Ha egymillióan nem is, néhány ezren biztosan lesznek a sajtószabadságért rendezett tüntetésen. Folyamatosan érkeznek az emberek az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, a hangszórókból békebeli slágerek szólnak. A Facebookon eddig 3484-en jelezték részvételüket.
Megtaláltuk a kiutat: kell egy új alaptörvény. Ez közös életünk keretien túl a Nemzeti Hitvallás mondataival világosan válaszol az elmúlt 20 év nyitott kérdéseire is. Orbán idéz a szövegből, taps. "Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. (...)
"Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzeti szocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét."
Most van esélyünk és erőnk, hogy önmagunk legyünk, úgy alakítsuk a sorsunkat, ahogy akarjuk. Fontos hogy az alkotmányozásban minél többen részt vegyünk. Köszönet azoknak, akik már elküldték a véleményüket. Aki még tépelődik, az is vegyen részt.
Nem elég az alkotmány (hajótest), erős hajtómű kell. Ilyen például a Széll Kálmán-terv. Egy nemzetet karddal és adóssággal is le lehet igázni. A hajtóművek azért kellenek, hogy az adósságcsapda hálójából kitörjünk. Ha ez sikerül, akkor Magyarország megállíthatatlan felemelkedése kezdődik. "Oly sokáig voltunk lenn, nem is tudjuk, milyen fenn!"
Magunk mögött hagyjuk az érzést, hogy mindneki erősebb nálunk, hogy napról napra kell küzdeni a megélhetésért. Ahogy távolodunk az elmúlt korszak mocsaras lápvilágától, úgy érezhetjük, többé nem fordulhatunk vissza. Meddő vitákban nem vergődünk tovább, mert megéreztük az összetartozás erejét. Bármit legyőzhetünk, ami gátol a felemelkedésben. Taps.
Ismét lehet bízni az adott szóban, a munka a becsültetét nyeri el, a bűnt büntetés követi. Taps. Ha a lélek zavaros, akkor az értékelés, a gondolkodás, a döntések és a tettek is rosszak lesznek. Ezért a gazdaságon túl magunkat is meg kell újítanunk. Dicsőség a 48-as hősöknek. Hajrá Magyarok, hajrá Magyarország!
Hósszú tapssal köszöntötték a nézők a miniszterelnök beszédét, aki a színpad szélén álló viszonttapsolta az embereket.
A műsor muzsikával folytatódik Nemzeti Múzeumnál.
Borkai Zsolt győri polgármester a városi ünnepségen azt mondta, hogy "ugyanazt a harcot vívjuk, amelyet 1848 hősei: Magyarország újjáépítésén dolgozunk". Orbánhoz hasonlóan ő is elővette az 1848 - 1956 - 1989 - 2010 párhuzamot.
"Higgyünk hát mi is a sikerben, higgyünk abban, hogy becsületes munkával, egymás meghallgatásával és megértésével fel lehet építeni az új, gyarapodó és tisztességes Magyarországot. Azért, hogy jusson munka mindazoknak, akik becsülettel dolgozni akarnak, azért, hogy gyermekeink ne hagyják el a szülőföldet, és az ország ne felélje, hanem megalapozza a jövőjét. Azért, hogy büszkék lehessünk Magyarországra, és újra jó legyen magyarnak lenni" - mondta. (MTI)
Az Origonak több fiatal is azt mondta, hogy fejenkét 1500 forint körüli összegért nézték végig Orbán Viktor beszédét a Nemzeti Múzeumnál. Állításuk szerint egy cég kérte fel őket és statisztaként vállalták a munkát, amúgy nem érdekelte volna őket a miniszterelnök beszéde.
Az Origo információja szerint ötszáz fizetett statiszta vett részt a délelőtti beszéden.
A Miniszterelnökség az Indexnek kicsit későbbre ígért választ a riporttal kapcsolatos kérdésünkre.
Az MSZP naggyűlésére igyekvő tudósítónk kutatást végzett a pesti belvárosban. A Kálvin tér és a Ferenciek tere között látott ötven felnőttből huszonhét viselt kokárdát.
Ez több mint 50 százalékos többség.
Miskolcon a pártok, a társadalmi szervezetek és az intézmények képviselői együtt helyezték el koszorúikat Petőfi Sándor szobránál. Kriza Ákos, a város fideszes polgármestere azt mondta: 1848-ban a nemzet nehéz helyzetben volt, és most is "nehéz helyzetet élünk át; összefogással, felelős gondolkodással szintén jelentős fordulatot vihetünk végbe". (MTI)
Hazafias nótákkal melegítenek az MSZP rendezvényén, a Pilvax kávéház közelében. Mintegy ezer ember lehet a helyszínen, "a szokásos MSZP-s törzsközönség".
Az időkép.hu domborzati hőtérképe szerint az ország több pontján mérnek húsz fokot, míg Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagy részén csak 10-13 fok van. Tyukodról gyenge esőt, Nyírbátorból szitálást jelentettek.
Az Ukrajnához tartozó Kárpátalja megye önkormányzat vezetője azt akarta, hogy a helyi magyarok csak később ünnepeljék meg március 15-t, ne március 15-én tegyék ezt.
A bizarr ötlet azért merült fel, mert ma ünneplik ukrán nacionalisták Kárpát-Ukrajna 1939-es kikáltását. Csakhogy az ukrán ünnepséget Husztra, a magyart pedig Beregszászra jelentették be, így kicsi esély van arra, hogy a két emlékezés résztvevői provokálhassák egymást.
