A párt nélküli ember

Amikor a magyar-török meccsen Bajnai Gordon beült a díszpáholyba éppen Orbán Viktor elé, gesztusával - ha akaratlanul is - azt üzente: utódjának utódja kíván lenni a miniszterelnöki székben.

Egészen 2010-es távozása óta tartott a lebegtetés, hogy visszatér-e a politikába. Lassan nyomult. 2010 decemberében jelentette be, hogy Haza és Haladás néven alapítványt hoz létre, hogy az közpolitikai koncepciókat, vagyis lényegében alternatív kormányprogramot írjon. 2011 áprilisában beszélt először nyilvánosan, egy évvel azután, hogy már nem volt miniszterelnök, de ekkor szinte csak EU-s ügyekre koncentrált. Májusban bemutatta a megígért alapítványt , azóta pedig egyre aktívabb. Tartott néhány lakossági fórumot, eltörte az orrát, tanított Amerikában, tett róla, hogy mindig lehessen tudni, hogy éppen mi van vele. Közben csendben figyelte, ahogy publicistáktól Medgyessy Péterig nyilvánosan is egyre többen javasolják neki, hogy legyen miniszterelnök-jelölt. Alapítványa egyik kurátorának Szigetvári Viktort tette meg, aki korábban szocialista kampányokért felelt, már ez is arra utalt, hogy kampányolásban is gondolkodik.

A történet egy újabb állomása jön kedden. Szinte egy időben, egymástól alig néhány villamosmegállónyira készül szónokolni Orbán Viktorral. (Ez lesz az első alkalom életében, hogy több ezer ember előtt beszél majd.) Ahogy a Demokrácia és Dilemma Intézet még júliusban jelezte, lényegében elkezdődött a 2014-es kampány, és ahogy az elmúlt hetek fejleményei mutatják, a térítés mostanában csak élesedni fog.

A Demokrácia és Dilemma Intézet látva Bajnai eddigi tempóját, nem számít arra, hogy most el  fogja mondani, hogyan képzel nekimenni a 2014-es választásoknak. A Milla tüntetés alkalmas lesz arra, hogy egészen látványosan Orbán Viktor alternatívájaként pózoljon, hiszen más ellenzéki politikus ennyi ember előtt nem fog beszélni. Vélhetően figyeli majd a reakciókat, minden bizonnyal rendel néhány közvélemény-kutatást is, hogy aztán lebegtethessen tovább, és a háttérben tárgyalhasson a teendőkről. Legalábbis mi erre számítunk.

Miből lesz a cserebogár?

Bajnai előtt alapvetően két út áll: saját pártot alapít, vagy pedig meghívatja magát a létező pártokkal egy miniszterelnök-jelölti pozícióra. Sok jel utal arra, hogy a második lehetőséget kívánja jobban, azonban az alább kifejtendő okok miatt valószínűleg ennek van több kockázata.

Baloldali Bajnaista Blokk

Bajnai közalapítványa augusztusban megjelentetett egy dolgozatot arról, hogyan győzhetne a baloldal 2014-ben. A javaslat egyértelműen a balos pártok minél szélesebb összefogását favorizálja. A szöveg azt sugallja, hogy még így is irtózatosan nehéz lesz győzni, ám másképpen a helyzet teljesen reménytelen. Innen Bajnaiék logikusan kezdhetik propagálni, hogy mi más is lehetne a baloldali ellenzék kovásza, mint Bajnai Gordon személye.

A terv hatalomtechnikai szempontból talán tényleg a leghatékonyabb, ám hosszabb távú hatását nézve az elképzelés egyetlen igazi nyertese az MSZP lehet. Az MSZP a baloldal egyetlen olyan pártja, amely szervezetileg kellőképpen erős ahhoz, hogy váltópártként most szóba jöhessen, és népszerűségi mutatói alapján is hatalmas fölényben van. Legfőbb gondja az úgynevezett „elmúltnyolcév” probléma, vagyis a 2002-2010 közötti kormányzás általános rossz megítélése.

Ebből a helyzetből segíthet kitörni a pártnak, ha sikerül összefogásra bírnia az eredetileg kormányzása ellen alakult LMP-t, a pártokban általában csalódott elégedetleneket, és esetleg visszaszereznie a Gyurcsány Ferencet követő mintegy kétszázezer volt választóját. A helyzet sok tekintetben emlékeztet 1992-93-ra, amikor az egyre népszerűbb, ám az áttöréstől akkor még távol álló MSZP-t a Demokratikus Chartán keresztül az SZDSZ, és néhány párton kívüli híres ember kiszedte a kommunikációs karanténból.

