Navracsics szerint máshogy tud megalakulni a kormány, ha a megosztottság folytatódik, vagy akkor, ha a nemzeti egység kerekedik felül. Hozzátette, a következő kormánynak társadalmi osztály, területi és ideológiai tagolódás nélkül minden magyar érdekeit szem előtt tartó politikát kell folytatnia. "Minél nagyobb mértékű nemzeti egység kell ahhoz, hogy minél hamarabb ki tudjuk vezetni az országot a válságból" - közölte Navracsics.
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a választás az ország mintegy tizenegyezer szavazókörében az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában, este hét óráig valamivel több mint nyolcmillió választópolgárt várnak az urnákhoz. (MTI)
Ha szeretne beleszólni, hogy hogyan alakuljanak a parlamenti erőviszonyok az elkövetkező négy évben, itt találja el a szavazáshoz szükséges tudnivalókat.
A magyar választási rendszer összetett és elég bonyolult. A megalkotásakor az volt a cél, hogy egyszerre érvényesüljön a többségi elv és az arányosság. Ezért nem kizárólag pártlistákra vagy helyi kötődésű egyéni jelöltekre szavazhatunk, hanem a kettő kombinációjára.
Reggel 7 óráig a választásra jogosultak 1,61 százaléka, 128 505 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában.
A részvételi arány 7 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legnagyobb, 1,92 százalék, ami 6153 szavazót jelent. A legkisebb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 1,48 százalék, ebben a megyében 6521-en szavaztak. A fővárosban a szavazók 1,29 százaléka, 17 302 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 1,87 százalék, a 2002-es választáson 1,41 százalék szavazott 7 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 1,66 százaléka szavazott 7 óráig. (OVI, MTI)
A tűzoltóság áramfejlesztője segítségével sikerült a világítást megoldani reggel hat órára a soproni 21. számú szavazókörben, így a választás ott is időben megkezdődött, közölte a Debreceniné Pócza Márta, a területi választási iroda vezetőhelyettese. A soproni szavazókörben és környékén hajnalban azért nem volt áram, mert egy baleset miatt Sopronkőhidánál kidőlt egy villanyoszlop. (MTI)
Kilenc óráig a választásra jogosultak 10,23 százaléka, 816 513 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában.
A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 12,46 százalék, ami 39 890 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 8,95 százalék, ebben a megyében 39 365-en szavaztak. A fővárosban a szavazók 8,4 százaléka, 112 765 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 9,80 százalék, a 2002-es választáson 8,81 százalék szavazott 9 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka szavazott 9 óráig. A 2009-es európai parlamenti választáson 9-kor 6,03 százalék volt a részvételi arány. (OVI, MTI)
Az Országos Választási Bizottság tájékoztatása szerint A Vas megyei Celldömölkön „egy választópolgár az átvett szavazólapokat a bizottság elnökének kérése ellenére kivitte a szavazóhelyiségből és közölte, hogy a szavazólapokat a nála lévő értesítővel együtt a szavazóhelyiség ablaka alatt elégeti". Az OVB honlapja szerint az incidens „intézkedést nem igényelt". A helyi választási iroda vezetője elmondta: a szavazatszámláló bizottság értesítette a rendőrséget, amely ellenőrizte a helyszínt, de égetésre utaló nyomokat nem talált. (MTI)
Törvénysértés gyanúja miatt a baktalórántházi választókerületi, a területi és az Országos Választási Bizottsághoz fordult a körzet egyik képviselőjelöltje, mivel szervezett szállítást és tiltott szavazói adatbázis használatát észlelte a térség négy településén.
A jelölt szerint Baktalórántházán gépjárművel viszik a választókat a helyi 1-es számú szavazókörbe, amelytől nem messze, az utcán egy gépkocsiban ülők figyelik és írják fel, hogy kik szavaztak már, és kiket kell még az urnához vinni.
Nyírjákón is hasonlót észlelt a jelölt, ott „a figyelőautó” egy magánkertben áll. Rohodon ugyancsak szervezettek szállítják a szavazókat. Kemecsén pedig a jelölt szerint „huszonhat autó viszi szavazni a választókat, akik egy adatbázisban biztos pártválasztóként szerepelnek”.
