Az IMF miatt kell a nagyon sürgős médiakampány
A Miniszterelnökségen csütörtökön jelentették be, hogy módosították a közbeszerzési tervet, mert a következő hónapokban újabb médiakampányt indítanak. A kormányzati honlapon nyilvánosságra hozott módosítással kapcsolatban azonban nem árulták el, hogy milyen fontos téma tette azt szükségessé.
Az indoklásban csupán annyi szerepelt, hogy "Magyarország lakosságának tájékoztatása érdekében előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel” kell a Miniszterelnökségnek a médiakampány.
Az Index információi szerint a kampányt az IMF-fel kötendő megállapodás előkészítése érdekében indítják. Úgy tudjuk, a meghívásos eljárással kiválasztott reklámcég feladata az lesz, hogy kampányában érzékeltesse, a valutaalappal kötött korábbi megállapodás nem volt jó az ország számára, az Orbán-kormány viszont olyan feltételeket alakított ki a tárgyalásokon, amely valóban kedvező nemzetgazdasági hatásokat eredményezhet.