Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren

2011.06.04. 09:44 Módosítva: 2011.06.04. 12:09

Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti zászlóját a nemzeti összetartozás napján Budapesten.

A Parlament előtti zászlófelvonáson Schmitt Pál, Orbán Viktor és Kövér László házelnök mellett a kormány tagjai, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testületek is jelen voltak. Az eseményen a Magyar Honvédség Támogató Dandára Központi Zenekara, valamint a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége is részt vett.

Négyszázan tesznek esküt

Az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja legyen.

Az öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés arról tesz tanúságot, hogy a többi államban élő magyarság minden tagja része az egységes magyar nemzetnek. Ez alkalomból ma mintegy négyszázan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, és több határon túli magyar szervezet képviselője is felszólal az ünnepségeken.

Hódmezővásárhelyen hetvenöten tettek állampolgársági esküt Marosvásárhelyről, Nagybecskerekről, Szabadkáról, Horgosról, Péterrévéről, Zentáról, Adáról, Óbecséről, Magyarkanizsáról és Nagyváradról is, köztük Tőkés László fiai és lánya.

A nap további részében az érdekődők nyílt nap keretében tekinthetik meg a Parlamentet, Ópusztaszeren és Sárospatakon pedig ünnepi műsorral és megemlékezéssel készülnek.

A Budai várban Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár búcsúztatta a határon túli tanulmányi kirándulásra, Felvidékre induló diákcsoportokat. A Budai Várból 225 újpesti, aszódi, szentendrei, gödöllői és ócsai diák indult szombaton felvidéki kirándulásra a Rákóczi Szövetség szervezésében.

Az idén mintegy tizenegyezer diák utazhat külhoni magyarlakta területekre tanulmányi kirándulásra a Határtalanul! program keretében, mondta Semjén. A miniszterelnök-helyettes felidézve a nemzeti összetartozásról egy éve hozott törvényt úgy fogalmazott: ez a jogszabály nyitotta meg a nemzeti önbecsülésnek és a történelemmel való szembenézésnek az útját, ami a magyarság jövőjét jelenti.

Semjén Zsolt szerint a nemzet közjogi egyesítése folyamatosan és gördülékenyen halad, és kitért arra, hogy megérkezett a kilencvenezredik állampolgársági kérelem. Beszélt arról is, hogy ősszel létrejön a nemzeti regiszter, amellyel az interneten keresztül minden magyart szeretnének elérni a világban. "El fogjuk érni őket, megerősítjük magyarságukban, identitásukban" – fogalmazott, hozzátéve: ezáltal, ha bármely magyart bárhol a világon sérelem ér, az egyetemes magyar nemzet tud neki segíteni.

Répás Zsuzsanna bejelentette: a Magyarság Házának a Budai Várban lévő Magyar Kultúra Alapítvány háza ad majd otthont. A ház kulturális és oktatási központ lesz, amelyben a határon túli magyar értékeket, emlékeket mutatják be. A tervek szerint a Magyarság Házában kapna otthont egy új nemzetpolitikai kutatóintézet is.

Több vidéki városban is tartanak megemlékezéseket Zebegénytől Szombathelyig, és felvonulással készül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, akiknek rendezvényén jobbikos képviselők is felszólalnak.