Az ELTE Hallgatói Önkormányzatának közleményét inkább szó szerint idézzük, mert nem hinnék el, hogy ilyen van:
A mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata továbbra is demokratikus eszközökkel kíván a magyar felsőoktatás alakításában részt venni.
Az Egyetem téren ölelgetik egymást az emberek, többen dobolnak.
Énekelnek is. Például a Hétköznapi Csalódások egyik számát.
Kijött a térre az ELTE jogi karának épületében zajló komolyzenei koncert szervezője. Azt mondta a tüntetőknek, hogy a kiabálásukkal zavarják a hangversenyt. Ne csinálják ezt.
Egy olvasónk írta: Az ELTE ÁJK IX. termének bérleti díja: 32 000 Ft/óra (pdf). Az előadóban 17:20-tól 19:59-ig voltak bent a tüntetők, vagyis a 3 megkezdett óra annyi mint 96 000 forint. Ennyit követelhet polgári jogi igényként az egyetem az esemény szervezőitől.
A Hallgatói Fórum demonstrációja sem oktatási, sem tudományos tevékenységet nem zavart meg, a teremben a fórum idején sem oktatási, sem tudományos tevékenység nem zajlott, közölte a Hallgatói Hálózat az ELTE EHÖK nyilatkozatára. Az egyetem hallgatói önkormányzata közleményében azt írta, illetéktelenek zavarták meg az egyetemen folyó tudományos tevékenységet, és elítélték, hogy bármilyen csoportosulás a véleményét a társadalmi normák megsértésével fejezze ki.
A HaHa közleménye szerint a fórum résztvevői semmiképp nem tekinthetők illetékteleneknek, mivel ők az egyetem polgárai, diákok és oktatók, valamint az egyetem reménybeli polgárai, végzős gimnazisták. Véleményük nem sértett társadalmi normákat, az intézmény dékánja szóbeli engedélyt adott a rendezvény folytatására. A HaHa kikéri magának, hogy az EHÖK képviselői kisajátítsák maguknak az egyetemi hallgatók demokratikus képviseletének jogát.
A rövid ideig tartó örömködés után az Egyetem téren bejelentették, hogy vége a demonstrációnak. Mindenki hazamegy.