Nem fognak tőlünk könnyen megszabadulni

„Idén érettségiztem Debrecenben. A januári keretszámvágás után mi csak egy enyhe ideg-összeroppanást kaptunk, eszeveszetten számolgattuk a pontjainkat és még mélyebbre bújtunk a tankönyveinkben. Motoszkált bennünk a felháborodottság, de ennek alig adtunk hangot. Bár mi is lettünk volna ilyen tökösek, mint a mostani végzősök” – meséli Tóth Fruzsina, a Hallgatói Hálózat aktivistája.

Ezzel két fontos szempontból is leírja a decemberi diáktüntetések jellegzetességeit. Egyrészt azt, hogy az elégedetlenség nem a keretszámokról szóló legújabb kormányzati bejelentésekkel indult, egy ideje folyamatosan nőtt a feszültség, ami most robbant ki igazán. Másrészt viszont, azzal együtt is, hogy már februárban is volt egyetemfoglalás, a mostani tüntetésekkel a tiltakozás egészen más szintre lépett. Voltak tehát előzmények, mégis, azt a szervezők és résztvevők közül szinte senki sem várta, hogy két hét alatt annyira felpörögnek az események, hogy a nemzetközi sajtóban már úgy emlegessék a magyar diákokat, mint akik az IMF-nél is keményebbek Orbánnal szemben. Szervezőkkel és résztvevőkkel beszéltünk arról, hogyan zajlott ez a két hét. A tanulságokat öt pontban foglaltuk össze.

1. A közöny megtörése

November elején a Hallgatói Hálózat (HaHa) és a Lágymányosi Érdekképviseleti Közösség (LÉK, mely a HaHa sejtje az ELTE-n, de már évek óta működik)  jó néhány aktivistája, akik már a februári akciókban is részt vettek, és fontolgatták egy ideje, hogyan lehetne ezt folytatni, közösen megnézték a Blokád című horvát filmet az ottani egyetemfoglalásról. Ez volt az egyik legfontosabb inspiráló élmény. „A film egyik készítője, egy huszonéves, fiatal srác személyesen is megjelent a vetítésen, kérdésekkel bombázhattuk, és megbizonyosodhattunk arról, hogy ha csak húszan vagyunk, már akkor is képesek leszünk beindítani a folyamatot” – olvasható a Hallgatói Hálózat blogján.

Ennek ellenére, amikor a kormányzati bejelentés után meghirdették az első fórumot, „a legtöbben fásult, tenni nem akaró diákságra számítottunk, akiket majd nekünk kell felrázni, győzködni és lelkesíteni” – mondta Tóth Fruzsina. A fórumnak indult, hídfoglalássá fejlődő demonstráción aztán a legkevésbé sem ezzel  a reakcióval találkoztak.

„Folyamatosan járkáltam a tömegben, idegenekkel beszélgettem arról, hogy miért vannak itt, mit szeretnének elérni, szerintük van-e értelme tüntetni. A leglelkesebb diákokkal telefonszámot cseréltem, elhívtam őket a következő találkozónkra és a szerdai tüntetésre. Sokan el is jöttek, néhányan épp a középiskolai ellenállás fő alakjaivá váltak” – mesélte az aktivista.

Ahogy pedig jöttek az újabb tüntetések, és szinte már megszokottá vált, hogy hidakat zárnak le a diákok, a résztvevők szerint éppen a korábbi közöny tört meg leginkább.

„A legszebb pillanat az volt, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemközti épületben három anyuka az ablakhoz emelte a kisbabáit, a tömegből pedig felhangzott egy »Ti vagytok a jövő!« felkiáltás, amit utána mindannyian skandálni kezdtünk – mesélte Tóth Fruzsina.  – Hazafelé menet egy szétesett transzparenssel kászálódtam le a villamosról, amikor egyszerre hárman is odaléptek hozzám, hogy gratuláljanak. „Abba ne hagyjátok fiatalok! Ne hagyjátok magatokat”. Önfeledten vigyorogva mentem fel a lépcsőházba” – említett egy másik esetet.

