Tárgyalásokat sürgetnek a devizahitelekről
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A Parlament elé Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szervezett demonstrációt. A tüntetésre, amelyen több mint ezren vettek részt, vidékről is érkeztek. Sokan nemzeti színű zászlót lengettek, néhányan transzparenst tartottak, amelyen a bankokat bírálták.
Doubravszky György elmondta, hogy háromoldalú szakmai munkacsoport összehívását kezdeményezi, hogy megoldják a devizahitelesek gondjait. A biztos azt javasolta, hogy a kormány, a Magyar Bankszövetség és a civil érdekképviseleti szervezetek három-három szakértője haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a felek mielőbb kölcsönös egyetértésen alapuló megállapodásra jussanak.
A biztos elsőként annak tisztázását javasolja, hogy devizahitel, vagy devizához között forinthitel sodorta kilátástalan helyzetbe az érintett adósokat. Doubravszky azt is javasolta, hogy a tárgyalások megkezdésével egy időben 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő – lakáshiteleseket, illetve a közműtartozást felhalmozókat érintő – kilakoltatási moratóriumot, és ez a határidő a tárgyalások menetétől függően közös szándékkal, további 45 nappal hosszabbítható legyen.
A pénzügyi jogok biztosa már megküldte a bankszövetségnek és a kormánynak a javaslatát. Ebben az áll, hogy két hét múlva, hétfőn üljenek asztalhoz. Doubravszky úgy fogalmazott, hogy addig meg kell találni a minden fél által elfogadható szakembereket. A biztos szerint az érzelmeket félretéve, szakmai módon kell megvizsgálni a kérdést, és így őszre megoldást találhatnak. Doubravszky szerint átfogó javaslat kell, mert szerinte az eddigi kormányzati megoldások, amelyek bizonyos részproblémákat megoldottak, már nem elegendőek.
A Fidesz megérti az érintettek haragját
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati közleményében úgy fogalmazott, hogy ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányon múlt volna, akkor most családok ezrei lennének földönfutók, mert ők soha nem a magyar emberek érdekeit nézték, hanem a bankokét és devizaadósságba taszítottak százezreket. A Fidesz ugyanakkor megérti és osztja mindazok haragját, akik szombaton a Kossuth térre vonultak, hogy elmondják: a devizahitel tönkretette az életüket.
Kocsis szóba hozta, hogy az előző kormányok alatt 140-szeresére nőtt a magyar lakosság devizaadóssága, félmillió magyar család otthonára került jelzálog, veszélybe sodorták több százezer magyar család otthonát, megélhetését, létbiztonságát. A kormányváltás óta a Fidesz több tucat intézkedést hozott a bajba jutottak érdekében: több mint 102 ezer devizahiteles élt eddig az árfolyamgát lehetőségével, 170 ezren választották a végtörlesztést. Kocsis elmondta, hogy a Nemzeti Eszközkezelő tavaly év végéig 600 lakást vásárolt meg, az idei program akár tízezer családot is megmenthet, és a jogosultak köre is bővül. Kocsis arra is kitért, hogy a legnehezebb helyzetben lévőknek az ócsai lakópark nyújt új esélyt.