Miért töri el a lábát valaki a kórházban?

Hétfőn egy olyan kórházi történetet írtunk meg Ürülékszag és pénzen vett mosoly címmel, amiben nem halt meg senki, nem történt műhiba, de a sztori azóta sem hagyja nyugodni az olvasókat. Egy beteg csak azt mesélte el, milyen lehetetlen körülmények közé került a János-kórházban. Levele azért volt érdekes, mert utána átkerült egy másik közfinanszírozott kórházba, ahol megtapasztalta, hogy a rossz anyagi körülmények ellenére is lehet ezt jobban, szervezettebben és emberségesebben is csinálni. Azóta több mint 200 levelet kaptunk. Egy részüket már közöltük, a többit ma az Index Semmelweis-napján adagoljuk a magyar egészségügy helyzetéről.

A 2006-os egészségügyi reform egyik legjobb lépése volt, hogy külön hivatalt állítottak fel a betegpanaszok kezelésére. Az Egészségbiztosítási Felügyelet jól végezte munkáját: foglalkozott a panaszokkal, részletes kimutatásokat közölt, felméréseket végzett és elkészítette a kórházak minőségi mutatóit is. Ez a legjobban a kórházak szemét szúrta. Vajon mi az oka annak, hogy nem sokkal a 2010-es kormányváltás után gyorsan meg is szüntették? Most mi leszünk egy napra az országos betegpanasz-központ.

Nem pécéztük ki mi egyik kórházat sem, csak az van, hogy történetesen a János-kórházról szólt a hétfői cikkünk. Bár a kórház vezetése szerint le akartuk járatni őket, azóta érdekes módon 80 százalékban a János-kórházban uralkodó állapotokról jönnek a levelek. Ma írunk más kórházakról is, és közlünk pozitív véleményeket is, de félünk, ezek hamarabb elfogynak majd, mint a többi.

A betegpnaszokkal amúgy most hivatalosan a tavaly megalakult, nagyon csúnya nevű Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) foglalkozik. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdán arra kérte őket, vizsgálják meg a hétfői és keddi cikkünkben tálalt eseteket a János-kórházban a pénzért mosolygó ápolónőkről, a tájékoztatás teljes hiányáról, a kórház udvarán sötétben bolyongó betegekről vagy a fiát az egyik osztályról a másikra a hátán cipelő apáról.

Két napon át szinte csak az olvasók által beküldött kórházi történeteket olvastam. Elmondhatom, nem túl felemelő szórakozás ez. Végül annyi levél érkezett, hogy nem akartam őket egy olvashatatlanul hosszú cikkbe sűríteni. Ezért szép sorban fogom közölni a leveleket 5-10 percenként, hogy legyen idő megemészteni őket.

Az Index riportere a János-kórházban van. Körülnéz és beszél emberekkel is, hogy most mit tapasztalnak.

Mert mi és azok a betegek, akik kórházban jártak, azt szeretnénk, hogy végre változon valami. Miért van az, hogy a minősíthetetlen hangvételről, a szörnyű állapotokról, a leszarom-hozzáállásról, a rossz szervezésről, a hálapénzről szóló történetek öt, tíz, húsz éve ugyanazok? Tudjuk, hogy nincs pénz. Ezért főleg olyan hibákról írunk, amelyeket jobb szervezéssel, kis odafigyeléssel ki lehetne javítani.

Amúgy jóhiszeműek vagyunk. A több évvel ezelőtti esetekről szóló beszámolókat nem közöljük, mert valamiért bízunk abban, hogy ilyenek ma már nem történhetnek meg. De ezt a levelet nem hagyhatjuk ki.

Egy anyuka néhány éve egy téli este 3 éves, fülfájós kislányával keresett ügyeletet, és a János-kórházba irányították. Bolyongtak a sötét kórházudvaron, keresték a gyermek fül-orr-gégészeti ügyeletet. Kb. 20 méterrel a célpont bejárata előtt az anyuka a teljesen kivilágítatlan úton belelépett egy kátyúba a járdán és elvágódott. Innentől már csak segítséggel sikerült elsántikálnia az ügyeletig.

