Csütörtök este 10 óra óta lincshangulat uralkodik Miskolcon. A Kiliáni lakótelepen lévő benzinkutat ugyanis ekkor zárták le több ezer hoppon maradt autós előtt. A kútkezelőket, akik ellen az ingerült várakozók haragja fordult, csupán a rendőrök tudták megvédeni. (MTI)
Éppen taxiban ült, amikor éppen 20 évvel ezelőtt a sofőr csatlakozott a tiltakozókhoz? Két blokád közé szorulva, az autójában töltötte az éjszakát? Szidta a kormányt? Szidta a taxisokat? Új albérletbe költözött? Elindult külföldre? Vizet, netán pálinkát vitt a demonstrálóknak? Hogyan élte meg a taxik közé zárt napokat? Írja meg, és mi megírjuk!
A fővárosi taxis tüntetésben részt vevők még a késő éjszakai órákban is csaknem teljesen megbénították Budapest közlekedését. A Budataxi diszpécserétől éjjel fél 12-kor kapott tájékoztatás szerint a Parlament előtt még mindig több száz taxis várakozott, a megmozdulásban részt vevő sok száz más társuk pedig a budapesti hidak pesti, illetve budai oldalán foglalt el "hídfőállást", megakadályozva a járművek hídra hajtását. Éjfél előtt a Petőfi- és a Szabadság-híd volt még többé-kevésbé járható, a többi Duna-hídon nem lehetett átjutni. (MTI)
"Szép estét! A férjem kamionos volt akkor. Zalaegerszeg környékére vitt takarmány alapanyagokat, hazafele onnan savóport és tejport hozott. Többször magállították, és megkérdezték tőle: maradsz velünk, vagy mész? Mindenhol azt mondta: szeretnék menni. Gond nélkűl a takarmánygyárba ért, és másnapra megrakodva haza" – írta Zsuzsa.
Az összes debreceni taxivállalkozás képviselői úgy döntöttek, hogy az éjfélig tartó demonstrációjukat pénteken reggel fél 6-tól újra kezdik, s ezzel gyakorlatilag megbénítják a 220 ezres nagyváros reggeli csúcsforgalmát. (MTI)
Kiderült, hogy már nem keresik a rendőrök Horváth Pált, mert megtalálták. Nem bilincsben vitték el, hanem tárgyalni Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitánnyal.
Kelenvölgyben a lúzerek elfoglalták a kereszteződést, de mellette a füves részt meg a járdát nem. A Wartburg Tourist simán elment ott.
Nem állítanánk, hogy baráti a hangulat, de pofon még nem csattant a taxisok és a rendőrök között. Úgy néz ki, hogy verbálisan kerekednének felül a rendőrök a taxisokon, de ez nem könnyű feladat számukra.
Mint minden nagyobb városnak, Budapestnek is van egy általános vészhelyzetre kidolgozott csomagterve. Ez az előregyártott keretterv a közlekedési válsághelyzet megoldását szolgálja. Tehát nem ilyen krízisekre dolgoztuk ki. (Barna Sándor, egykori budapesti rendőrkapitány)
Állítólag arról egyeztet a budapesti rendőrkapitány a taxisvezér Horváth Pállal, hogy egy hidat tegyenek szabaddá a tüntetők.
A City taxi diszpécserközpontja: a taxisok országszerte csatlakoznak a demonstrációhoz. Pécsiekről, szegediekről, debreceniekről bizonyosan tudnak. Budapesten, a Kossuth téren javában tart a tüntetés. Az ügyeletes hölgy határozott hangon folytatja: eltökélt szándékunk, ha reggelig nem történik semmi, nagyobb erőket vonultatunk föl. (hallotaxi.hu)
Annak idején este nem tudtam hazamenni a Tilosazából az akkori albérletbe, a Homokos utcába. Így lett új helyem a következő négy évre új lakótársakkal, és szakítottam az akkor barátnőmmel, mert az forradalomnak tekintette a dolgokat.
