Györgyi
7 °C
23 °C

A Rókaképű segítségében bíztak Hunvaldék

2010.11.20. 11:09
A Magyar Nemzet a birtokába került telefonlehallgatási jegyzőkönyvek alapján azt írja, az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügy vádlottjai egy Rókaképűnek nevezett embertől remélték, hogy leáll az ellenük folyó nyomozás. A lap szerint közismert, hogy Rókaképű volt Szilvásy György volt titokminiszter gúnyneve. Szilvásy azt állítja: nem emlékszik rá, hogy a Hunvald-ügyben bárki megkereste volna.

Egy Rókaképűnek nevezett ember segítségétől remélte a nyomozás leállítását Erzsébetváros csalással és más bűncselekményekkel vádolt volt polgármestere, Hunvald György és SZDSZ-es társa, Gál György, a helyi gazdasági bizottság elnöke, írja a szombati Magyar Nemzet a birtokába került telefonlehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva.

A lap szerint alig egy hónappal 2008 novemberi őrizetbe vétele előtt Gált így biztatta telefonon egy Ferenc nevű férfi: "Elméletileg, elméletileg egyetlenegy nagyon nagy sanszunk van, hogy tudod, van ez a Rókaképű, aki a jobbkeze a Királyfinak". A beszélgetés alapján Hunvaldék azt várták, hogy legalább a házkutatásokat, az őrizetbe vételeket és az előzetes letartóztatásokat megakadályozhatják, olvasható a Magyar Nemzetben.

"Gyuri, két emberemmel beszéltem, két nagyon erős emberemmel. Mind a kettőnek elmondtam, hogy nekem nagyon fontos. (...) Úgyhogy mindjárt hozták kézbe azt, ami a lényeg. Azt most a Gyuri elolvasta, azért ő látta, amit, mondjuk, nem sokan tudnak onnan kihozni, ööö..., és én megmondtam nekik, hogy nekem ez kiba...tt fontos. Ezek a Rókaképű alatt vannak közvetlenbe, ha ők valahova odamennek vagy odaszólnak, mindenhova szabad bejárásuk van, öten vannak összesen egyébként, tudod. És most én mondtam neki, hogy valahogy menjél be, és előzzük meg ezt a bajt. Tehát ezt a kutatgatás, őrizetbe meg ezekre nincs szükségünk", idézi a Magyar Nemzet a Ferenc nevű férfit, amint Gálhoz beszélt.

A jegyzőkönyvek szerint Ferenc fél órával később ismét hívta Gált, és azt mondta: "Megbeszéltünk mindent. (...) Jó? Ami fontos, úgyhogy ööö..., hát látja az irányt. Szerintem rendbe tesszük, aztán akkor vasárnap majd beszélünk. (...) és én most ígéretet kaptam arra, hogy megoldják. Mert tudod, ha mégis, ha mégis, akkor, akkor azért lássuk, hogy be kell menjünk és meg kell hallgassanak, az már egy következő lépcső, az már nem történet, de hát szerintem azt már kezeljük".

Hunvald egy másik telefonbeszélgetés szerint levelet akart írni Szilvásy György akkori titkosszolgálati miniszternek, amelyhez Weinek Leonárd, Zugló polgármestere is segítséget ajánlott.

A Magyar Nemzet azt írja, közismert, hogy egykori koalíciós társai a háta mögött Rókaképűnek nevezték Szilvásyt. Szilvásy pénteken a Hír Televízió megkeresésére azt mondta, nem emlékszik, hogy az ügyben bárki megkereste volna.