Egy esetlegesen létrejövő Bajnaista Baloldali Blokk messze legerősebb pártja az MSZP lenne, így legkésőbb a választások után a blokkon belüli erőfölénye is nyomasztóvá válna. Bajnai e népfront összeboronálásával leginkább azt érné el, hogy a Fidesz – MSZP kétpártrendszer stabilizálódjon.

Az LMP eredeti identitása éppen e logika megtöréséért folytatott küzdelem volt, és ezt elvesztené a párt, ha belemenne az együttműködésbe. A szövetség kedvéért ugyan Mesterházy Attila pártelnöknek áldozatot kellene vállalnia azzal, hogy nem lehet miniszterelnök-jelölt, ám a párt helyzetét valószínűleg hosszabb távon stabilizálni tudná.

És ha a Blokk nyerne?

Bajnai Gordon számára is sok kényelmetlenséget hozna a választás napja után egy ilyen összbaloldali blokk. Ha nyernek, nem volna egyszerű sem a kormányalakítás, sem pedig a kormányprogram teljesítése. Az MSZP politikusai joggal tartanának igényt komoly befolyásra, hiszen ők szenvedték végig a parlamenti ellenzékiség keserű napjait, Bajnai alapítványos stábja viszont külsősökből áll. Múlt kedden Bajnai élesen kritizálta a minimálbér emelését, és az ilyen gondolatok aligha illeszkednek az MSZP jelenlegi stratégiájába, amivel a szegényebbeket kívánja megszólítani, és visszatérni az osztogatós, klasszikusan balos irányhoz.

Egy győzelem után pedig egyáltalán nem garantált a sikeres és népszerű kormányzás. A mostani unortodox gazdaságpolitikának egyik fő oka, hogy a megszorítások így csak hosszabb távon, illetve közvetett módon érzékelhetők a lakosság számára. Ha ezzel Bajnai tényleg szakítani akar, és például ő tényleg kivezetné a szektoriális különadókat, akkor valahonnan neki is pótolnia kellene a hiányzó pénzt. Egyébként sincs olyan állapotban a magyar gazdaság, hogy bárki csodát bírna hozni egy-két év alatt. Így könnyen kialakulhatna egy olyan helyzet, hogy egy-két év gyors népszerűségvesztést hozó kormányzás után az MSZP elcsapja őt, hogy a keserű pirula beadása után egy saját emberrel fejezzék be a ciklust. Mint Medgyessy Péter esetében láttuk, egy párton kívüli miniszterelnök elengedése nem okozhat különösebb gondot a szocialistáknak.

És ha a Blokk vesztene?

Ha pedig a baloldali blokk vesztene 2014-ben, akkor a szocialisták könnyen Bajnaira kenhetnék a bukást, nem volna többet szükségük rá. Nehéz őt elképzelni párton kívüliként egy ellenzéki frakcióban, ahol vezető tisztséget aligha kaphatna. Az pedig szintén nem tűnik reális forgatókönyvnek, hogy még egyszer a partvonalon kívülről térjen vissza. Így Bajnai számára egy „mindent vagy semmit” helyzetet hozna, ha 2014-ben egy MSZP dominálta választási szövetség élén próbálkozna a hatalom megszerzésével.

Az összbaloldali választási szövetség rövid távon tehát növelné az ellenzék győzelmi esélyét, ám hosszabb távon leginkább csak az MSZP-nek volna belőle haszna.

Egy Bajnai Párt mire menne?

Amennyiben Bajnai Gordon saját párttal indulna neki a 2014-es választásnak, akkor győzelmi esélyei érdemben romlanának. Viszont sokkal értelmesebb helyzet alakulna ki a baloldalon intézetünk álláspontja szerint. Hatalomtechnikai kavarások, és egymásnak ellentmondó tervekkel felvértezett erők zavaros külön alkui helyett a választók dönthetnék el, hogy melyik irányzatban bíznak leginkább.

Erős vélekedés a baloldalon, hogy egy új párt felépítéséhez késő van. Ez viszont nem egyértelmű, hanem inkább pénz és akarat kérdése. Silvio Berlusconi 1994 januárjában alapította meg Forza Italia nevű pártját, és májusban már miniszterelnöki esküt tehetett. Janusz Palikot lengyel politikus 2010 októberében alapított saját mozgalmat (kiválva a kormányzópárt frakciójából), 2011 június elsején alakította ezt át az önmagáról elnevezett Palikot Mozgalma nevű párttá, és 2011 októberében már tíz százalékot szerezve harmadik lett a választásokon. Richard Sulik szlovák üzletember 2009-ben alakította meg SaS nevű pártját, hogy 2010-ben 12 százalékkal szintén harmadikként fusson be a szlovákiai választásokon. Van európai példa a közvetlen közelből is arra, hogy egy év alatt fel lehet építeni egy sikeres pártot.

