Kiszakadt a szívekből a sok panasz

2013.08.13. 14:59

Semmi sem olyan, mint régen? Sőt? Írja meg az Index ügyeletlistájára, vagy küldjön fotót arról, mi bántja, mi pedig megosztjuk. Hangosak a motorok? Zümmögnek a trafók? Nem működik az Iphone? Egész nap vártuk a leveleket keddi panasznapunkon!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ebédelni indultam, habár az étkezőben éppen egy nagyobb társaság foglalta el az asztalokat délutáni traccsparti keretében, így a kis konyha egyetlen asztalához ültem le. Pár perc után kb. 5-6 fős tömeg volt már a 2 négyzetméteres helységben és nem zavartatva magukat nekiálltak dumálni. Ezzel csak annyi a probléma, hogy sem a hűtőhöz, sem a kávégéphez, sem a mosogatóhoz nem lehet így értelmesen hozzáférni, mert mindenhol kerülgetni kell mindenkit. Ez persze rajtam kívül senki mást nem zavart. Miért kell a lehető legkisebb helyen megvitatni egymással az élet nagy kérdéseit, másokat akadályozva?

    – méltatlankodott Attila.

  • Attila szomszédja a járási hivatalvezető, őt harapta meg olvasónk tíz kilós kutyája. A nő jelezte Attilának, a harapás értéke 27 ezer forint.

    Nagyhatalmú, jogász, mégsem vetkőztethetem le, hogy a harapásnyomot megmutassa és nincs oka hazudni, jobb a békesség, tehát egyszerűen fizettem. A pénzt elfogadta, majd feljelentett kutyával való veszélyeztetés miatt... saját magánál. No comment.

    veszélyes eb
    Fotó: H. Attila / Olvasói fotó
  • Engem az indokolatlanul viselt forrónadrágok háborítanak fel. A miniszoknyánál már tapasztalt jelenség ismét virágkorát éli, mióta ez a borzalmas ruhadarab újra divatba jött.  Kizárólag tönklábú, zsírtól cuppogó, narancsbőrös nőkön látok ilyeneket, és nem tudok elbújni előlük, mindenhol ott vannak! Csinos lábon-fenéken még egyet sem láttam, pedig közelít a nyár vége. Remélem jövőre a bokáig érő szoknya lesz a divat, mert a gyomrom már nem bírja sokáig…Miért nem néznek néha tükörbe az emberek? Apropó, a hónaljkutyás atlétás fickóktól is kiráz a hideg!

    - írta Rita, de nem mellékelt magáról képet.

  • MÁV-ZSR, Budapest-Kassa EuroCity. Aki belföldön utazik, annak IC-szabályok szerint kell helyjegyet vennie, aki viszont nemzetközi jegyet vesz, annak fel sem ajánlják az egyébként tényleg tök olcsó (20 Euró retúr) jegy mellé a helyjegyet. Eredményképpen Miskolc és Budapest közötti szakaszon tömve van a vonat az álldogáló tapasztalatlan külföldiekkel.

    – Kristóf panasza

    • 21-ik század, emberiség:
    • Elemi részecskéket ütköztetünk; kutatjuk a világegyetemet, eredetünket, rengeteg dologra jöttünk rá, stb.
    • Jártunk a Holdon.
    • Ott egy ember által készített robot a Marson.
    • Már majdnem minden betegséget tudunk gyógyítani.

    • DE VONATON, MENET KÖZBEN, ÚGY, HOGY NE MENJEN EL A TÉRERŐ (SZOLGÁLTATÓTÓL FÜGGETLENÜL) NEM LEHET MOBILTELEFONÁLNI!!
    Sem internetezni!
  • Mire elkezdtünk volna nyomozni, Ádám már rá is talált a megfejtésre: a Belváros feletti éjszakai lilás villódzás valójában egy, a CET/bálna tetejére telepített fényshow, amit a hivatalos nyitásig van szerencsénk élvezni. Persze ilyenkor mindig felmerül, hogy miért is van erre szükség. Erre szerencsére a szervezők maguk adják meg a választ:

    Sötétedéstől a fővárosi díszkivilágítások lekapcsolásáig különös fények lesznek láthatók esténként a város felett. A sokáig élettelennek tűnő CET épületegyüttese egy élettel teli bálnaként mutatja meg önmagát. A Bálna fejéből előtörő fénysugarak, mint egy világítótorony fényei jelzik, hogy ez a hatalmas épület, a „mélyből a felszínre ért” Az analógia nyilvánvaló: a bálnák feje tetején szökőkútként kifújt levegő jelzi a föld leghatalmasabb élőlényének hallatlan életerejét.

