Timót, Xénia
-4 °C
3 °C

Leszavazták a vizsgálóbizottságok felállítását

2012.09.18. 00:05

A parlament kormánypárti többsége elutasította a Jobbik és az MSZP vizsgálóbizottsági kezdeményezéseinek tárgysorozatba vételét hétfőn. A Jobbik a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, „a Fidesz-kormány mögött álló” cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségének kivizsgálását javasolta, a szocialisták pedig az állami földbérletpályázatok vitatható döntéseinek feltárását akarták elérni.

Mivel a vizsgálóbizottság kezdeményezéséhez az országgyűlési képviselők ötödének támogatása szükséges, az MSZP- és a Jobbik-frakció tagjai aláírták egymás indítványait, és mindkettőhöz csatlakozott az LMP is. A parlamenti többség leszavazta a kezdeményezéseket. A Jobbikét 93-an támogatták, köztük három fideszes politikus. Az MSZP indítványára 112 képviselő mondott igent. Az igenlők közt hat kormánypárti képviselő is akadt, például a földbérletpályázatok rendszerét sorozatosan bíráló Ángyán József, a korábbi agrárállamtitkár, aki mindkét kezdeményezést támogatta.

A kormánypártok az alkotmányügyi bizottságban a múlt héten azzal magyarázták elutasító szavazatukat, hogy az új országgyűlési törvény alapján vizsgálóbizottság csak a parlament ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel és azonnali kérdéssel nem tisztázható ügy feltárására hozható létre. A fideszes Papcsák Ferenc most is ezzel érvelt, példaként hozva, hogy egyedi közbeszerzési ügyek vizsgálata nem tartozik a parlament hatáskörébe. A jobbikos Gyöngyösi Márton ezzel szemben azt mondta: az interpellációs időszak nem alkalmas a korrupciós ügyek hátterének felgöngyölítésére, a parlament ellenőrző jogkörének megfelelő gyakorlására. Gyöngyösi úgy látja, hogy ha nem is történtek visszaélések a közbeszerzések körül, a kormánypártok érdeke is az, hogy tisztázzák magukat a választóik előtt.

A szocialista Gőgös Zoltán a vitában arra hivatkozva kérte az állami földbérletpályázatok vizsgálatát, hogy a pályázati kiírással szemben sok esetben nem helyben lakó állattartók nyertek, hanem egy jól körülírható érdekkör, például mezőgazdasági tapasztalat nélkül műkörmösök, benzinkutasok. Párttársa, Harangozó Gábor azt mondta: bár feljelentést tettek a földbérletpályázatok eredménye miatt, a rendőrség arra hivatkozva utasította el a nyomozást, hogy a földalapkezelő munkatársai nem minősülnek hivatalos személynek, így nem követhettek el hivatali visszaélést. A fideszes Font Sándor viszont úgy foglalt állást, hogy a felvetődött kérdések interpellációkkal is tisztázhatók, ráadásul a mezőgazdasági bizottság albizottsága kétszer is napirendjére tűzte a földbérletek ügyét.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!