a közérdekű üzem müködésének megzavarását, a hatósági rendelkezés elleni izgatást,
valamint a kényszerítést is.
A szakértők megítélése szerint azok a politikai pártok, amelyek a törvényellenes állapot fenntartását megnyilvánulásaikkal tevőlegesen támogatják, ezzel megsértik az alkotmányt is. S ezáltal "vallanak az alkotmányosságról és a jogállamiságról alkotott gyakorlati felfogásukról is". (MTI)
Budapesten szombaton estére már a rendőrök egyre fáradtabbak, de helytállnak. Csütörtök este óta a főváros rendőrei egyfolytában jelen vannak a közterületeken, s - bár ők még bírják - a közbiztonság fenntartása egyre nagyobb erőfeszítéseket igényel - mondta Emesz László rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Parancsnokságának megbízott osztályvezetője az MTI-nek.
Emesz László hangsúlyozta, hogy a mintegy hatszáz fős egyenruhás állomány megérti a rendkívüli helyzetet s a fokozott igénybevételt,
de szolgálatuk ellátását nehezíti, hogy feleségeik, családtagjaik
idegeskednek, aggódnak férjeikért, hozzátartozójukért. A BRFK
vezetése a lehetőségekhez képest gondoskodik a rendőrök élelemmel
való ellátásáról és pihenéséről, de a körülményekből fakadó
bizonytalanság, az egyre kiismerhetetlenebbül viselkedő tömegek
jogos féltésre adnak alapot - mondta a megbízott osztályvezető.
(MTI)