    Kedvcsinálónak ennyi elég is, a szöveg dúskál a páratlan mondatokban. A teljes leírást itt (pdf) olvashatják.

  • Kétféle biciklis van

    Kétféle biciklis van
  • Van, amikor már túl sok a felelősségből:

    A szomszéd elutazott a családjával, és rám bízta a kutyáját, illetve, hogy locsoljam a kertjét. A kutya ma szétrágta a szivattyú vezetékét, a kerti csapnál pedig el van zárva a víz. Most locsolni sem tudok, és a kutyáért is aggódhatok, hogy mennyi kábelt nyelt le

    – aggódott András.

  • Hogy miért nem kapcsolják le nappalra a Palota úton a lámpákat? Dani megírta:

    Sziasztok!

    A "Pazarló fényárban úszik a Vár"

    posztra még én is tudom a választ. A nevezett részen Budapest kevés gázlámpáinak egy része világít, amit olcsóbb nappal is bekapcsolva tartani, mint lámpagyújtogatót fizetni.

  • „A másik, amire felhívná a figyelmet, az a házak között elhelyezett padok. Korábban ők kérték azoknak a padoknak az elhelyezését, de ami ott nyáron történik, az elfogadhatatlan. A fiatalok ott kábítószereznek, isznak és randalíroznak, így az ott lakók nem tudnak pihenni. Ha rájuk szólnak, akkor nyomdafestéket nem tűrő hangnemben szólnak vissza. Éppen ezért már régóta kérték, hogy inkább helyezzék át azokat a padokat, de hiába.”

    Jegyzőkönyvrészlet, közmeghallgatás, észak-alföldi város, 2012, tél.

  • tele a hócipőm, hogy

    • - ha egy édesítővel iszom a kávét, nem elég édes
    • - ha kettővel, túl édes
    • - ha 20mp-re rakom a mikróba, nem elég meleg
    • - ha 30mp-re, akkor túl forró
    • - a bögre félig üres
    • - a hideg tejtől túlságosan lehűl
    • - a szoba-hőmérsékletű tejtől nem hűl le eléggé
    • - mire egyéb dolgaim mellett odajutok, hogy megigyam, kihűlt.
    Ildinek nehéz napja lehet.
  • Át szeretnék igazolni egy megye IV-es (a létező legalacsonyabb osztály) focicsapatból egy másik megye IV-es csapatba, hogy ne kelljen hétvégente 200 km-t utaznom, de az amatőr sportoló szerződéssel nem rendelkező játékosoknak augusztus 1-én lejárt az átigazolási időszak. Ha lenne ilyen szerződésem, augusztus végéig még eligazolhatnék, de hát mi a fenének kell ilyesmi hobbifocistáknak? Miért kell ilyen bürokratikus rendszert működtetni ezen a szinten is? Elmehet az MLSZ a francba! (Persze, az egész az én hibám, ha korábban utánanéztem volna a szabályoknak )

    És még a fogamból is letört egy darab.

