Hiába temették, Matolcsy megint a legerősebb miniszter
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A Fideszben belenyugodtak, hogy Matolcsy György irányítja a kormány gazdaságpolitikáját. Információink szerint az Egerben tartott zárt évadnyitó frakcióülés rávilágított arra, hogy Matolcsy helyzete néhány hét alatt a konszolidálódott a kormánypártban. Ez azért jelentős fordulat, mert a Fideszben a sorozatos támadások és kritikák miatt az elmúlt hetekben egyre nehezebben hitték el, hogy Matolcsy pozíciója még mindig is stabil.
A képviselőcsoport múlt heti tanácskozásán a miniszter már tapsot is kapott, amikor a csütörtöki ülésnapon a gazdaság helyzetéről beszélt. Kemény kérdésekkel – több résztvevő szerint – egy képviselő sem bombázta Matolcsyt, főként olyan BKV-val, MÁV-val kapcsolatos kérdéseket tettek fel neki, amelyekről előző nap Orbán is hosszabban beszélt a képviselőcsoport előtt.
Az világos volt, hogy Orbán bizalma azután sem rendült meg miniszterében, hogy a kormány novemberben kénytelen volt az IMF-hez fordulni, és januárban az EU számos, köztük pénzügyi tárgyú törvény módosítását kérte. A miniszterelnök munkatársai végig azt állították, hogy Matolcsy a legstabilabb kormánytag. Többek között erre utalt az is, hogy január 26-án, amikor a parlament költségvetési bizottsága meghallgatta a minisztert, a kormánypárti képviselők – köztük Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője – sikeres miniszternek nevezték Matolcsyt. Ezt azonban a kormánypártok soraiban sem mindenki gondolta így.
Félelem a kudarctól
A Matolcsy megítélésében bekövetkezett pozitív fordulat azért érdekes, mert röviddel az egri frakcióülés előtt még több kormányzati forrás egyértelműen kinyilvánította, hogy elégedetlenek Matolcsy teljesítményével. Egy gazdasági területen dolgozó kormányzati forrás arról beszélt, hogy az egykulcsos szja bevezetése körüli nehézségek, illetve az IMF-hez fordulás a kormányban is vitákat váltott ki. Egy kormánypárti parlamenti képviselő azt mondta, hogy államtitkároknak már jóval kisebb hibákért is távozniuk kellett a kormányból.
Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke kevesebb mint egy hónapja jelentette ki, hogy a „piacok nem tolerálják tovább az unortodox gazdaságpolitikát”, január 17-én pedig azt mondta, hogy Matolcsy elhasználódott. Matolcsy a kijelentéseket zokon is vette, és közleményben utasította vissza. Bár információink szerint Járai később levélben elnézést kért a személyeskedésért, fenntartotta, hogy gazdaságpolitikai fordulatra van szükség
Bod Péter Ákos – tizenegy közgazdász egyike, akiknek a véleményét Orbán Viktor kormányfő ki szokta kérni – január 20-án csatlakozott, és jelezte, hogy szerinte is irányváltásra és esetleges személycserékre van szükség a gazdaságpolitikában. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lantos Csaba január 19-én azt mondta az Origónak, hogy „személyileg és strukturális szempontból is átalakításra van szükség”.
A kritikákat kormányzati forrásaink arra vezették vissza, hogy az utóbbi hónapokban több politikusban is felmerült, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikában benne van a kudarc kockázata. Egy kormányhoz közel álló közgazdász szerint elképzelhető, hogy 2014-ben rosszabbak lesznek a gazdasági mutatók, mint a 2010-es kormányváltás előtt. Ha ez bekövetkezik, akkor a kormányzaton belül fel fog merülni, hogy mindezért ki a felelős. Többen a lehetséges felelőskereséssel szemben előre próbálták védeni magukat, mondta egy gazdasági területen dolgozó kormányzati forrásunk.
A reneszánsz ember
Az újraéledt bizalom furcsasága az is, hogy a fideszes körökben nemrég még gyakran emlegetett kritikák nagy része Matolcsy alapvető alkalmatlanságát emlegette, azt állítva, hogy személyiségének egyáltalán nem fekszik az apparátus működtetése. Ez a hiányossága mutatkozott meg az IMF-hez való visszatérés váratlan bejelentésekor is, amikor a közlemény kiküldése előtt nem egyeztetett szélesebb körben, és az IMF magyarországi illetékeseit, valamint a kormányzat más érintettjeit is kényelmetlen helyzetbe hozta. Forrásaink szerint tetézte a zűrzavart, hogy Matolcsy a közlemény megjelenése után még a kormányzati emberek számára is órákig elérhetetlen volt telefonon.
Sokan azt is felhozták, hogy Matolcsy nem szakbürokrata, hanem a poszthoz túl csapongó, „reneszánsz személyiség”, aki gyakran még a fontos tárgyalásokat is unalmasnak találja, és ilyenkor gátlás nélkül faképnél hagyja az üléseket. Brüsszelben több pénzügyminiszteri összejövetel is Matolcsy nélkül ért véget, sőt forrásaink szerint volt eset, amikor a Magyarországot érintő téma befejezését sem várta meg.
A képviselők között volt olyan is, aki azt szűrte le az elmúlt hónapok eseményeiből, hogy Matolcsy egy „fantaszta”, aki sorozatban gyártja a nem ortodox ötleteket, ezért Orbán mellett nem a legfontosabb minisztérium élén, hanem tanácsadói szerepkörben lett volna helye. A miniszteri posztot egy, az apparátus nyelvén is beszélni tudó, földhözragadtabb szakemberre kellett volna bízni, aki gyomlálhatta volna Matolcsy javaslatait, és a miniszterelnök sem egy „unortodox” szűrőn keresztül kapta volna a gazdaság helyzetét érintő információkat a NGM-től.
Orbán valószínűleg azért is ragaszkodik Matolcsyhoz, mert az ő gazdaságpolitikáját valósítja meg. Egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó kormányzati forrás szerint Orbánban már közel tíz éve megérett, hogy a Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter nevével fémjelzett, makrogazdasági mutatókat középpontba állító gazdaságpolitika helyett a társadalompolitikai céloknak rendeli alá a gazdaságpolitikát. Ennek pedig Matolcsy lett az arca, és ez sokszor azért is előnyös Orbánnak, mert az ellenzéki támadások nagy részét így szinte kizárólag Matolcsy fogja fel. Az Orbán által képviselt irányvonallal még azok a képviselők is egyetértenek, akik korábban kritikákat fogalmaznak meg Matolcsyval szemben.