Hazánkban ilyen demonstráció - szerencsére - még nem volt, tehát teljesen váratlanul ért bennünket. Noha a taxisoknak az utóbbi időben már volt egykét túlzott megmozdulása. Gondolok itt például az általuk elfogott, s indokolatlanul gyilkosnak tartott szovjet katona esetére. Tudtuk, hogy a taxisok kissé indulatos, ám CB-n kiválóan összehangolható együttest alkotnak, tehát, ha kivonulnak, egy perc alatt lezárják az utakat. Úgy gondoltuk, kimegyünk - s lévén törvénytelen a lépésük - lebeszéljük őket. Ez volt az első verziónk. (Barna Sándor egykori budapesti rendőrkapitány)
Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya megcáfolja a nagy kavarodásban felröppent hírt, hogy szolgálatban lévő rendőrök verik a taxisokat. Ilyen utasítást senki nem adott, így nem is kaphatott. Tőle tudjuk meg azt is, hogy a rendőrségnél nincs riadókészültség, s a szokásosnál nincsenek többen szolgálatban. Legfeljebb fontosabb helyeken „sűrűbben" találkozhatunk egyenruhásokkal. (hallotaxi.hu)
Az Erzsébet hídon buszok próbálnak maguknak utat törni a veszteglő gépkocsik között. Furakodásukat nem minden járgány úszta meg ép „bőrrel". (hallotaxi.hu)
Azt hallani, Barna Sándor rendőrkapitány az Árpád híd felszabadítását kéri a taxisoktól. Ennek nem akarnak eleget tenni a taxisok.
A taxisoknak legalább 72 órával hamarabb be kellett volna jelenteniük a demonstrációjukat. Ami ráadásul nem is akadályozhatná közérdekű üzem működését. Így a rendőrség oszlathatna.
Vendégségből indultunk haza, Újpestről indultunk a XI. kerületbe. A kocsiban 4 éves lányunk már aludt, talán még nem volt este tíz óra, a Margit hídon nem akartunk átmenni, az Erzsébet hídon állt a forgalom, a Szabadság állt, bementünk a körútra. A Petőfi hídon már nem volt mese, át kellett menni, akkor dugó volt, sor, vita, a taxisok nem akartak átengedni. Vita volt, veszekedés, Daciánk épségét kockáztatva végülis átjutottunk. (L. Lídia)
A rendőrök az Árpád hídat kértek, a taxisok a Lánchídat nyitnák meg. Ez azért jóval kisebb áteresztő képességű, mint az Árpád.
A honvédség bevetésével nem fenyegetőzik a rendőrség, Für Lajos honvédelmi miniszter amúgy sincs itthon, mert délután Brüsszelbe utazott. A rendőröknek így marad a hagyományos eszköztár: könnygáz, pajzs, gumibot, vízágyú.
Nem igaz a hír, hogy a Margit hídnál rendőrök lőnek a taxisokra. Viszont egy ittas, ámbár szolgálaton kívüli, civil ruhás nyomozó pisztolyával valóban megfenyegette az összetorlódott gépkocsik pilótáit. Mindenkit felszólított, hogy táguljon útjából, mert különben... Nos, nem tágultak. Őt viszont saját kollégái kísérték be az őrszobára, többek között józanodni. (hallótaxi.hu)
Óriási dugókra lehet számítani reggel a fővárosban, mert egyetlen kivételével valamennyi hidat blokád alatt tartanak majd a taxisok. Ez a rendőrség és a taxisok megállapodása alapján a Lánchíd lesz.
