Pécsen már nem kell hazasétálnia a bulizóknak

2013.06.26. 15:24

A West Balkán-tragédia óta sem történtek túl nagy lépések kormányzati szinten a biztonságosabb szórakozóhelyekért, hangzott el az ENSZ Kábítószerellenes Világnapján rendezett sajtótájékoztatón, amelyet közösen tartott három civil szervezet, a budapesti Kék Pont Alapítvány, a pécsi INDIT Közalapítvány és a szegedi Dr. Farkasinszky Teréz Ifjúsági Drogcentrum.

Az intézkedések, amelyeket kormányzati szinten hoztak, csak a szórakozóhelyek fizikai jellemzőit vették célba, a beengedhető tömeg létszámával és a vészkijáratokkal, menekülési útvonalakkal foglalkoztak, pedig ugyanilyen fontos tényező a vezetőség és a személyzet hozzáállása, valamint az italakciókra és az alkoholárusításra vonatkozó szabályok is. Erről Rácz József, a Kék Pont igazgatója beszélt ismertetve a Club Health nevű, 15 tagállam részvételével lezajlott európai uniós projekt eredményeit.

A pultosokon is múlik

A civilek azt szeretnék, ha újra életre kelne korszerű formában a 2000-es évek elején kormányzati szinten indított, de azóta elfeledett Biztonságos Szórakozóhely program. Ígéretet kaptak arra, hogy a várhatóan ősszel parlament elé kerülő drogstratégia foglalkozni fog ezzel a témakörrel. Az egyik fontos feladat Rácz szerint a személyzet képzése lenne, hogy többek között konfliktusmegoldást, elsősegélynyújtást, felelős alkoholkiadást tanítsanak nekik.



Szegeden már indult ilyen képzés, a szegedi Dr. Farkasinszky Teréz Ifjúsági Drogcentrum tavaly 6-9 órás tréninget tartott szórazóhelyeken dolgozóknak, és őszre megint terveznek ilyet, mondta el Arany Zoltán, az intézményvezető. Technikákat tanítanak például a pultosoknak arra, hogy szereljék le az agresszívan italt követelő, de már részeg vendéget. Az egyik bevált módszer például az, hogy az illető barátainak a segítségét kell kérni. Szegeden egyetemi hallgatóknak is tartanak party-segítői képzést, 60 órás tréningen vehet részt évente 12-15 fiatal.

Pécsen a biztonságos hazajutás területén sikerült eredményt elérnie a civileknek, számolt be róla Hegedűs Attila, az INDIT Bulisegély programjának a koordinátora. Még 2011 őszén készül egy felmérés az egyetisták és középiskolások bulizás utáni hazatérési szokásairól, és az derült ki, hogy alig használják az éjszakai járatokat, részben azért, mert rosszul volt kitalálva az útvonal és a menetrend, részben pedig azért, mert drága volt, kötelező volt külön jegyet venniük azoknak is, akiknek egyébként volt bérletük.

2 helyett  9 éjszakai busz

Az önkormányzat, a TÜKE Busz Zrt., az INDIT és négy szórakozóhely összefogásával elindultak 2013 februárjában az első Party-buszok, amelyek érintik a város főbb csoómpontjait, nagyobb szórakozóhelyeit és kollégiumait. A Party-buszra érvényes bérlettel ingyen lehet felszállni. Az első három hónapban, a tesztidőszakban kiderült, hogy nincs szükség biztonsági őrökre sem a buszon, mondta el Hegedűs.

Később megkereste őket a PTKE (Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület), az ottani profi közlekedésmérnökök felajánlották a szakmai segítségüket, aminek az lett az eredménye, hogy gyakorlatilag sikerült újrahúzni Pécs teljes éjszakai közlekedését. A pécsi közgyűlés elfogadta az új menetrendet, június 17-én életbe is lépett. Most 9 éjszakai buszjárat van a régi 2 helyett, nappali járatsűrűség van a főbb vonalakon, és bérlettel ingyen lehet már utazni.  

Az Index kérdésére, hogy mindebben mennyi szerepe lehetett a meggyilkolt pécsi pszichológus, Bándy Kata tragédiájának, Hegedűs azt válaszolta: közvetlen kapcsolat szerinte nincs, hiszen már a tragédia előtt elkezdték szervezni az átalakítást, ugyanakkor jól érezhető volt a közhangulat változása a városban, ami segített.