Ismét lehet bízni az adott szóban, a munka a becsültetét nyeri el, a bűnt büntetés követi. Taps. Ha a lélek zavaros, akkor az értékelés, a gondolkodás, a döntések és a tettek is rosszak lesznek. Ezért a gazdaságon túl magunkat is meg kell újítanunk. Dicsőség a 48-as hősöknek. Hajrá Magyarok, hajrá Magyarország!
Megkezdődött a demonstráció a sajtószabadságért, nagyon nagy a tömeg, legalább harmincezren gyűltek össze. Vámos Anna főszervező szerint egyértelműen ez a legnagyobb civil tüntetés az elmúlt húsz évben.
Vége a Jobbik ünnepség politikai programjának. Elénekelték a székely himnuszt és jön Fankadeli.
Vámos Anna szerint nem elég az a négypontos módosítás, amit a kormány az Európai Bizottság kérésének megfelelően végrehajtott, az Európai Parlament határozatát is figyelembe kellene venni. A legfőbb követelés, hogy a médiatanács ne csak kormánypártiakból álljon. Vámos Anna a legnagyobb veszélynek azt tartja, hogy a médiahatóság saját hatáskörben alkothat rendeleteket, ez jogbizonytalansághoz, öncenzúrához vezethet.
Szalóki Ági a Himnusz eléneklése előtt elmesélte, hogy az édesapja jobboldali, édesanyja baloldali, 1989-ben elváltak, de most sikerült egy asztalhoz ültetni őket. Ezután a két műsorvezető, Csákányi Eszter és Kulka János vette át a szót. Közös nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy jelenleg nincs politikai képviseletük. Kulka hozzátette még, hogy összehangolt támadás indult a köztársaság intézményrendszere ellen.
Az Európa Kiadó Szabadíts meg című száma után Kardos-Horváth János Beck Zoltán is elénekelt egy dalt, majd Lángh Júlia író, újságíró szólalt fel, aki az 1989-es tüntetésekhez hasonlította a mostani rendezvényt. Idézte Daniel Cohn-Benditet, aki az Európai Parlamentben azt mondta, hogy "a demokrácia abba hal bele, ha túl kevés a sajtószabadság, monsieur Orbán". Lángh Júlia a gyöngyöspatai eseményekre is felhívta a figyelmet. Azt kérdezte, "miféle rend az, ahol a rendőrség tétlenül nézi a romákat fenyegető, magukat polgárőrnek valló fegyveres bandákat?"
Az 1826. július 14-én született forradalmár nevét 1952-ben vette fel a település, emlékét egy múzeum is őrzi. A Berki Nándor szobrászművész által készített és 1948-ban felavatott köztéri alkotás eredetileg Vasvári Pál szülőházánál állt, de mivel a korábbi városvezetés egészalakos szobrot készítetett, a forradalmár mellszobrát áthelyezték. A hányatott sorsú alkotás később a helyi általános iskolába, majd a múzeumba került. A március 15-i tiszavasvári ünnepi program a Vasvári-mellszobor felavatása után a Felcserek és Orvosok - gyógyítás a háborúkban című, a háborús gyógyítási módokat és a sebesültek ellátásának módszereit bemutató kiállítás megnyitójával folytatódott. (MTI)
Szeles András egyetemista azt követelte, hogy senki ne kérdőjelezze meg a médiatörvényt bírálók hazafiságát.
Olvasóink már reggel is jelezték, hogy az Erzsébet híd forgalmát mutató webkamera nem a valós képet közvetíti, a sajtószabadságért szervezett tüntetés idején is egy éjszakai felvételt kaptunk a Szabad sajtó utcáról.
Adam Michnik lengyel történész, rendszerváltó hős egyórásnak tűnő, negyedórás felszólalásában megdöntötte a legtöbb Orbán-idézetet tartalmazó beszédek rekordját, átlagosan kétpercenként idézte a miniszterelnököt. Azt mondta, örül annak, hogy Orbán igyekszik kompromisszumot keresni a médiatörvény ügyében, de az rossz, hogy egyáltalán ilyen helyzet kialakulhatott. "Nem lehet szabadságról beszélni egy országban, ahol az alkotói szabadság veszélyben van", tette hozzá.
Fél hat után néhány perccel véget ért a tüntetés a sajtószabadságért, a résztvevőket kulturált távozásra szólították fel.
Új helyszínen, új szellemben tartott március 15-ei ünnepi megemlékezést a fővárosi önkormányzat a Batthyány-örökmécsesnél. Tarlós István nem állta meg, hogy beszéde elején ki ne kacsintson közönségére, és el ne süsse azt a poént, hogy hiába keresi, most nem lát se kordonokat, se esernyőket, ezzel utalva előde, Demszky Gábor üvöltözésbe és tojásdobálásba fulladó beszédeire.
Debrecenben körülbelül háromszázan tüntettek a sajtószabadságért a szabad sajtó napján. A Debreceni Civilek a Sajtószabadságért nevű szervezet az interneten hívta a tüntetésre a résztvevőket, akik között volt MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési, illetve debreceni önkormányzati képviselőket is látott az MTI tudósítója. A demonstrációt - ellentétben a januárban ugyanazon a helyszínen megtartott tüntetéssel - a szervezők ezúttal bejelentették a rendőrségen.
A sajtószabadság mellett tüntettek kedd délután Gyulán is a Petőfi-szobor mellett. Bod Tamás újságíró, a demonstráció szervezője a csaknem száz résztvevő előtt elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a médiatörvény és a médiaalkotmány javíthatatlan, ezért vissza kell vonni. A rövid tüntetés után a résztvevők narancssárga sállal kötötték be a szobor száját, és fekete gyászszalaggal ellátott koszorút helyeztek el a talapzatnál. (MTI)
Eötvös József hiába óvta a hatalomtól a fiát, kipróbálta a miniszterséget. Ödön lett a tűzoltók Széchenyije, aki török tábornoki ruhában járta Budapestet. Béla testvére az apjuk által alapított Tudományos Akadémia tagja lett keleti útjainak köszönhetően. Szemere fia azért nem lehetett újra képviselő, mert elfelejtette választói jogát érvényben tartani. Megnéztük, mire jutottak a magyar történelem legnagyszerűbb kormányának vér szerinti utódai.
Mintegy 40 fiatal tüntetett transzparenseik szerint a magyarországi sajtószabadság védelmében kedden délután a berlini magyar nagykövetség előtt - közölte a diplomáciai képviselet. A nagykövetség munkatársának elmondása szerint a mintegy 1 órás megmozdulás rendőrségi biztosítás mellett, minden incidens nélkül zajlott. A tüntetést a magyar médiatörvény elleni tiltakozás céljával a Facebook közösségi portálon szervezték, és azon értesülés szerint német, illetve Németországban tanuló magyar fiatalok vegyesen vettek részt. A tüntetők semmifajta petíciót nem kívántak átadni, és nem is találkoztak a magyar nagykövetség képviselőivel. (MTI)
Vajon mi köze lehet a kismacskáknak a sajtószabadsághoz? Hogyan válhatunk kisállattá következő életünkben? Az első kérdésre nem kaptunk választ, a másodikra igen: a sajtószabadság melletti, egymilliósra tervezett, több tízezresre sikerült tüntetésen, ahol sokan és hosszan beszéltek arról, hogy mi az, ami fontos.
Orbán Viktor kurucos beszédet mondott a Nemzeti Múzeumnál, az MSZP stand-up comedyvel buzdított ellenállásra. Mindkét oldalon volt miért szurkolni.