A képviselőjelölt azt mondta, hogy a szervezett szállításról fénykép- és videofelvételeket készítettek és készítenek, amelyeket a rendőrségre is eljuttatnak majd, ahol feljelentést tesznek. A szállítást végzőknek szombaton Baktalórántházán, a kultúrházban eligazítást is tartottak, amiről szintén van felvételük. (MTI)
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az égbolt, a Tiszántúl kivételével többfelé várható eső, zápor, a középső országrészben és a Dunántúl északi felén elszórtan zivatar. Az északi-északkeleti szél nyugaton megerősödhet. Délutánra 9 és 14 °C közé melegszik a levegő. (Időkép)
Vasárnap reggelre több óbudai szavazóhelyiség elé festettek náci jelképeket ismeretlenek. A szavazás megkezdéséig ezek egy részét eltávolították, de néhány még délelőtt is látható volt. A kerületi polgárőrök tudósítónknak elmondták, hogy ilyen feliratokat láttak többek között a Kerék utcai, a Vörösvári úti és a Váradi utcai helyiségeknél.
A választásra jogosultak 24,78 százaléka, 1 979 854 ember ment el szavazni reggel 11 óráig. A részvételi arány 11 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 27,6 százalék, ami 83 611 szavazót jelent. A részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legkisebb, 21,72 százalék, ebben a megyében 95 646-an szavaztak. A fővárosban a szavazók 24,25 százaléka, 326 003 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 23,66 százalék, a 2002-es választáson 26,37 százalék szavazott 11 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 27,23 százaléka szavazott 11 óráig. A 2009-es európai parlamenti választáson 11-kor 19,4 százalék volt a részvételi arány. (OVI, MTI)
A Vas megyei Egyházashetyén az első tizenkilenc választópolgár csak az egyik szavazólapot vette át és töltötte ki, erősítette meg Molnár Anikó, a helyi választási iroda vezetője. „Tévedést történt, amit úgy próbálunk orvosolni, hogy mind a tizenkilenc választópolgárt személyesen megkerestük, és megkértük, hogy ismét fáradjon a szavazóurnához. Akik nem tudják ezt megtenni, azokhoz mozgóurnát vittünk” – mondta Molnár. Eddig az érintett tizenkulenc választó közül tizenöten szavaztak utólag valamelyik egyéni jelöltre. (MTI)
A délig leadott szavazatok megsemmisítését kéri az a képviselőjelölt, aki vasárnap délelőtt törvénysértés gyanújával már tett bejelentést a baktalórántházi választókerületi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi és az Országos Választási Bizottságnál.
A jelölt azt írta: „Mindez ideig hathatós intézkedést nem tudtak hozni a csalássorozat megakadályozására, ezért 12,00 órai hatállyal semmisítsék meg az eddig leadott szavazatokat.” A képviselőjelölt újabb települést nevezett meg a beadványában, Székelyt, ahol szerinte tiltott választási névjegyzék alapján nyilvántartást vezetnek a szavazókról. Hasonló ok miatt ismét megemlítette Kemecsét is.
Korábban a képviselőjelölt szervezett szállítást jelentett be a választókörzetből Baktalórántháza, Nyírjákó, Kemecse és Rohod településekről, ahol állítása szerint gépkocsival vitték szavazni az embereket, és nyilvántartás alapján vezetik, ki szavazott már, és kit kell később elvinni. A baktalórántházi választókerületi bizottság egyelőre nem tudott információt adni a beadványok sorsáról. (MTI)
Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhidához tartozó peremartoni városrész 5-ös szavazókörében, a művelődési házban vasárnap, majd a kórházba szállítás közben életét vesztette, tájékoztott Faragó Istvánné, Berhida jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
Az asszony a szavazóhelyiségben szívinfarktust kapott. Veszprémből mentőt, majd Balatonfüredről mentőhelikoptert hívtak hozzá, a mentők a helyszínen többször is újraélesztették. Ezután a mentőhelikopter a beteggel a balatonfüredi szívkórházba indult, de az asszony szállítás közben életét vesztette, nyilatkozta Somlai Artúr, a Veszprém Megyei Mentőszolgálat ügyeletese.
