Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Lobbizz, rektor, vagy vége az egyetemnek!

2013.07.11. 07:47
Szimpátia alapján válogat az egyetemek, főiskolák között a kormány, és könnyedén kidobálja a támogatottak köréből azokat, amelyeket ellenszenvesnek talál. Pénzt a politikailag jól fekvő rektorok kapnak, de ahol kormánykritikára képes jogászok, közgazdászok képzése folyik, azokra a karokra nehéz idők várnak. A nemrég elkészült felsőoktatási koncepció ugyan a kijárásos pénzszerzés megszüntetését ígéri, de a jövőben is az állam mondhatja meg, melyik egyetemnek jár több, melyiknek kevés vagy szinte semmi.

Azoktól a felsőoktatási intézményektől, amelyek nem életképesek, át kell csoportosítani forrásokat – mondta februári kinevezése után nem sokkal Klinghammer István felsőoktatási államtitkár. Később kiderült, hogy az államtitkár az életképességet az adott egyetemre, főiskolára jelentkezők száma alapján határozná meg. Helyettese, Maruzsa Zoltán egyenesen arról beszélt, hogy Magyarországon csupán hat-nyolc egyetemre lenne szükség. Ilyet utoljára Bokros Lajos mert leírni. Vajon milyen eszközökkel fogja elérni ezt a kormányzat és mennyire lesz ez igazságos? A fontos és jól teljesítő intézmények maradnak meg, vagy azok, amelyek jól helyezkednek?

Visszavágják a vadhajtásokat

Habár forrásaink szerint Maruzsa véleménye ma súlytalan a kormányzatban, az LMP-s Osztolykán Ágnes írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltán miniszterhez. Azt akarta tudni, hogy honnan csoportosítanának át forrásokat, és hogy egyetért-e Maruzsa kijelentésével. Balog államtitkára, Doncsev András válaszában azt írta: a kormány minden felsőoktatási intézményt meg akar őrizni, nem cél a bezárás, a 17,25 milliárd forintnyi zárolásokra pedig a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése miatt volt szükség. A válaszlevélből az is kiderült, hogy még maga a kormányzat sem tudja, a zárolt összeg hogyan oszlik majd meg az egyes szakterületek között.

A felsőoktatást is felügyelő erőforrás-minisztérium (Emmi) szerint ugyanakkor az olyan szakokat nem indokolt fenntartani, amelyekre nem jelentkezik elegendő számú hallgató. Ha máshogy nem, ezzel az eszközzel fogják tudni visszavágni az elmúlt években indokolatlanul nagyra nőtt, de nem megfelelő minőségű képzést nyújtó intézményeket. A kormányzat kommunikációja szerint így végül is a diákok dönthetnék el, melyik szak érdemes a megmaradásra.

A támogatások központi elosztása mellett viszont közvetetten az is a kormányzattól függ, hogy a hallgatók hová jelentkeznek. Ugyanis nagyban befolyásolja a döntést, hogy a diákok hol találnak államilag finanszírozott helyeket. Tavaly főleg azok jártak jól, akik orvosnak, mérnöknek, tanárnak készültek, itt voltak nagy számban tandíjmentes helyek. Akik jogásznak, közgazdásznak, bölcsésznek vagy társadalomtudósnak jelentkeztek, leginkább csak fizetős helyekre pályázhattak. A kormányzati döntések hatását a jelentkezésekre jól mutatja, hogy miközben idén mindenhol csökkent a jelentkezők száma, a Corvinus Egyetemre 100 diákkal több jelentkezett, mivel a legnépszerűbb gazdasági képzéseken újra meghirdethettek államilag támogatott helyeket.

Vége a kijárásnak?

A június elején nyilvánosságra hozott felsőoktatási vitaanyag azt jósolja, hogy véget vetnek a főiskolák és egyetemek kijárásos pénzszerzésének. Új fordulat jöhet a felsőoktatás finanszírozásában, amely végre leválthatja a két évtizede tartó, „kézi vezérlésen és osztogatáson alapuló régi finanszírozási rendszert”, amely nem hatékony, nem minőségelvű – olvasható az anyagban.