Bajnai esetében az a kérdés, hogy mindent egy lapra feltéve mindenképpen győzni szeretne, vagy pedig valamilyen meggyőződés mentén egy programot végigvinni. Előbbi esetben elsősorban az MSZP-re kellene koncentrálnia (akár úgy, hogy belép a pártba), ám ekkor kockáztatja, hogy legfeljebb egy újabb epizódszerep juthatna neki. Utóbbi esetben 2018-ban inkább lehetne számottevő esélye a miniszterelnöki (vagy legalább miniszteri) széke visszaszerzésére, ám hosszabb időre lehetne képes befolyásolni a magyar politikát.

A paranoia örökkévalósága

A rendszerváltás utáni magyar belpolitikát a régióban is szokatlanul erős paranoia uralja, illetve az egyéni ambíciók előtérbe helyezése is élesen meghatározza. A világnézeti alapon nehezen összeboronálható szövetségekből hatalmat lehetett szerezni, ám a kisebbek és a kívülről jöttek rendre fel is emésztették önmagukat.

Az SZDSZ elvesztette előbb identitását, majd elveszejtette önmagát is, amikor görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz az MSZP oldalán. Az 1994-es koalíciókötés, a Tocsik-ügy, Medgyessy ügynökbotránya, az őszödi beszéd utáni maradás mind fontos fordulópontok voltak ebben a folyamatban. Ugyanígy a kisgazdák is eltűntek, amikor egy teljesen más kultúrájú párt (Fidesz) oldalán próbálkoztak a kormányzással.

A "csak nehogy a másik nyerjen" elv logikája

A népszerűségvesztéstől való őrült félelem vezette az unortodoxia irányába a mostani kormányt is, holott már most látszik, hogy hosszabb távon a nehézségek kikerülése visszaüt. A Fideszben szintén meglévő paranoia irányítja azt a túlközpontosított, párbeszédre legkevésbé sem nyitott rendszert, ami szintén oka a párt kormányzási nehézségeinek.

Ugyanez a népszerűségvesztéstől való őrült félelem vezette az MSZP-t és az SZDSZ-t a száznapos program elfogadásához 2002-ben, amelynek árát még most is kínkeservvel törleszti az ország. Ugyanez a népszerűségvesztéstől való őrült félelem vezette a Gyurcsány-kormányt arra, hogy 2004 és 2006 között „ne csináljon semmit”, és ami aztán okot adott az őszödi beszédre és annak következményeire.

Az ilyen dilemmák fontos érve, hogy „de hát a másik oldal az annyira szörnyű, hogy nem lehet szépelegni, ideákat kergetni”. Csakhogy ez a logika az elmúlt 22 évben még sosem vezetett jóra. Amikor az ellenfél legyőzésének igénye felülírta a racionalitást, akkor néhány éven belül a győzelemért kötött rossz kompromisszum mindig megbosszulta magát, lásd a fenti példákat.

Dilemmák

A Bajnaista Baloldali Blokk támogatásával az LMP egyes politikusai talán elérhetnék az Orbán-kormány leváltását, és talán Turi-Kovács Bélához hasonlóan személyes karrierjük folytonosságát is biztosíthatnák. Ám a célt, amiért a pártot létrehozták, fel kellene áldozniuk annak oltárán, hogy javítsák Orbán Viktor megbuktatásának esélyét.

Ugyanígy Bajnai Gordon is dilemma előtt áll: az Orbán-kormány elleni indulata az erősebb, vagy pedig saját tervét kívánja az országnak ajánlani.

Eddig a Fidesz volt az egyetlen párt, amely nemet mondott nyílt koalíciós ajánlatra (1990-ben a fővárosi önkormányzatban), és 1994-ben nem hivatalos ajánlatra a parlamentben (ez utóbbit az MSZP hivatalosan sosem ismerte el, de Schmidt Mária részletesen írt róla a Magyar Nemzetben). Az idő hosszabb távon őket igazolta. A legkisebb pártból lettek messze a legnagyobbak. Húsz év kellett hozzá.