Hiába csörög, nem veszik fel a telefont a kormányszóvivő titkárságán. Ezenközben az ország háza előtti sokadalom nem apad. Úgy látszik, senki nem elégszik meg Siklós Csaba néhány mondatával, melyben mindössze az árváltozás tényét s röviden annak okait ismertette. (hallotaxi.hu)
A fővárosban és országszerte egyre több helyen, a taxisok továbbra is kitartanak elhatározásuk mellett. Egészen addig nem teszik szabaddá az utakat, ameddig a kormány vissza nem vonja mellbe- és zsebbe vágó döntését. Összefüggő kocsisorok állnak a pesti hidakon. A Petőfi és a Szabadság hídon időnként átengednek néhány járművet. (hallótaxi.hu)
A Rádió bemondja, hogy Oroszlányban a bányászok nem tudták elkezdeni a hajnali műszakot. A taxisok által emelt torlaszok miatt képtelenség eljutni a tárnákhoz. Győr városában szintén megbénult a közlekedés. A kivezető utakon százával állnak a sztrájkoló és kényszerűségből veszteglő autók. (hallótaxi.hu)
Sorsdöntő tárgyalás a pesti éjszakában. Barna Sándor rendőr-főkapitány próbál kiegyezni a taxisok képviselőjével, Horváth Pállal. Mindkét fél kénytelen volt valamicskét engedni. Ezek szerint a taxisok szabad közlekedést biztosítanak Budapest központi hídján, a Lánchídon.
Ennek fejében viszont teljesül kérésük, s a belügyminiszter már reggel 8 órakor tárgyalásokat kezd velük a benzin árának alakításáról. A taxisok megígérték azt is, hogy a többi hídon „csiki-csuki" módszerrel időnként átengednek jármüveket. (hallótaxi.hu)
A City taxi diszpécserközpontja. Csaknem valamennyi városból futnak be ide telefonok. Országszerte mindenütt egyezik a Remek taxi volt a 123-assofőrök véleménye: nem hátrálnak, nem adják fel a harcot, amíg a kormány nem vonja vissza megfizethetetlen üzemanyagárait. Lassan az ország összes főútvonalán összeomlik a közlekedés - mondják -, hiszen ezt jelentették Hegyeshalomból, Sopronból, Szegedről, Jászberényből, Szolnokról, Gyöngyösről, Kecskemétről és még sorolhatnám. Az elégedetlenkedők megígérték: nem fogják akadályozni, hogy kenyér jusson a boltokba, reggeli az iskolákba, óvodákba, kórházakba. Reggel 8 órától a tehertaxisok is beállnak a sorba, csatlakoznak a sztrájkolókhoz. (hallótaxi.hu)
Bécs és Győr között bedugult a forgalom. A megrekedt autóknak mintegy 90 százaléka osztrák rendszámú. A tarifaváltozás miatt több kút benzinhiányra hivatkozva lehúzta a rolót. Az emberek idegesek, de szerencsére kevés a baleset. Robbanásig feszült a hangulat. (hallótaxi.hu)
A Fővinform jelentése szerint a tüntetők továbbra is feltartják a forgalmat Budapest hídjain. Ez alól mindössze a Lánchíd kivétel. A BKV igyekszik úgy megszervezni a tömegközlekedést, hogy az autóbuszokról át lehessen szállni a metróra. Több fontos járat menetiránya módosult. (hallótaxi.hu)
1990-ban sokkal több taxis dolgozott Budapesten, mint ma. Korabeli becslések szerint csak a feketén dolgozó taxisok száma négy-ötezer volt, engedéllyel nagyjából húszezren rendelkeztek, vagyis a kétmilliós városban átlagosan nyolcvan lakosra jutott egy taxi. Mostanra ez a száma az akkori harmadára csökkent, jelenleg nagyjából hétezer taxis van a fővárosban.
Debrecenben csaknem teljesen megbénult pénteken reggel a 220 ezer lakosú hajdú-bihari megyszékhely forgalma: a taxisok félhattól folytatták az éjszaka megkezdett, a benzinár-emelés elleni tiltakozó demonstrációjukat.
Akciójuk nyomán leállt a menetrendszerű autóbusz és villamosközlekedés, s munkába indulók ezrei és diákok tömegei nem jutottak el időben munkahelyeikre, illetve az iskolákba. A drágább benzinből tankolni sem lehetett pénteken reggel Debrecenben, mert a kutakat is eltorlaszolták a tiltakozók. (MTI)