Gajdos István, Beregszász polgármestere közölte, hogy a magyar ünnepségek nem maradnak el. (MTI)
A szoljon.hu bloggere kicsit zavarban van, ha manapság a kokárdákra pillant.
Teljesnek látszik a káosz, hiszen egyre izmosabbá válik az a nézet, hogy a nemzeti színeinkből tévesen hajlítgatjuk csokorba a kokárdát. Mert szabályosan a kokárda színei belülről olvasandók, vagyis bévül kell lennie a pirosnak, és kívül a zöld színnek.
Kiosztották a Szabad Sajtó-díjat, az MSZP sajtódíját. Az idei kitüntetettek:
Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának vezetője, a médiatörvény heves kritikusa
Markó Béla, az RMDSZ frissen leköszönt elnöke
Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője
Porcsin Zsolt, a basahalom boulvard blog szerzője
Hazafi Zsolt, az ATV reggeli műsorának szerkesztője
Rövid kultúrprogram után, Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának német vezetője szónokolt az MSZP nagygyűlésén. Schulz beszélt az 1848-as forradalmakról, a pesti események berlini hatásáról, majd rátért a magyar médiatörvényre, amit már hónapok óta hevesen támad különböző európai fórumokon.
Amikor Schulz kimondta Orbán nevét, akkor heves pfújolással válaszolt a tömeg. Líbia és Egyiptom példáján keresztül érzékeltette Schulz, hogy a szabad médiát nem lehet elhallgattatni.
Németül elmondott beszéde végén magyarul fordult az MSZP elnökéhez, amikor "Attila gyere" - felkiáltással adta át a pódiumot.
Az MSZP rendezvényén a tömegben ott áll Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is. Gyurcsány feleségével érkezett, és mobiljával fotókat is készített. A színpadon pártbeli riválisa, Mesterházy Attila beszél.
Az MSZP rendezvényén Mesterházy Attila pártelnök nagyon szomorú beszédet mondott. Szerinte alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, és ma inkább juthat eszünkbe az oktrojált olmützi alkotmány mint a szabadságért vívott forradalom.
Mesterházy szerint kirekesztik a nemzetből, aki nem azt vallja mint a többség és a gyengéket megfosztják jogaiktól.
Mesterházy Attila az MSZP nagygyűlésén azt mondta, hogy ha a parlamentben nem sikerül megvédeni a szabadságot, "akkor ezt megtesszük máshol". Például az utcákon, a tereken, az interneten, a Facebookon, e-mailben, a Twitteren.
Az MSZP rendezvényén a tömeg azt skandálta, hogy "Nem hagyjuk!"
A párt elnöke szerint egy szabadságszerető köztársaság alkotmányába nem fér bele a vármegyék és az ispánok visszaállítása.
A rendezvény egy előtt öt perccel békésen véget ért.
Második alkalommal vonták fel a csíkszeredai megyeházára a megye zászlajaként elfogadott székely zászlót március 15-én, közölte Hargita megye tanácsának sajtóirodája. Ezután a székelyföldi megyék vezetői letették a magyar állampolgársági esküt.
A Nemzeti Múzeumnál pénzért tapsolókkal kapcsolatban Havasi Bertalan, a Miniszterelnökség sajtószóvivője azt mondta, hogy "ismereteim szerint a művészeti produkció, vagyis az ünnepi műsor része volt a lépcsőn álló emberek látványa". Vélhetően ezzel azt akarta mondani, hogy fizetett statiszták nem a tömegben voltak, hanem a tömeggel szemben, a múzeum lépcsőin amolyan élő díszletként jelentek meg. (Origo)
Elkezdődött az ünnepi istentisztelet a Hazatérés templomában. A Szabadság téren kisebb a rendőri jelenlét, mint tavaly. Néhány perccel negyed kettő előtt megérkezett a templom elé a Magyar Nemzeti Gárda. Körülbelül harmincan vonultak fel menetoszlopban, zöld pólót és terepszínű nadrágot viselnek.
Az LMP ünnepségén, a budapesti Teleki téren Schiffer András frakcióvezető többek között az alkotmányozásról beszélt. Párhuzamot vont a most készülő alkotmány, és a Habsburgok alkotmányai (az olmützi (1848), az októberi diploma (1860) és a februári pátens (1861) között. Ezek ugyan az egyéni szabadságjogokat széles körben biztosították volna, ám megtartották az abszolutisztikus kormányzás lehetőségét és egyáltalán nem övezte őket demokratikus konszenzus.
A párt rendezvénye után a megjelentek kerékpártúrára indultak, hogy meglátogassák a forradalom emlékhelyeit. (MTI)
Elöl kevesen ülnek, ezért ifj. Hegedűs Loránt azzal kezdi az istentiszteletet, hogy mindenki üljön előrébb. "Nem kell félni, nem fog fájni", teszi hozzá.
A Fővárosi Önkormányzat a Batthyány-örökmécsesnél ünnepel. Mintegy ezer ember van ott, először Miklósa Erika énekelt. Utána Kaltenbach Jenő, az LMP közgyűlési képviselője beszélt, méltatva az 1848-as hősöket. A rendezvényen Molnár Gyula MSZP-s politikus is részt vesz.
Hamarosan beszédet mond Tarlós István főpolgármester is. A hangulat ünnepélyesen joviális.
Ifj. Hegedűs imájában a magyarságot kívülről minden irányból szorongató és a magyarságot az önfeladás útján tartó belső ellenség ellen kért erőt.