Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője egyetért azzal, hogy Gyurcsány helyett foglalkozzanak inkább a költségvetéssel a jövő évi költségvetés vitáján. Rogán szerint a jövő évi költségvetés a munkahelyteremtés és az adósság elleni küzdelem költségvetése. Szerinte sokan kételkedtek abban, hogy a kormány végre tudja hajtani a munkahelyvédelmi akciótervet úgy, hogy közben nem száll el a költségvetés hiánya.
A munkahelyvédelmi akcióterv mintegy 300 milliárdnyi kiadást jelent a költségvetésben, a kormány a kieső pénzeket többek közt adóemelésekkel, a tranzakciós illeték emelésével, a pedagógus béremelés elhalasztásával, az energiacégek adójának emelésével, a bankadó életben tartásával teremtette elő.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a jövő évi költségvetés az adócsökkentés költségvetése is, hiszen kivezetik a szuperbruttót 202 ezer forint havi bér felett.
Szatmáry Kristóf fideszes államtitkár szerint lehet kritizálni a költségvetés elfogadásának a módját, de a világgazdasági folyamatok is magyarázzák azt, hogy miért kellett többször módosítani a számokat. Szerinte a szocialista kritikák meghallgatásához erős gyomor kell, ők ugyanis egyszer sem vitték le három százalék alá a hiányt, és tönkre is tették az országot. Azt kéri a képviselőtársaitól, hogy támogassák a módosító javaslatot.
A zárószavazás előtti módosítókról szóló vitát lezárták, a zárószavazásra azonban csak kedden kerül sor.
A parlament a Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről szóló határozati javaslat megvitatásával folytatja munkáját, az Index közvetítése azonban véget ért. A vitát tovább követheti a parlament honlapján.