Peremartonban a művelődési ház másik, 6-os számú szavazókörében is rosszul lett egy ember vasárnap délelőtt. A Hetven év körüli férfit – ő is szívritmuszavar miatt lett rosszul – mentőkocsival vitték a veszprémi kórházba. A peremartoni 5-ös szavazókörben – ahol az asszony újraélesztését végezték – egy órára felfüggesztették a szavazást. (MTI)
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák vasárnap megkezdték a leadott ajánlószelvények megsemmisítését. Az országgyűlési képviselők választásán azok lehettek egyéni jelöltek, akik március 19-ig összegyűjtöttek a választókerületben élőktől 750 érvényes ajánlószelvényt. Az ajánlószelvények érvényességéről az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok döntöttek.
A jogszabály szerint az összegyűjtött, de le nem adott ajánlásokat a jelölteknek, jelölőszervezeteknek március 22-én 16 óráig kellett megsemmisíteniük, az erről szóló jegyzőkönyvet március 25-én 16 óráig kellett eljuttatniuk az illetékes választási bizottsághoz. A leadott ajánlószelvényeket az illetékes választási irodának kell megsemmisítenie a szavazás napján. (MTI)
Az Országos Választási Iroda adatai szerint 13 óráig a választásra jogosultak 35,88 százaléka, 2 869 694 ember ment el szavazni. A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legnagyobb, 38,71 százalék, azaz 366 191 szavazó. A legkisebb részvételi arány Zala megyében volt, 32,58 százalék, azaz 76 689-en szavaztak. A fővárosban a szavazók 39,6 százaléka, 533 366 választó jelent meg 13 óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka szavazott 13 óráig. (MTI, OVI)
Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala miatt kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság, közölte Vincze András jegyző, választásiiroda-vezető.
Az ügyben két bejelentés érkezett a választási bizottsághoz, az egyik nem felelt meg a formai követelményeknek, ezért érdemi vizsgálat nélkül elutasították. A másik bejelentés nyomán azonban megállapították a kampánycsendsértést. Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság vezetője elmondta, hogy vasárnap két jelölőszervezet feljelentést tett Debrecenben és Hajdúhadházon a rendőrségen választási plakátok, illetve molinók megrongálásáért. (MTI)
A külképviseleteken az elmúlt hét végén leadott szavazatokat legkésőbb vasárnap este 7 óráig megkapják a kijelölt szavazatszámláló bizottságok, hogy a szavazás végén bekeverhessék őket az itthon leadott szavazatok közé, így biztosítva a titkosságukat. A külképviseleti szavazás sajátossága, hogy a szavazatokat nem helyben, a külképviseleteken számlálják össze, hanem itthon.
A külképviseleteken a szavazás végén az urnákat lezárták, és Budapestre szállították, hogy az Országos Választási Bizottság felbonthassa, és egyéni választókerületenként csoportosíthassa az urnákban található iratokat. A szétválogatott iratokat pénteken adták át az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok elnökeinek. (MTI)
Megszüntette egy pártdelegáltja tagságát a szavazatszámláló bizottság Pécsudvardon, mert kiderült, hogy az érintett önkormányzati képviselő is. A területi választási iroda vezetője, Lászlóné Kovács Ilona közölte, hogy egy választópolgár tett bejelentést jelezve, hogy a törvény szerint szavazatszámláló bizottság tagja nem lehet önkormányzati, országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő. Mivel a delegált tagja a Baranya megyei közgyűlésnek, a bizottság megszüntette a tagságát, és megkérte, hogy hagyja el a szavazóhelyiséget.
A pártdelegált csak annyit jegyzett meg, hogy korábban is előfordult, hogy a két tisztséget egyszerre töltötte be, de akkor ezt senki sem kifogásta. A történtek nem befolyásolják a bizottság munkáját, mert a testületnek maradt elegendő tagja. A távozó delegált pártja új tagot küldhet a bizottságba, munkába állásának azonban feltétele, hogy esküt tegyen Pécsudvard polgármestere előtt. (MTI)
Kígyózó sorok alakultak ki azokban a választókörökben, ahol a helyiek mellett a nem a lakhelyükön szavazó, úgynevezett igazolásos választók is szavaznak. Nekik településenként, a fővárosban kerületenként csak egyetlen szavazókört jelöltek ki. Márpedig például a XI. kerületben kétezer-nyolcszáz átigazolásos szavazó van – a 972 helyin felül. (Bővebben itt.)