Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Elbukhatja választási esélyeit az MDF

2010.03.21. 20:58 Módosítva: 2010.03.21. 21:35

Az ATV értesülései szerint Csapody Miklós nem az MDF színeiben, hanem független jelöltként indul a választásokon. Döntésével veszélybe kerülhet az MDF budapesti listaállítása, mivel a pártnak Csapodyval együtt volt meg a listaállításhoz minimálisan szükséges nyolc egyéni jelöltje a fővárosban.

Csapody Miklós megkeresésünkre megtagadta a választ. "Köszönöm szépen, de nem kívánok az Indexnek nyilatkozni, különösen azok után, amit írtak" - mondta, majd letette a telefont.

Később az MTI-nek cáfolta, hogy függetlenként indulna az országgyűlési választásokon. Arra a kérdésre viszont nem kívánt válaszolni, hogy visszalép-e hétfő délutánig. Azt is hozzátette, hogy már kérte a televízió hírigazgatóját a hibaigazításra.

Egyelőre nem tisztázott, hogy Csapody függetlenedése valóban befolyásolja-e a párt listaállítását. Török Gábor politológus szabályértelmezése szerint "a nyolc jelöltnek a területi lista benyújtásának pillanatában kell meglennie". Az MDF szombaton döntött a budapesti területi listáról, de szövetségesével, az SZDSZ-szel vasárnap este még tárgyalások folytak a listáról, így nem tudni, hogy azt benyújtották-e már.

Kérdéses Csapody indulása is, aki nem független jelöltként, hanem az MDF képviseletében gyűjtötte össze ajánlószelvényeit.

Vasárnap az is eldőlt, hogy Nógrád megyében sem állíthat listát az MDF. Három képviselőjelöltjük közül az egyik nyilvántartásba vételét elutasította a választási bizottság. Eötvös Mihály, a párt Nógrád megyei elnöke ugyan összegyűjtötte a kellő számú ajánlást, de mert az országos listán nem került bejutó helyre, visszalépett. Neve mellett a választási iroda adatbázisában a "nem indulhat" megjegyzés szerepel. (Itt is kérdés, hogy a listát benyújtották-e már, és ha igen, akkor a visszalépő jelölt ellenére érvényes marad-e.)

Az MDF vezetői az elmúlt órákban az SZDSZ Gizella utcai székházában tárgyaltak a budapesti és az országos listáról. A két párt eredeti egyezsége szerint a budapesti lista első két helyére az SZDSZ állíthatott volna jelöltet, ehhez képest az MDF választmánya által elfogadott budapesti listát Bokros Lajos vezeti, a második helyen pedig a szintén fórumos Debreczeni József áll. Az ő helyére az SZDSZ Ikvai-Szabó Imrét tenné, abban bízva, hogy Bokros úgy sem adja fel EP-képviselőségét, és akkor a második helyezet jut be a parlamentbe. Csapody függetlenedése azonban az egész vitát zárójelbe teheti.

Amennyiben az MDF nem tud budapesti listát állítani, szinte biztosan nem jut a parlamentbe. A párt fő bázisa Budapest, amennyiben itt nem állíthat területi listát, országosan 7-8 százalék körüli eredményt kéne elérnie.

Abban bízhat még az MDF, hogy fellebezésük nyomán a XII. kerületben induló Slosár Gábor mégis jelöltté válik. Slosár leadta ugyan a kopogtatócéduláit, ám nem vették nyilvántartásba, mert 219-et nem talált érvényesnek a helyi választási bizottság. Ha Slosár jelölt lenne, akkor Csapody nélkül is meglenne a minimálisan szükséges nyolc fővárosi jelölt a listaállításhoz. És persze itt is lehet még vita azon, hogy mikor nyújtják be a listát, még Csapody kiszállása előtt, vagy utána. Ha egyáltalán függetlenként indul Csapody.