Az ügyeletes orvosnak nem csak a kislányom kellett megvizsgálnia, de egy betegszállítót is hívott hozzám. A röntgen felé haladva a betegszállító mondta, hogy ő csak azért nem esik el, mert már ismeri, hogy merre vannak a lyukak. Végül a hab a tortán, hogy a röntgen szoba kulcsát senki nem találta, így az asszisztens kintről, az ablakon keresztül mászott be, hogy az ajtót ki tudja nyitni belülről. Addigra két másik balesetes is érkezett kísérőkkel, akik a "manővert" szintén nem tudták komoly arccal nézni. A kórházba érkezéstől számítva kb. 3,5 óra múlva gipszelt lábbal, szétvágott farmernadrággal vitt haza az édesapám a kislányommal együtt. Neki szerencsére csak egy enyhe középfül-gyulladása volt.

Édesanyám most 74 éves. Másfél-két éve találtak a mellében egy csomót, amit a mammográfián műtétre javasoltak. Nem sokkal később befektették a Margit kórházba, ahol egy nagyon híres, celebekhez szokott plasztikai sebészhez került. Azt gondoltam, hogy ha már ilyen sztár orvoshoz került, akkor biztosan jó kezekben lesz.  Miután egy nappal később megműtötték, mint az eredetileg kiírt dátum, attól kezdve anyukám az orvost többet nem is látta. Semmilyen információval nem szolgált senki a műtét sikerességéről, eredményéről, illetve arról sem, hogy mit tehet most, és mit nem, illetve azt meddig teheti, vagy nem teheti. Szerencsére a kórteremben volt néhány kedves hölgy, akik elmondták, hogy Nekik mit mondott hasonló műtét után az orvosuk, milyen utókezelést javasoltak otthonra, illetve volt egy hölgy, akit korábban már műtöttek ugyanilyen panasszal, és el tudta mesélni a részleteket a későbbi ápolásról. Mint kiderült, a sztár orvos elment síelni, csak éppen elfelejtette anyukám varratait kiszedni. Illetve nem felejtette el, hanem megkérte a pénteki orvost, hogy távolítsa el a varratokat. Legalábbis ezt mondták a nővérek. A gond ott volt, hogy erről a pénteki orvos nem tudott, így a varrat szedés elmaradt, és másnap, szombaton, az ügyeletes orvos szedte ki végül is a varratokat. Emiatt anyukám egy nappal tovább "élvezhette" a kórház kedves vendégszeretetét.

Riporterünk elkezdett sántítani és azt tesztelte a János-kórházban, hogy a főbejárattól hogy lehet eljutni a baleseti sebészetig. A feladat nem könnyű, ugyanis végig lejtőn kell menni fölfelé. Kb 10 perc sántikálás után először ütközött lépcsőkbe. Előbb egy rövidebb lépcsőn kellett felbaktatnia, a következőn viszont már 15 lépcsőfokon szenvedte fel magát.

Fotó: Olvasónk

A feladatot végül 15 perc alatt teljesítette, akkor ért el a kórház legtávolabbi pontján lévő épületbe. A balesetire egyébként sokkal egyszerűbben el lehet jutni az oldalsó V-ös kapun a Kútvölgyi lejtő felől. Ha eltörik a lábuk, ide hozassák magukat. Itt még viszonylag sok parkoló is van a kórház udvarán.

Volt ott egy férfi beteg is, aki üvegtáblába esett korábban, elvágta az ereket a csuklóján és elég sok vért vesztett. Neki azt tanácsolták, hogy tartsa magasra a karját. Amikor aztán a vérveszteség miatt elájult (én kaptam el, majdnem ráesett a páromra és a kicsire) akkor kicsit komolyabban vették, lefektették és kapott némi infúziót is. (...) Egyedül a többi beteg segítsége, kedvessége és embersége volt az, ami elviselhetővé tette ezt a napot, ami a kisfiam első karácsonyestéje volt. Nem ilyenre terveztük...