A dokumentumban mintha korábbi véleményének mutatna hátraarcot az oktatási államtitkárság. Felismerik végre: „a nemzetgazdaság egésze szempontjából stratégiai jelentőségű ágazat” a felsőoktatás, és ennek rendszerét mint a versenyképesség kulcsát emlegetik. A stratégiai átalakítást 2014 májusáig valósítanák meg.

A vitaanyag szerint a felsőoktatási intézmények számára a kijárásos pénzszerzés az elmúlt húsz évben bevett szokás volt. Mivel a finanszírozás terén az anyag az egyetemek támogatása helyett a tanulók támogatását forszírozza az állami ösztöndíj révén, hosszú távon a minőségi képzés kialakítását serkentené. Vagyis eszerint a logika szerint azok az iskolák kapnának pénzt, ahová a hallgatók jelentkeznek, a hallgatók pedig maguk szelektálnák a megmaradásra érdemes intézményeket.

Írta és aláírta

Ezt a dokumentumot ugyan Klinghammer István felsőoktatási államtitkár jegyzi, de tudható, hogy nagy részét az a Gilly Gyula készítette, akit a HÖK-elnökségből egykor Pokorni Zoltán emelt fel, majd OFÉSZ-elnökből az oktatási tárca főosztályvezetője, később a Diákhitel Központ első vezérigazgatója lett.

A koncepcióban Gilly külön kiemeli, hogy ha a meghatározott csatornák mellett az intézmények lobbialapon is pénzt kaphatnak, az önmagában megöli a teljesítményelvű ösztönzőhatást. Később a normatív finanszírozás részletesebb tárgyalásánál ismét utal rá: a régi rendszerben a finanszírozás nem a hallgatói és munkaerőpiaci igényeknek, hanem a döntéshozóknak való megfeleléstől, a lobbipotenciáltól függött, azaz számos elemében valójában nem volt normatív. Szerinte viszont „e problémán nem a normatív finanszírozási rendszer leváltásával lehet segíteni, hanem a fejkvóták differenciáltabbá tételével”.

Felmegyek a miniszterhez

A koncepcióban megfogalmazott nemes elképzeléseknek mindenesetre ellentmond a kormány eddigi felsőoktatási támogatási politikája. Osztolykán Ágnes szerint a Fidesz elitképzést tervez, és a fővárosi felsőoktatási intézmények mellett továbbra is csak azoknak van esélye az anyagi támogatásra, amelyek jó viszonyt ápolnak a Fidesszel.

Szerinte „abszolút a Fidesznél dől el, hogy melyik egyetem vagy főiskola kap támogatást; ahogy kormányzati szinten sok minden, úgy ez is kijárásos alapon működik”. Osztolykán ezt személyesen is tapasztalta vidéki körútja során. Példaként a Nyíregyházi Főiskolát hozta, amely korábban attól félt, hogy a Debreceni Egyetem alá sorolják majd be, „aztán a parlamenti lobbinak hála önálló maradhatott”.

Polónyi István oktatáskutató szerint is teljesen nyilvános és megszokott ez a fajta a lobbi. Szerinte ráadásul a kormány csak azok zsebeibe csúsztat pénzt, akik valamilyen okból szimpatikusak neki. „Nem egyértelmű, hogy mik a kormány preferenciái, szubjektivitás van, az biztos” – mondta Polónyi. Míg Osztolykán Ágnes szerint a Corvinust azért éri folyamatosan hátrány, mert liberális a vezetése, az oktatáskutató szerint egyszerűen csak azért, mert a kormány utálja a közgazdászokat.

„Kik kritizálják a kormányt? A jogászok és a közgazdászok, ezért tőlük veszik el a pénzt” – egyszerűsítette le a kérdést Polónyi, utalva az államilag támogatott férőhelyek drasztikus megvágására. „Nincs diktatúra, de diktátor az van, így szubjektív döntések is vannak”.

