Elza
-4 °C
4 °C

Nem verték szét a diáktüntetést

2012.12.10. 21:51
Szegeden elfoglalták a kormányhivatalt, Budapesten pedig röviden megbénítottak két hidat és több főutat a tandíj ellen tiltakozó egyetemisták. A be nem jelentett megmozdulásokat nem oszlatták fel. A következő napokban további megmozdulások várhatók Budapesten és vidéken is.

Budapesten és Szegeden is megmozdulásokat szerveztek a diákok a tandíj tervezett bevezetése ellen. A tiltakozások legfontosabb követelése, hogy 2011-hez képest ne csökkenjek az ingyenes férőhelyek a felsőoktatásban. A kormány terve szerint szeptembertől csak tízezer ingyenes hely maradna, a további negyvenezer elsősnek fizetnie kell, amihez kedvezményes hitelt kaphatnak. Idén még 31 750-en kezdhették meg ingyen a tanulmányaikat. A diákok tiltakoztak a röghöz kötésnek becézett hallgatói szerződések és az egyetemeknek járó támogatások csökkentése ellen is.

Fórumból spontán tüntetés

A legtöbb diák Budapesten tiltakozott. Itt délután négy órára fórumot szerveztek az ELTE egyik lágymányosi épületébe. Több diák-, tanár- és szülői szervezet közös rendezvénye volt ez, de az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is feltűntek az érdeklődők között.

A diákok a fórum után a közeli Petőfi hídhoz vonultak, amelynek megbénították a forgalmát. Ugyan a tüntetést nem jelentették be, de a rendőrség nem oszlatott. Később sem avatkoztak közbe a rendőrök, késő esti közleményük szerint erre nem volt szükség.

A budapesti diákok a kora esti órákban végigvonultak a Belgrád rakparton, majd a Corvinus Egyetemnél a kiskörútra fordultak. Innen az Astoriához, majd a Kossuth térre, a Parlamenthez mentek. Ekkor már dobosok is csatlakoztak, és fáklyákat is elővettek. A tömeg mintegy ezer fősre duzzadt. Végül a Lánchídon át visszatértek Budára, ahol a tüntetés este valamivel 9 óra előtt  feloszlott. A budapesti tüntetésről szóló közvetítésünket itt találja.

A tüntetést nem tervezték előre, menet közben hívták telefonon a résztvevők a többieket. Az eredeti fórumot szervező csoportok közül a Hallgatói Hálózat és a HÖOK is jelezte, hogy nem vállalják a felelősséget a menetért. A HOÖK szerdára szervez sokkal komolyabb demonstrációt a fővárosba, a hídfoglalást is inkább akkorra képzelték, ám a lelkesedés felgyorsította az eseményeket. Kedden Pécsett, szerdán Debrecenben is lesznek megmozdulások.

Szegeden elfoglalták a kormányhivatalt

A hétfői tüntetéssorozat Szegeden kezdődött, ahol három tanár és negyven diák elfoglalta a Megyei Kormányhivatal földszintjét. Nem tessékelték ki őket, ám a csatlakozni kívánó száz tüntető diákot már nem engedték be hozzájuk.

Szegeden később az egyetem területén tiltakozó fórumot tartottak, ahol mintegy nyolcszázan tiltakoztak a kormány terve ellen. A szegedi megmozduláson sok oktató is részt vett.

A kormány jópofát vág

A kormányzat eddig megértéssel fogadta a diákok tiltakozásait. Az oktatási államtitkárság közleményében azt írta, hogy megértik, hogy a diákok „szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól". Ugyanakkor bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak.

A szegedi kormányhivatalt elfoglalók teát és bundáskenyeret kaptak a hivataltól. A budapesti tüntetésen pedig oszlatás helyett a rendőrök segítették a forgalom elterelését.

A Csongrád megyei kormányhivatalban demonstráló hallgatókkal este több mint egy órán át egyeztetett B. Nagy László kormánymegbízott. A fideszes országgyűlési képviselő ígéretet tett rá, hogy közvetíti a kormány felé a hallgatók és az oktatók által megfogalmazott, felsőoktatással kapcsolatos követeléseket. A délben a kormányhivatal épületében tiltakozó akciót kezdő fiatalok demonstrációjukat éjszaka is folytatják. Mivel takarékossági okokból az épület átriumát éjszaka nem fűtik a hallgatók az éjszakát az egyik tanácsteremben tölthetik.

A Fideszben nyílt ellenállás alig van az ingyenes hallgatói helyek radikális csökkentésével szemben, de állítólag sokan elégedetlenek.