Amitől még Pokorni is retteg

Mialatt a Hallgatói Hálózat az ELTE bölcsészkarának egyik termét elfoglalva tiltakozott a felsőoktatási keretszámok ellen, addig néhány száz méterrel arrébb, a jogi kar Egyetem téri épületében, talán valamelyest kevésbé feszült hangulatban, két olyan volt oktatási miniszter csapott össze a felsőoktatási kérdésekről – elsősorban a legnagyobb felháborodást kiváltó felsőoktatási törvényről –, amelyet tavaly év végén egyikük sem szavazott meg.

Míg Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke a felsőoktatási törvény december végi elfogadásakor a nem gombot nyomta meg, addig szocialista Hiller István távol maradt a szavazástól. Mindezek után a Bibó István Szakkollégiumnak „A magyar felsőoktatás jövőjéről” elnevezésű rendezvényén számítani lehetett, hogy nem lesz parázs vita a két szakpolitikus között. Sőt akadtak olyan kérdések is, amelyekben még egyet is értettek, míg más kérdésekben inkább elbeszéltek egymás mellett a volt oktatási miniszterek.

Bár az esemény elsősorban az egyetemistáknak szólt, a nagyjából 2-300 diák mellett a Polgár Dórát mosolyogva és parolázva köszöntő Kunhalmi Ágnes is az első sorból hallgatta végig a két órás vitát. Az MSZP oktatáspolitikusán egyébként jól le lehetett mérni, mikor váltak cseppet unalmassá a fórum egyes pillanatai: Kunhalmi ekkor a telefonját babrálta vagy éppen saját magát fotózta a mobiljával.

Mik a gondok?

Míg Hiller Istvánról kiderült, hogy Eötvös-kollégistaként nem sok köze volt a Bibósokhoz, a rendezvénynek helyet adó VII-es terem Pokorni Zoltánnak nem volt érzelemmentes: a 80-as évek elején itt írta az egyetemi felvételijét. Elmesélte azt is, hogy nem akart tanár lenni, mégis az lett belőle, majd oktatási miniszterként 1998 és 2001 között ő „sanyargatta és vonta össze az egyetemeket”, aminek következtében az intézmények száma a felére csökkent. Ezt indokoltnak és helyes döntésnek tartja mind a mai napig.

Áttérve az esemény szakmai részére, az elmúlt évet az „elég izgalmas” jelzővel minősítette, a sok vita közepette elfogadott köznevelési, felsőoktatási és szakképzési törvény miatt. Pokorni öt nagy problémahalmazt fogalmazott meg.

A hazai felsőoktatás egyfelől magas színvonalú, másfelől viszont megalázó életkörülményeket ad az oktatóknak. Itt-ott rendkívül pazarló is a rendszer, viszont az európai országokhoz hasonló összeget, a GDP egy százalékát fordítjuk mi is a felsőoktatásra. A problémák egyik gyökerét viszont abban látja, hogy a közpénzből nyújtott támogatás mellett a magánforrásokból befolyó pénzek alig érik el a GDP 0,2 százalékát, szemben az Egyesült Államokkal és Japánnal, ahol ez az arány 2-3 százalék.

Mindezek után pedig jogosan vetődik fel szerinte a kérdés, hogyha nincs pénz, lehet-e különbséget tenni a közpénzek felhasználásánál a köz- és felsőoktatás között úgy, hogy a közoktatás bizonyos életkorig kötelező, míg a felsőoktatásban nem vesz mindenki részt. A kérdést súlyosbítja, hogy a közpénzért egyre nagyobb harc folyik: az elöregedő társadalom miatt a nyugdíjrendszer, valamint az egészségügy fenntartása is nehéz, ráadásul a gondot még az is tetézi, hogy az összeg, amiért az ágazatok versengenek, folyamatosan csökken.

A fideszes oktatáspolitikus azt is kiemelte, hogy az elmúlt 10-15 évben létrehozták a tömeges felsőoktatást, aminek következtében megháromszorozódott a hallgatók száma, viszont a rendelkezésre álló pénz semmivel sem lett több. Példaként hozta, hogy míg egy egyetemi oktatóra átlagosan 19 hallgató jut, addig a közoktatásban 10,5 diák jut egy tanárra. Pokorni szerint egyre kevésbé kihasználtak a felsőoktatási intézmények, és ez leginkább a vidéki főiskoláknál (sárospataki, zalaegerszegi, bajai, soproni) jelenik meg, így ezeknek az iskoláknak egyre nehezebb „értelmes feladatot adni”.

El is kéne adni, amink van

Harmadik kritikaként az egyetemek által adott diplomák piacihoz való igazodását említette, azaz, hogy mennyire felelnek meg az igényeknek. Pokorni szerint a magyar felsőoktatás problémájára válasz lehetne a munkaerőpiaci-tervezés, ahol előre meghatározzák, hogy a közszférának mennyi pedagógusra, orvosra, államigazgatási szakemberre van szüksége. Mindez tervezhető, még akkor is, ha ez Nyugat-Európában nem divat, véli a politikus.