Nem volt matek

Az EMMI korábban azt közölte, a 2013-as költségvetési törvény tavalyhoz képest 24 milliárd forinttal kevesebbet biztosít az egyetemeknek, a másik oldalon azonban 47 milliárdos többlettámogatásról lehet beszélni. Ez a következő tételekből áll össze: 27 milliárd forintot szánnak a ppp-konstrukciók kiváltására, 10 milliárdot az EU-s projektek önrészére, további 10 milliárd forintot pedig az adósságkonszolidációra. Ez összességében mintegy 23 milliárd forint többletet jelent tavalyhoz képest. A fentieken túl szeptembertől a korábban tervezetnél több hallgatót vehetnek fel a felsőoktatási intézmények, így ez is plusztámogatást jelent.

A kifizetések azoban csúsznak, a pénzek egyelőre csak ígéretek, a legtöbb rektor, akikkel az Index az utóbbi időben felvette a kapcsolatot, arról számolt be: egyetemük helyzete nem lett jobb év eleje óta. Erre mondta korábban Klinghammer István: "nem vettek el az egyetemektől, hanem nem adták oda".

A Titanic is nagy volt, mégis elsüllyedt

A kormány anyaga hátrányként említi a „minden szinten szinte mindent” stratégiát követő iskolákat. Több felsőoktatási intézmény ugyanis eddig abban reménykedett „a szüntelenül változó felsőoktatáspolitika és a bizonytalanul változó környezet kontextusában”, hogy majd mindig lesz éppen olyan képzési kapacitása, amely az aktuális irányvonalaknak a leginkább megfelel. Ezt próbálják meg kiküszöbölni a felsőoktatási intézmények kategóriába sorolásával.

Az egyetemek között „rendet vágó” differenciálást a felsőoktatási koncepció azzal érné el, hogy a finanszírozás szempontjából négy csoportra osztaná a felsőoktatási intézményeket: tudományegyetemekre, szakegyetemekre, szakfőiskolákra és kistérségi főiskolákra.

A legfontosabbak és a legtöbb állami pénzre jogosultak a szinte minden tudományterületet felölelő, komoly tudományos eredményeket produkáló nagy egyetemek lennének. Ezek az alábbiak: Szeged, Pécs, Debrecen és az ELTE.

A következő csoportban a regionálisan vagy országosan egyedülálló karokat, szakokat működtető szakegyetemek vannak (Miskolc, Veszprém, Győr). Itt rögtön problémába ütközik a koncepció, mert ide tartozna a külföldön is elismert Semmelweis Egyetem, amely az orvoskarokon kívül nem tud minden tudományterületen képzést kínálni. Az anyag szerint viszont „bizonyosan nem lenne indokolható”, hogy a Semmelweis miért kapjon alacsonyabb finanszírozást, mint a szegedi, pécsi, vagy a debreceni orvoskar.

Ebbe a kategóriába illeszkedik a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) is. Bármennyire is népszerű, sőt nemzetközi szinten is jegyzett egyetemről van szó, mivel „csak” gazdasági, államigazgatási, kertészeti és élelmiszeripari profilja van, csupán az alacsonyabb finanszírozást kapó szakegyetemi kategóriába férne bele.

A Corvinus esete lassan orvosi lóvá válik. Osztolykán Ágnes szerint a Corvinus egy nagyobb egyetembe integrálásáról szóló legalább fél éves vita egyértelműen abból indult ki, hogy a kormányban néhányan „túl liberálisnak tartották az iskolai vezetés felfogását”. Polónyi is úgy fogalmazott: „legnagyobb bajban a Corvinus van”.