A néhány száz fős fórumokból több ezres demonstrációk lettek, és ami ennél is fontosabb, nem csak Budapesten, hanem egyszerre számos városban elindultak a hasonló akciók. Az új emberek megnyerését jól jelzi az is, hogy a Lánchídról előállított tüntetők között volt olyan is, aki nem sokkal korábban még egyáltalán nem foglalkozott a közügyekkel.

2. A gimnazisták és a szolidaritás

Az új fejlemények közé tartozik a gimnazista ellenállás megjelenése is. A HÖOK BME-n tartott fórumán voltak először nagyobb számban középiskolások, másnapra pedig már saját tüntetést is tartottak a Széll Kálmán téren. Ezeket jellemzően már maguk szervezték, a Hallgatói Hálózat inkább csak tanácsokat és technikai segítséget adott nekik. „Nagyon büszke voltam a Moszkva téren gyülekező 14-18 éves srácokra, akik ugyan kicsit esetlenül álldogáltak, kiejtették a kezükből és félénken használták a megafont, mégis eltökélten indultak az Emmi felé” – mondta Tóth Fruzsina.

Fatér Ambrus Hallgatói Hálózat-aktivista szerint viszont nemcsak megjelentek a középiskolások, de olyan dolgokat is megfogalmaztak, ami „nekünk ennyi idősen eszünkbe sem jutott volna”.

„Nem csak arról beszéltek, hogy ők maguk egyetemre akarnak menni, hanem megjelent a társadalmi szolidaritás gondolata is a beszédeikben” – mondta Fatér.

Egy jellemző példa: a télirózsás diákforradalomnak nevezett gimnazista tüntetésen Tóth Barnabás végzős diák a Radnóti Gimnáziumból arról beszélt, hogy azért jött el, mert egyetértett azzal, hogy a diákok hat pontja közé bekerült a hátrányos helyzetű fiatalok esélyegyenlőségének biztosítása is.  „Sokat utaztam az országban, sok szegény falut láttam, és úgy érzem, hogy a kormány ezeket az embereket teljesen magára hagyta. Ha most nem teszünk valamit értük, harminc év múlva még nehezebb lesz fenntartani a szociális rendszert” – mondta akkor a diák, aki egyébként a fizetős nemzetközi gazdálkodás szakra készül, amit szerinte szülei nem tudnának finanszírozni.

3. Az akciók spontaneitása és a szimbolikus pillanatok

Az akciók erejét részben kiszámíthatatlanságuk és spontán jellegük adta, amin sokszor maguk a szervezők is meglepődtek. „Fontos volt, hogy a fórum ne maradjon meg azon a szinten, hogy jól elbeszélgetünk egymással, aztán mindenki hazamegy. Túl akartunk lépni ezen egy közösen kiválasztott, hatékonyabb nyomásgyakorlási eszköz alkalmazásának irányába” – mondta az első, hétfői eseményről Hudra Móni, a LÉK aktivistája. Fatér Ambrus szerint inkább egyetemfoglalásban gondolkodtak, de az összegyűltek mást akartak, így ott helyben dőlt el a folytatás. Fatér azt mondta, ő maga is aggódott emiatt, mert élénken élt benne a korábbi, balul sikerült hídfoglalás emléke. Most viszont sokkal többen voltak.

„Nem számítottunk, hogy rögtön az utcára tudunk vinni több száz embert. Sokkolóan hatott rám a fordulat, de nagyon örültem a lelkesedésnek. A tömeg a Petőfi-híd felé indult, mert az volt a legközelebb. A szervezőgárda enyhén szétesett, egy részünk rohamosan őszülni kezdett a kezelhetetlen tömeg láttán. Én igazán fel sem fogtam, hogy mi történik.  Végül tovább indultunk. Egy lépésünk sem volt megtervezve, út közben jöttek az ötletek, hogy merre menjünk, mit kéne elfoglalni” – mesélte Tóth Fruzsina.

