Hiller István szocialista képviselő a költségvetési tételek közül a pedagógus életpálya modellre szánt 73 milliárdot emelte ki. Szerinte ezt a pénzt senki nem kényszerítette ki a kormányból, azt ők maguk hirdették meg, most mégsem fizetik ki.
A volt oktatási miniszter szerint amikor ezt a pénzt a költségvetésbe visszateszik, már nem ennyit, hanem ennek négyszeresét kellene odaadni, mivel a 73 milliárd mindössze három hónapnyi emelésre elég.
Szatmáry Kristóf fideszes államtitkár szerint lehet kritizálni a költségvetés elfogadásának a módját, de a világgazdasági folyamatok is magyarázzák azt, hogy miért kellett többször módosítani a számokat. Szerinte a szocialista kritikák meghallgatásához erős gyomor kell, ők ugyanis egyszer sem vitték le három százalék alá a hiányt, és tönkre is tették az országot. Azt kéri a képviselőtársaitól, hogy támogassák a módosító javaslatot.
A zárószavazás előtti módosítókról szóló vitát lezárták, a zárószavazásra azonban csak kedden kerül sor.
A parlament a Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről szóló határozati javaslat megvitatásával folytatja munkáját, az Index közvetítése azonban véget ért. A vitát tovább követheti a parlament honlapján.