Budapest túlsúlyossága mellett – ami a szűkülő kapacitások miatt még nagyobb gondot fog jelenteni –, a volt fideszes miniszter problémaként említette, hogy a magyar felsőoktatás szervezetlenül kapcsolódik be a nemzetközi oktatásba. Példaként hozta, hogy míg az orvosi egyetemek által Magyarországra csábított diákok évente 14 milliárd forint plusz bevételt hoznak az intézményeknek, Magyarország ennek a „tudástermékének” az eladására az elmúlt 20 évben nem volt képes stratégiát alkotni.

Rossz, szakmaiatlan, satöbbi, satöbbi

Hiller István mindezek után ugyan elismerte, hogy az előző kormányok sok mindenben nem értettek egyet, azonban helyesnek tartotta, hogy a 90-es évek eleje óta megegyeztek abban, hogy diplomával jobban lehet boldogulni, mint anélkül. Ennek köszönhetően pedig egyre több fiatal kerülhetett be a felsőoktatásba. Ezt a konszenzust azonban az elmúlt negyed évben az elfogadott törvények egyszerűen felrúgták, véli Hiller.

A volt szocialista miniszter szerint a Magyar Akkreditációs Bizottságot szégyenszemre szétverték, az oktatási törvények teljes irányváltást hajtanak végre, ami azt akarja elérni, hogy a demográfiai hullámhoz képest lényegesen kevesebb legyen az egyetemista, kevesebben járjanak állami fenntartású gimnáziumokba, és sokkal többen szakképző iskolákba. „Ezzel a jövőképpel én nem értek egyet. Az elfogadott felsőoktatási törvény rossz, szakmaiatlan, kidolgozatlan, amiben semmiféle háttérgondolkodást nem látok” – sommázta véleményét Hiller István.

A szocialista politikus a hallgatói szerződést már ki se ejtette, csak röghöz kötésről beszélt, ami szerinte nem tudatos elgondolás eredménye. „Egyszerűen nem találják a megoldást a magyar orvosok elvándorlásának problémájára, és ezt az egyedi, de súlyos problémát úgy próbálják megválaszolni, hogy a magyar felsőoktatás egészére hoznak egy ilyen jogszabályt” – véli.

Az MSZP-s oktatáspolitikus kritikaként fogalmazta meg azt is, hogy a Széll Kálmán-terv előre kimondta, mennyi pénzt kell kivonni a felsőoktatásból, ami után megkezdődött ennek a megmagyarázása.

A keretszámok kapcsán az ELTE mellett kizárólag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek ítélt 50 államilag támogatott jogászhelyet említette. Mint fogalmazott, nincs baja a Pázmánnyal, de nem gondolja, hogy ott folyna az a jogászképzés, amely ugyanolyan színvonalú lenne, mint az ELTE-n. Hiller annak is hangot adott, hogy a felvételizők körében sose volt annyira alacsony az informáltság, mint most. Példaként a részösztöndíjas képzések jelentkezési feltételeit hozta: ezekre csak önköltséges formában lehet jelentkezni, és csak a legjobbak kerülhetnek át a félig támogatott finanszírozási formába. Ráadásul nem is mindenhol, csak a műszaki és természettudományi képzési területeken lehet ilyenre jelentkezni.

A svájci óra és diákhitel

Hiller kormányt bíráló kritikáját Pokorni csak akkor fogadta volna el, ha az oktatás jól működő rendszer lett volna az elmúlt húsz évben. „Nem az a helyzet, hogy itt olajozottan, egy svájci óra pontosságával működött a felsőoktatás, majd aztán jött a brutális Orbán-kormány, és egy gigászi kalapáccsal szétverte, nem ez történt” – mondta Pokorni, majd hozzátette, a felsőoktatás finanszírozásában például nem az intézményeket, „az egyetemek falait”, hanem a hallgatókat akarják finanszírozni az államilag támogatott ösztöndíjjal. Mindez rengeteg konfliktussal jár, de jó dolognak véli Pokorni a változást, míg a felsőoktatás szempontjából a Széll Kálmán-tervet „nem a legdicsőbb anyagnak” nevezte.

A diákhitellel kapcsolatban viszont meglehetősen egyetértett a két szakpolitikus. Pokorni sem tartja jónak, hogy a kormány ehhez kamattámogatást ad, helyette a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél működő rendszert hozta, ahol az állam fizeti vissza a hitelt.

A fideszes politikus a vitafórum legvégén két adattal is sokkolta a hallgatóságot. A felsőoktatásba felvételizők negyven százaléka kibukik, és egyáltalán nem szerez diplomát. Akik viszont lediplomáznak, közülük a képzést követő 4-5 éven belül 12 ezren elhagyják az országot.  Pokorni a saját félelmeit is megosztotta: neki is fejtörést okoz a fiait itthon tartani, és aggódik, hogy így karácsonykor csak a Skypon keresztül láthatná majd a gyerekeit.