![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
"Önnek valóban lejárt az ideje, amit ön mondott, az már elvesztette a szavatosságát jónéhány éve" - válaszolta Schiffernek Matolcsy, aki szerint Schiffer egy "klasszikus könyvből" idézte receptjét, miközben a kormány egy "még meg sem írt könyvből" vette megoldásait. "Mert melyik klasszikus könyvben van benne, hogy bankadót lehet kivetni? Melyik klasszikus könyvben van az benne, hogy az alkotmányban is rögzítve folyamatosan lehet csökkenteni egy válság közepette egy ország államadósságát" - mondta.
A hétfői volt az első parlamenti ülés azóta, hogy az IMF-et eddig támadó kormány mégis a nemzetközi szervezethez fordult. Az ellenzék az irányváltás miatt bukásról beszélt, és Matolcsy György gazdasági miniszter távozását követelte. A Fidesz azonban kiállt mellette, Matolcsy pedig azt mondta, hogy a magyar gazdaságpolitika változatlan és sikeres. Elhalasztottá két sarkalatos törvény erre a hétre tervezett elfogadását: a bírósági és a választási törvényről leghamarabb a jövő héten szavazhatnak majd.
Napirend előtt elsőként a gazdasági bizottság fideszes elnöke, Rogán Antal "aktuális gazdasági kérdések" címen szólal fel, nyilván azt magyarázza el, hogy hogyan lett az IMF-fel szembeni szabadságharcból megállapodás az IMF-fel újabb hitelekről, izé, biztosításról, akarjuk mondani védőhálóról.
Rögtön utána a szocialista Józsa István kontráz, aki szerint mindez "a gazdaságpolitika tényszerű bukása". Három IMF-ezés között üdítő kivétel lesz Schiffer András, aki "elszalasztott lehetőség - a kormány kudarca, az elmúlt húsz év kudarca" címen beszél, még nem tudjuk miről.
A Jobbik vezérszónoka eredetileg Balczó Zoltán lett volna, helyette Vona Gábor mondja el a "gazdasági szabadságharc az IMF ellen az IMF támogatásával?" című felszólalást. A viharok utáni unalomról az unalomért mindig is felelős KDNP tesz, Pálffy István "a magyarság és a magyar kultúra hétköznapjairól" beszél majd.
Hétfőn célba ér az igazságszolgáltatási rendszer átalakítását célzó négy törvényjavaslat, a bíróságok igazgatásáról és a bírák joglállásáról, illetve az ügyészségről és az ügyészek jogállásáról szóló törvények elfogadásával jelentősen csökkenhet a főbíró, jelentősen nőhet a legfőbb ügyész hatalma. A múlt heti halasztás után most már tényleg döntenek az önkormányzati vagyon államosításáról, és határoznak a jövő évi adótörvényekről is.