Az akció végül atrocitások nélkül lezajlott, és nagyon pozitív élményt jelentett a résztvevőknek. A következő, HÖOK-szervezésű, szerdai fórum után már kevésbé okozott meglepetést, hogy „sétára” indult akkor már több ezer diák a városban. Az viszont igen, hogy a tüntetők egy része beszaladt a parlament előtti lezárt területre.

„Ott voltam, az első sorban, farkasszemet nézve a rendőrökkel, hihetetlen élmény volt, amikor a tömeg berontott a parkolóba. Azt éreztem, hogy átléptünk egy határt” – meséli Hudra Móni. Fatér Ambrus szerint ez volt az egyik legfeszültebb helyzet a tüntetések alatt, mert a bár tömeg nem volt erőszakos, mégis kiszámíthatatlan volt, mi történik egy ilyen pillanatban. Fatér szerint itt találkozott először néhány, ruházatuk alapján radiális jobboldali tüntetővel, de erőszakot ők sem provokáltak, és legtöbbször azt tapasztalta, egyetértenek a célokkal. A parlament előtti skandálások káoszában mindenesetre ekkor már feltűntek hirtelen született azonnali klasszikusok, gólyatábor-indulók, '68 szellemének felidézése, fociszurkoló-átiratok, punk- és szkinhedzenekaroktól vett idézetek és teljesen szürreális elemek egyaránt. A legfontosabb azonban, hogy itt sem vertek szét semmit, és a rendőrségnek sem kellett komolyabban beavatkoznia azon kívül, hogy sorfalat álltak a parlament előtt.

A másik feszült jelenet Fatér Ambrus szerint a következő hétfőn a rádió épülete előtt jött el. Bár aznap érezhetően erősebb volt a rendőri jelenlét, a rádióhoz érve mégis azt látták, kevesebb, mint tíz rendőr áll szemben az épületnél több száz tüntetővel. “Akkor már tudtuk, hogy senki sem akar törni-zúzni, de azért aggódtunk, hogy mi lesz, ha megindulnak az emberek” - mondta. Hirtelen ötlettől vezérelve trükköt találtak ki - az akcióknál gyakran használt autóból kihangosították a rádió élő adását. Ez a tüntetők mögött állt, így a tömeg megfordult, hogy arra figyeljenek. Innen mentek aztán a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol újabb fórumot tartottak.

Az a törekvés, hogy a rádió beolvassa a tüntetők pontjait, természetesen inkább volt szimbolikus, mint gyakorlati szempontból fontos lépés (hiszen ezek régóta olvashatóak voltak az interneten). Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája (az aznapi tüntetés szervezője) szerint mégis volt gyakorlati jelentősége is, maga a közösségteremtés. Az sem volt véletlen, hogy utána éppen egy művészeti egyetemet választottak - így akarták kifejezni, hogy a kormányzati elvonások nemcsak a felsőoktatást, hanem többek között a kultúrát is ugyanúgy érintik.

A színházi eszközöket egyébként Gulyás vettete be tudatosan a tüntetéseken. Egyértelműen érződött ez beszédein, vagy azon, hogy saját demonstrációjuk a Feketeország elszavalásával végződött. Gulyás egyébként a Krétakör Alapítvány tagja.

4. Mindig van újabb válasz

A 2008-ban még a tandíj ellen tiltakozó politikusokból álló kormány a tüntetések alatt többször is irányt váltott a kommunikációjában. Az első tüntetések alatt stabilan tartotta magát az irány, hogy a tandíj bevezetése valójában a diákok érdeke, és a diákhitel felvételével a probléma megoldható. Az első irányváltás aztán Orbán Viktor Facebook-üzenete volt, aki bejelentette, mindenkinek ingyenes lesz a felsőoktatás, aki eléri a 240 pontot és itthon akar tanulni. Gulyás Márton sürgette leginkább, hogy még aznap ki kell adni erre egy választ. A tüntetők válaszvideója még aznap elkészült, azóta 290 ezren nézték meg a Youtube-on.

