Megvan a jogerős ítélet West Balkán-ügyben
A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdette a jogerős ítéletet a West Balkán-tragédia ügyében. A 2011 januári, három halálos áldozatot követelő tragédia miatt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly nyáron két év, nyolc hónap fogházra ítélte mind a négy vádlottat.
Most a Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlotta, Szalontai Győzőre, a West Balkán Kft. egyik ügyvezetőjére, valamint a harmadrendű vádlottra, Csanádi József rendezvényszervezőre három év négy hónap szabadságvesztést szabott ki. Ennek felét két évre felfüggesztette, de a másik felét teljes egészében le kell tölteniük.
A másodrendű vádlott, Kecskés Tamás rendezvényszervező és a negyedrendű vádlott, a program biztonságáért felelős Hranek István büntetésének (két év, nyolc hónap) felét szintén két évre felfüggesztette a másodfokú bíróság, de a megmaradó egy év négy hónapot nekik is mindenképpen le kell töltetniük.
A Nyugati téri, azóta bezárt szórakozóhelyre 2011. január 15-én éjjel csaknem háromezer fiatal zsúfolódott be. A tumultusban három fiatal lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.