A Corvinus támogatása az elmúlt öt évben több mint négymilliárd forinttal csökkent, nem csoda, hogy létszámcsökkentésre kényszerültek. A szakértő szerint csak akkor tudnak majd talpon maradni, ha elküldik az oktatók 30–40 százalékát, „és bármilyen szörnyű érvágás, ezt meg is fogják tenni”. Az egyetem kiadásainak 60 százaléka személyi kiadás, az elbocsátások viszont eltérően érinthetik a karokat. Vannak ugyanis olyanok, amelyek jobb helyzetben vannak, több fizetős hallgatójuk van. Polónyi szerint ez mentheti meg a Közgázt is, legalábbis ideiglenesen, amíg például a mezőgazdasági képzés bevételeiből részesedhet.

Minden szinten szinte mindent

A harmadik csoportba sorolt főként vidéki, de több karral rendelkező szakfőiskoláknak, például Egernek és Nyíregyházának regionális feladatokat adnának. Az utolsó csapat lenne a veszteseké: az egy-egy kart működtető vidéki főiskolákat, a szolnokit, kecskemétit, dunaújvárosit, amelyek a nagyobb iskolák képzéseiről lecsúszó hallgatókból élnek, lényegében megfoszthatják az állami pénzektől. Ezek legfeljebb felsőfokú képzéseket, szakképzéseket kínálhatnának, tehetséges fiatalokat kutathatnának fel.

A dokumentum szerint ezekkel az intézményekkel az a probléma, hogy a tehetséges fiataloktól elveszik a minőségi képzés lehetőségét. „Felsőoktatáspolitikai szempontból ugyanis az alapvető cél az lenne, hogy minden egyes tehetséges, tanulni vágyó és arra alkalmas fiatal a számára legjobb minőségű képzést nyújtó intézménybe kerüljön be, nem pedig az, hogy valahova bekerüljön.” És hogy akkor mi vár ezekre az intézményekre? Polónyi István oktatáskutató szerint halál.

De merre van az előre?

A második és harmadik csoportba sorolt vidéki intézmények teljes ellehetetlenítése azonban senkinek sem érdeke.  Megszüntetésük ugyanis nagyobb problémát okozna, mint a megtartásuk. Ezek az intézmények jelentős munkaadónak számítanak vidéken, így alapos profiltisztítás és átalakítás vár rájuk. Feltehetően ennek tudható be, hogy a legtöbb támogatást idén a vidéki főiskolák, egyetemek kapják, míg a két legnagyobb adós, az ELTE és a Corvinus nincs a „nyertesek” között.

Úgy tudjuk, a pénzek elosztásában Maruzsa és Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára játszottak jelentős szerepet. Ami több szempontból is súlyos gond. Egyfelől állítólag Klinghammer és Maruzsa között belső ellentét is feszül, másfelől pedig Naszvadi a forrásaink szerint lényegében nem látja át egy modern egyetem működését szakmai szempontból. Az egyetemek fájlalták: az elosztás nemcsak ésszerű nem volt, de igazságos és korrekt sem. A döntéskor nem vették figyelembe például a hallgatói és oktatói létszámot, vagy a leépítésekhez, rendszerátalakításokhoz szükséges pluszköltségeket.

Valójában van tandíj

A vitaanyag viszont legalább számot vet a források szűkülésével és kimondja: a felsőoktatási rendszert nem lehet kizárólag költségvetési ráfordításból fenntartani, ahhoz legalább ugyanannyi nem költségvetési forrás is kell. „Magyarországon le kellene zárni az immár két évtizede zajló, meglehetősen álságos »tandíjvitát«, merthogy a valóság az, hogy majdnem minden második hallgató immár 12–15 éve igen jelentős költségtérítési díjat fizet” – áll a dokumentumban. A tervezet tehát növelné a ráfordítást és megszüntetne mindent akadályt, ami a költségtérítéses hallgatók felvételét akadályozza.

A Miskolci Egyetem gondjairól, Gyöngyös és Baja megcsappant felvételizőiről, a Nyíregyházi Főiskola és a BGF helyzetéről, az átalakuló Nyugat-Magyarországi Egyetemről, és az intézmények problémamegoldási lehetőségeiről, valamint arról, hogy miért van Polónyi szerint „iszonyú baj”, újabb cikkekben számolunk be.