Schmitt nem adott semmit a bizottság szájába
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
Elárulja-e, hogy miért várt a különvélemény nyilvánosságra hozatalával?
Az egyetem megbízásából vettem részt a munkában. A különvéleményt csatoltam a jelentéshez. A munkát az egyetem számára végeztem, tehát álláspontom szerint az egyetem kompetenciája volt elsődlegesen a különvélemény közzététele.
Akkor tudja-e, hogy az egyetem miért nem egyszerre hozta nyilvánosságra a jelentés összefoglalóját és a különvéleményt?
Nem.
Hogyan vált Önből bizottsági tag?
Az egyetem kért fel a munka elvégzésére.
Tudja, vagy sejti-e, hogy miért pont Önt kérték fel?
Erről nincs információm.
Milyen ügyekkel foglalkozik az ügyvédi irodája?
Alapvetően polgári, gazdasági jogterületen, amelybe beleférnek szerzői jogi kérdések is. Volt már szerzői jogi ügyem, de nem egyetemi tárgykörban.
Okozott-e dilemmát az a kérdés, hogy elvállalja a felkérést, vagy sem?
Két napot gondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e.
Van arról információja, hogy hogyan és miért választották ki a bizottság másik négy tagját?
A tagok kiválasztásával kapcsolatban nincs információm, feltételezem, hogy szakmai szempontok játszottak e körben szerepet.
Felmerült-e, hogy külföldi szakembert is bevonjanak a bizottsági munkába?
Tudomásom szerint ilyen ötlet nem volt.
Hogyan folyt a bizottsági munka? Hányszor üléseztek?
Arról hadd ne nyilatkozzam, hogy hányszor üléseztünk. Megítélésem szerint korrekt munka folyt, és magam is – azt gondolom –, hogy a legjobb tudásom szerint eleget tettem a felkérésnek.
Miből áll össze a több mint ezer oldal?
A bizottságnak már megszűnt a mandátuma. Arról, hogy a jelentés részletesen mit tartalmaz, nem szeretnék nyilatkozni. Annyit mindenesetre elmondhatok, hogy nagy terjedelmű iratanyag gyűlt össze.
Miért érezte fontosnak, hogy különvéleményt fogalmazzon meg?
Álláspontom szerint önmagában az, hogy az ember különvéleményt fogalmaz meg, már válasz a kérdésre. Egyébként azért, mert a bizottság által elfogadott jelentés bizonyos részeivel nem értettem egyet, és ezt hangsúlyozni kívántam. Megjegyezném, hogy a különvélemény és a bizottsági jelentés egyébként számos helyen fedi egymást.
Érezte-e, hogy bárki akár a bizottságon belülről, akár kívülről megpróbált volna nyomást gyakorolni a bizottság munkájára?
Semmilyen nyomásgyakorlást nem éreztem.
Sajtóértesülések szerint a rektor és a miniszterelnök egyeztettek. Tud-e erről, vagy bármilyen más politikai egyeztetésről?
Tudomásom szerint ilyesmi nem történt.
Az Ön különvéleményéből értesült arról a nyilvánosság, hogy Schmitt Pál beszélt a bizottság elnökével. Amit Schmitt ezen a találkozón mondott, az visszaköszön a bizottsági jelentés összefoglalójában, különösen az, hogy ő jóhiszeműen járt el, és a védési eljárás során kellett volna felhívni a figyelmét a hiányosságokra. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy Schmitt Pál a bizottság szájába adta ezeket a mondatokat?
A különvéleményben ez a rész azért szerepel, mert úgy tartottam korrektnek, ha azok a gondolatok a részét képezik az általam összeállított anyagnak, amelyeket a köztársasági elnök az ügyhöz fűzött. Cáfolom, hogy Schmitt Pál bármit is a bizottság szájába kívánt volna adni.
Mit gondol arról, hogy ha nincs az Ön különvéleménye, akkor is ott tartana-e az ügy, ahol jelenleg?
Erre nem tudok válaszolni. Meg kívánom ismételni, hogy állaspontom szerint a rám bízott munkát a legjobb tudásom szerint elvégeztem, az anyagot az egyetemnek átadtam, a döntés nem az én kompetenciám.
Az Ön személyes véleménye szerint le kellene-e mondania Schmitt Pálnak?
Ez politikai kérdés, én pedig jelen interjút egy szakmai kérdéskörbe tartozó munka kapcsán adtam. A magánvéleményem az ügyben természetesen megvan.