Riporterünk egy begipszelt karú néninek segített eljutni a János-kórház baleseti sebészetére. A néni nemrég elcsúszott a Tescóban és ott törte el a karját. Mint elmondta: akkor este nyolctól éjfélig várt a gipszelésre, most csak újrakötözésre jött vissza. A néni türelemmel viselte a várakozást, mert szerinte most cseresznyeszezon van és sokan leesnek a fáról.

Az Index riportere és a Begipszelt Karú Néni együtt fedezték fel a János-kórház udvarán álló két szintemelő épületet, amelyek elvileg a felfelé jutást könnyítik meg a lejtős területen.

Ez az elhagyott vasútállomásra emlékeztető épület a szintemelő. Még lift is van benne, így lehet kikerülni a szerpentint.

Fotó: Index

Ezek közül csak az egyikben van lift, a másik igen romos állapotú. Ennek láttán a Begipszelt Karú Néni azt mondta: "nagyon kéne a kórházaknak az a pénz, amit kiloptak belőlük".

Este fél tízkor már a gipszelő előtt várakoztunk. A WC közelében kimondhatatlan higiénés állapotok uralkodtak. A WC-t le se lehetett húzni, tele is volt, és húzókája se volt, tömény pisiszagban a földön véres gézcsíkok hevertek. A gipszmester úgy nézett ki mint egy hentesfiú, mocskos köpenyben dolgozott. Az aznap ügyeletes orvos reggel nyolctól este tízig dolgozott egyfolytában.

Riporterünk megnézte, milyen éppen most a János kórház traumatológiájának vécéje. Egy ajtóra kiírták, hogy férfi és női vécé. Belül már filctollal firkálták rá az egyik ajtóra, hogy férfi, a másikra, hogy női. Van egy harmadik ajtó is (vajon kinek?), de erre azt írták, hogy NEM MŰKÖDIK. Van kézmosótartály és papírtörlőtartó is, de mindegyik üres. Valljuk be, a legtöbb kórházban ez a helyzet, de erre mindig azt mondják: hiába tesznek oda bármit, a betegek viszik el a papírt és a folyékony szappant.

A párom lábán elfertőződött egy csípés, ezért be kellett mennünk a kórházba. A bejárattal szemben volt az információ, ahol kedvesen felvették az adatokat, és elirányítottak a 15 méterre lévő traumatológiára. Kb. tízen voltunk a váróban, a páromat negyed órán belül behívták, az orvosok nyugodtak voltak és kedvesek, a körülmények szépek, tiszták, és nem volt büdös. Rögtön vettek tőle vért - nem küldték másik szintre, másik kórházba, másik napra. Fél óra múlva megvolt az eredmény, visszahívták, adtak gyógyszert, mankót, mindent ami kellett és kész. Életemben először éreztem azt, hogy a kórházban nem félek és viszolygok, hanem megnyugszom, mert segítenek.

Khm. Elnézést. Egy kis technikai hiba történt. Ezt egy olvasónk írta AUSZTRIÁRÓL.

Jót írni ér? A János kórház csütörtök esti ügyeletére szakorvosi beutalóval érkeztem ujjtöréssel. Pár perc után behívott egy orvos, csináltak röntgent, nem sokkal később egy rezidenshez kerültem. Ő konzultált az éppen bent lévő kézsebésszel, csináltatott még egy röntgent, újabb konzultáció, műtéti javaslat, majd mikor a kézsebész felszabadult és be tudott rohanni a műtőbe, meg is műtötték az ujjam. A rezidens közben végig velem volt, pedig már lejárt az ügyeleti ideje, és nem tervezte, hogy még egy műtétet is végigcsinál. Este 6-kor érkeztem az ügyeletre, fél 10-kor indultam haza. Mindenki kedves és türelmes volt, ahhoz képest persze, hogy folyamatosan hozták a sérülteket és a vizsgálóban egyszerre négyen voltak a vérző fejű bácsitól a szanaszét tört balesetesig. Ilyet is tud a János kórház.