Innentől arról szóltak a kormányzati érvek, hogy a kormány meghallotta a diákok hangját, és teljesítette a követeléseket. Amikor a HÖOK és a Hallgatói Hálózat képviselői tárgyalni mentek Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel, ez mégis kudarcba fulladt, és a résztvevők egészen máshogy értékeltél az eseményt. Balog szerint a diákok nem akarták meghallani a kormány szavát, Rogán Antal pedig udvariatlannak nevezte, hogy a diákok otthagyták Balogot a tárgyalóasztalnál. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke és a tárgyaláson szintén résztvevő Fatér Ambrus ugyanakkor arról beszéltek, Balog a konkrét kérdésekre csak politikai lózungokkal válaszolt, és az egy órásra tervezett tárgyalás ötvenötödik percében mentek csak el, miután úgy látták, nincs értelme folytatni.

A szerdára meghirdetett gimnazista tüntetés élét a kormány azzal akarta elvenni, hogy bejelentette, 55 ezer államilag finanszírozott helyet biztosítanak és még idén kiírják a ponthatárokat. Ez a bejelentést ugyanakkor már egyáltalán nem vették komolyan a tüntetők. „Négy nap alatt öt különböző koncepciót vázoltak fel a felsőoktatásról, egyiket sem túl meggyőzően. A hallgatói szerződés eltörléséről tárgyalni sem akarnak, az egyetemi kancellár kérdésére meg majd januárban visszatérnek? Kommunikációs trükkökkel és részeredményekkel akarják kihúzni alólunk a talajt” – mondta Tóth Fruzsina.

5. Nincs vége

Karácsonyra kisebb szünet következett, az aktivisták szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy vége lenne a tiltakozásoknak. Fatér Ambrus szerint a január a szervezetépítésről fog szólni a Hallgatói Hálózatnál, mert létre akarnak hozni egy állandó érdekérvényesítő szervezetet. Ez a mostani, laza struktúrájú Hallgatói Hálózatnál összetettebb felépítésű szervezet lenne, állandóan változó koordinátorokkal.

„Van egy dolog, amiről alig esett szó a két hét alatt. A felsőoktatás reformjáról. Most csak arról szól minden, hogyan tömi be a kormányzat a költségvetési lyukakat. Nekünk viszont a reform a legfontosabb célunk” – mondta Fatér, amiben egyetértenek a HÖOK-kal is. A hallgatói szerződéssel kapcsolatban Fatér azt mondta, a nádpálcás kormányzati politika helyett már egy gesztus is sokat jelentene, ami arról szólna, a kormány nem a határok lezárásával hanem közös megoldással tartaná itthon a fiatalokat.

Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja szerint a tüntetések megmutatták, hogy van ereje a diákságnak, céljaik pedig elsősorban nem politikaiak. A HÖOK és a Hallgatói Hálózat között ugyan a tüntetések előtt és azok során is voltak ellentétek, elsősorban az eszközött miatt, végül azonban mindkét szervezettől arra jutottak, a közös célok fontosabbak, és a hat pont megvalósulásáig egységben maradnak. Némi leegyszerűsítéssel a munkamegosztás az lehet, hogy a HÖOK dolgozza ki a szakmai javaslatokat, és a Hallgatói Hálózat feladata inkább a mozgósítás, ezek azonban nem szigorúan vett határok.

Azt Gulyás Márton is elmondta, nem az Orbán takarodj! az alapállás, hanem a „demokratikus értékek élvezete”. Ő nem félt a g betűs szó használatától sem, amikor azt mondta, „huszonkét éve nem volt ilyen generációs élmény.”

„Pihenés helyett további lépéseken törtük a fejünket, folyamatos kapcsolatban álltunk egymással, az éjszaka közepén telefonáltunk, hogy megosszuk az ötleteinket – mondta Tóth Fruzsina. – Nem a semmiért hőbörgő diákok vagyunk. Változást akarunk és harcolni is fogunk érte. Az aktivizmus a napjaink meghatározó eleme lett. Nem fognak tőlünk könnyen megszabadulni.”