A Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta: csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra. A román külügyminisztérium túlzónak tartja a magyar reakciót.
Közleményében a Külügyminisztérium közölte: az államtitkár neheztelését fejezte ki a nagykövetnek Victor Ponta az Adevarul című román újságnak kedden adott interjúja miatt, a román kormányfő szavait pedig sokkolónak nevezte.
Győri Enikő emlékeztetett, hogy Martonyi János külügyminiszter március 4-5-i, bukaresti látogatásán megállapodás született arról, hogy a két ország vezetői nem üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül, hanem kizárólag a diplomáciai csatornákat használják a vitás kérdések megtárgyalására.
Az eset óta alig telt el két hét, és a román fél a nyilatkozattal súlyosan megsértette a megegyezést – álla közleményben. Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy román részről az elmúlt év során is történtek a magyar felet aggasztó, hasonló megnyilvánulások.
Az államtitkár értékelése szerint a román fél a miniszterelnöki nyilatkozattal csatlakozott a Magyarországot megalapozatlanul bírálók táborához. Kiemelte továbbá, hogy Románia nyíltan lépett fel Magyarország ellen, és ez ellentétes az európai együttműködés szellemiségével és a magyar–román stratégiai partnerség gyakorlatával.
Győri Enikő sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Románia szembefordul Magyarországgal egy rendkívül érzékeny európai ügyben. Megállapította, hogy ilyen lépésre első alkalommal kerül sor. Megkérdezte továbbá, hogy Bukarest valóban fenn akarja-e tartani a stratégiai partnerséget hazánkkal, valamint folytatni kívánja-e az európai uniós ügyekben történő együttműködést. Micula nagykövet megerősítette Románia együttműködési szándékának fenntartását és további felvilágosítást ígért a nyilatkozattal kapcsolatban.
A külügyi közlemény arra nem tér ki, hogy Kövér László házelnök februárban a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülése alkalmából kitűzette a Parlamentre a székely zászlót. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes akkor alapvető emberi jognak nevezte a nemzeti közösségek szimbólumainak használatát, és köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek "erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót. A román fél válaszul elegáns gesztussal a bukaresti parlament épületére tűzte ki a székely zászlót.