Riporterünk egy fiatal fiúval beszélt a János-kórház udvarán, aki szombaton 6 óra körül ment be a baleseti sebészetre szilánkosra tört csuklójával. Hat órát kellett várakoznia a műtétre. Mikor visszament újrakötözésre, akkor négy órát kellett várnia. A fiú viszonylag nyugodtan tűrte a körülményeket, inkább az anyukája volt fölháborodva. A fiú azt mondta: mire eljutottak a műtétig, ott már nagyon rendesek voltak az orvosok.

Reggel a kórterembe miután benyitottam egy mozdulatlan férfi beteg teljesen meztelen látványa fogadott, széttett lábakkal. A katétert kitépte szegény magából és körülette minden csupa vér volt. Szóltam a nővérnek, hogy valami baj van és nem szeretnék zavarni addig, de kérem segítsen azon az ismeretlen betegen. 1 óra elteltével többedik kérésemre sem történt semmi, azt mondták „ne zavarjam magam” és menjek be. Képzelhetik.. egy férfi osztályon! A férjem a műtét után még olyan bódult volt, hogy járni sem nagyon tudott. Miután fizettem kaptunk egy másik szobát. A szoba egyetlen szekrényébe ahová a ruhaneműjét pakolhatta volna, lámpabúrák és festékes vödrök voltak, és iszonyú kosz és por. A Szeptikus Osztályon az egyetlen zuhanyzó aljzatbetonos volt (csempe sehol) és csak hideg víz, ebben fürdött mindenki. Az egyedüli új dolog a folyosón az ágytálmosó volt. A nővéreknek is embertelen körülmények jutottak. Ebéd: XY Úr! a maga ebédje véletlenül kiborult, „maga ma nem kap ebédet” volt a válasz! Na mondom ez a beszéd.

Sokat háborogtam a magyar egészségügy miatt, majd kiköltöztem Londonba, és rájöttem hogy a sok hiba ellenére Magyarországon szerencsére azért mégis a betegség kezelése, a gyógyítás az első. Lehet, hogy az orvos nem mosolyog és nem kedves, de azonnal szakrendelésre utal, ha nem tudja pontosan mi a gond. A háziorvos nem kezdi el kezelni a nőgyógyászati problémákat, mivel nem szakorvos. Háziorvosnál lehet, hogy 1-2 órát kell várni, ha nincs időpontom, de nem 2-3 hét múlva tudok "csak" egy köhögéssel elmenni, ami addig kínoz és elmúlik, vagy súlyos szövődménye lesz...Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon még senkit nem küldtek haza a sürgősségiről, amikor azért ment be mert olyan sárga lett az egész teste mint egy citrom. És otthon a SÜRGŐSSÉGIN 3 óra várakozás alatt nem csak 2 nővérke "orvosol", és nem kell imádkozni, hogy azért most már jöhetne egy orvos is Szóval szerintem becsüljük meg a magyar orvosok lelkiismeretességét és szakértelmét! Lehet, hogy a rendszer messze nem tökéletes, de én nagyon örülök, hogy az otthoni egészségügyi ellátásban az a legnagyobb probléma hogy nincs rendesen kitáblázva a kórház.

Orvosok: nem mutatkoznak be, úgy mennek a folyosón, hogy nem néznek az ember szemébe, nehogy kérdezzenek tőlük, ha mégis szinte zaklatásnak veszik, a beteggel nem foglalkoztak.

Ápolók: sok jelzőt tudnék írni, de nem akarom megsérteni őket. Elég annyi, hogy kritikán aluli a viselkedésük 2 nappali nővér kivételével. Volt a szobában egy idős hölgy, sok fajta gyógyszert szedett, amiből jó pár nem volt ekkor a néni saját gyógyszerét adták neki, és felírták mi hiányzik, hogy másnap legyen. Egyszer se hoztak olyat, amit felírtak, hogy hiányzott. Az ápolónők a konyhába cigiztek ezerrel, miközben az egész kórház területén tilos a dohányzás. Legalább a parkba mennének le, ha már rágyújtanak, bár az is tilos.

Röntgen: egy fiatalember volt, neki se sikerült a bemutatkozás, se névtábla, amikor bent volt a lányom szólt neki, hogy siessen, mert Ő nem ér rá, és mikor mondta neki a gyerek, hogy 1 kézzel nem tudja azt a nehéz köpenyt úgy oda tenni, ahogy kell akkor az a kis pöcs oda dobta, hogy oldja meg. A kezét, ami el volt törve úgy rakosgatta, mintha semmi baja nem lenne a lányom majd elájult a fájdalomtól.

Takarító: Ő volt az, aki bekopogott, és megkérdezte bejöhet-e, aki megkérdezte a lányomat mi történt, hogy érzi magát.

Egy fiatal nő párja apját hozta vissza kivizsgálásra a János kórházba. Ők is öt órát vártak a műtétre, mondták riporterünknek. Nem is tudják, ki műtötte, így nem tudják megtalálni az orvost. "Durva modor, hosszú várakozás és káosz" - így összegezték tapasztalataikat.

Rántottához vagy tudományos kutatáshoz lesz? Ezt a Margit kórházban fényképezte egy olvasónk.

Fotó: Olvasónk

A képen látható iszonyúan fájdalmas bordatörésemet nem volt hajlandó észrevenni a megdöbbentően modortalan orvos a Fiumei úti Baleseti Intézetben, és zavart el gyalázatos stílusban az éjszaka közepén annak tudatában, hogy másnap repülőgéppel külföldre kellett utaznom (erről tájékoztattam). Kifejezett kérésem ellenére sem volt hajlandó felírni egy doboz fájdalomcsillapítót sem. Ezért én másnap annak tudatában ültem fel egy repülőgépre és utaztam el, hogy nincs eltörve a bordám és így gyakorlatilag a mérhetetlenül hitvány színvonalú orvosi ellátás miatt PTX-et kockáztatva lényegében életveszélyben voltam. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha egy rossz mozdulat, erősebb turbulencia, netán baleset okán azok az éles törött csontvégek légmellet hoznak létre. A baleseti intézet válasza? Mi más, természetesen a kolléganő csodálatosan felkészült szakember, aki remekül végzi a dolgát én meg egy idióta vagyok és különben is mit képzelek, ők semmiért nem hajlandóak felelősséget vállalni. Az ominózus estén készült röntgenképeket többszöri kérésem ellenére sem voltak hajlandóak elküldeni számomra, a mellékelt kép végül a MÁV Kórházban készült, ahol tisztességes, korrekt szakemberek dolgoznak.

Fotó: Olvasónk

Lakásban vezettek le ikerszülést a mentők - tudatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Közleménye szerint még szerdán kora reggel riasztották egy Baranya megyei településre a mentőket egy ikerszüléshez. A helyszínre érkező mentők észlelték, hogy a szülés már előrehaladott állapotban van, nincs idő beérni a kórházba. Ezért a lakásban végezték el a szükséges beavatkozásokat és vezették le az ikerszülést. Először a kislányt, majd a farfekvéses kisfiút is rendben világra segítették, fél órán belül a szülés sikeresen befejeződött. A mentők az újszülött ikreket és édesanyjukat ellátás után, stabil állapotban szállították szülészeti klinikára. (MTI)

Több mint 20 éve készült ez...

János Kórház sebészet. Fél óra bolyongás után felirat fogad: "NEM BEJÁRAT". Annyi eszük már nincs, hogy kiírják, hol a bejárat. Ez nem pénz, hanem IQ kérdése. Magyarország, szeretlek, de nem ezért.

Az előbb beszéltem Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral telefonon, aki a Balatonnál épp egy nagy országos szűrőprogramot indít el. Szócska Miklós azt mondta: bár mostanában sok új kórházi épületet ad át, személyesen megtapasztalta ő is, milyenek a kórházi állapotok Magyarországon.

Körülbelül 10 éve eltörött apám térdkalácsa. Bár 80 éves elmúlt már, de ő dolgozott, ezért fontos volt, hogy meggyógyuljon. Egy hatágyas kórteremben feküdt, hatvan emberre jutott egy éjszakás nővér. Akkor lett tiszta ágyneműje, amikor mi cseréltük, akkor fürdött, amikor én lemosdattam.