    Miklós baja. :/

  • Gyurcsány - Orbán

    Gyurcsány - Orbán
  • Közalkalmazottként sértve érzem magam, amikor a társadalom egy emberként szidja a közalkalmazottakat, általánosítva egy mihaszna, érdemi munkát nem végző tömegként azonosítva minket. Még jobban felháborít azonban, amikor rá kell döbbennem, hogy a legtöbb esetben igazuk van. Gyűlölöm ugyanis, hogy a közvetlen környezetemben x ember lófaszt sem csinál munkaidőben (amit lerövidít önkényesen 8-ról jó esetben 6 órára) a panaszkodáson (teljesen leterhelt vagyok), kávézáson (szigorúan csoportosan, hogy egy óráig az adott részlegről senki ne legyen elérhető), zabáláson, zárt ajtóknál filmnézésen kívül. Gyűlölöm, hogy mivel olyan egyszerűek, mint egy faék, illetve előszeretettel sajnáltatják magukat felsőbb szinteken is, minden extra feladatot másoknak kell ellátniuk helyettük is, mert jóérzésű ember a kávéfőzésen kívül bonyolultabb munkafolyamatot nem merne rájuk bízni, ugyanis az már meghaladja a képességüket. És végül gyűlölöm azt, hogy mivel érdemi munkát nem végeznek, van idejük helyezkedni, így ők természetesen mindig ott vannak azok között, akik fizetésemelést/bónuszt/jutalmat kapnak.

    Név nélkül természetesen, mert az ember egy idő után megtanul kifelé mosolyogni.

  • Hiába nézem ki a kólamasinában a Papa feliratú energiamentes kólaízű üdítőt, ami a D5-ös kódjelű tárolóban van, a gép a választásom ellenére a D4-es jelű palacksorról adja ki a Csajszi feliratút. Így a címkét eltakarva kell a teakonyhából az irodai asztalomhoz sétálnom, ami bosszantó

    – értetlenkedett szomorúan Géza.

  • Engem egyre inkább idegesít az, hogy a Class FM kikiáltja magát mindenféle jajdeváltozatos rádióállomásnak, ennek ellenére olyan az egész, mintha egyetlen CD-t hallgatnék egész nap, minden nap. Állandóan ugyanaz megy, már reggel megunom, és ki is kapcsolom, herótom van a "mai slágerektől".

    A Petőfi meg sokszor annyira alternatív, hogy hánynom kell tőle, képtelen vagyok végighallgatni a dalok nagy részét.

    Van másik, országos rádió, ami HALLGATHATÓ? Ahol nem ugyanazt nyomják egész nap?

    Van? Zsuzsa kérdezi.

  • Annak idején még a gyalogost is ugyanúgy büntették...

    Annak idején még a gyalogost is ugyanúgy büntették...
  • Íme a Coca-Cola Magyarország válasza a szerkesztőség kedvenc mindennapi frusztrációjára:

    A 200 forintos esetében a fémpénzt alkotó két különböző fém korróziója, elváltozása okozza a problémát. A legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás ilyenkor – ahogy az Index korábbi tesztjéből is kiderült – az érme földre ejtése. A papírpénzt is elfogadó automatáknál kiemelten fontos szempont a biztonság. Ennek megfelelően ezek az eszközök különösen érzékenyek, ezért fordulhat elő, hogy a berendezések a kissé sérült, kopott bankjegyeket sok esetben visszautasítják. A papírpénzek elfogadását a bankjegyek forgatásával lehet elősegíteni. Egy nemrég lezárult fejlesztés eredményeképp automatáink jelentős része ma már képes az 1000 forintos elfogadására is. A felhasználható bankjegyek számának bővítése kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi majd az automaták használatát.

    eztkellfeltolteni.gif
  • Géza bánata könnyen orvosolható, hozta a megnyugtató hírt a Coca-Cola Magyarország válasza:

    Üdítőital automatáink a nagyobb üzembiztonság és a kényelmesebb vásárlás érdekében alapbeállításuk szerint hármas oszlopcsoportokba (például D4, D5, D6) rendezettek. Névre szóló termékeink értékesítése előtt – számítva a fogyasztók egyedi igényeire - ezeket a csoportosításokat feloldottuk. Amennyiben a fogyasztó tapasztalata ezzel ellentétes, ott sajnálatunkra a berendezést nem állították át vagy meghibásodott az eszköz. Ügyfélszolgálatunkon keresztül mostanáig nem kaptunk ilyen bejelentést, bízunk ezért abban, hogy egyedi esetről van szó. A konkrét helyszín ismeretében természetesen kivizsgáljuk az ügyet.

  • Rájöttem, hogy ami még nagyon idegesít, az a borravaló szokása. Honnan ered ez a hülyeség, és miért nem tud már kihalni? Ráadásul már alapvető, és semmi köze ahhoz, hogy az ember milyen szolgáltatást kap egy vendéglátónál. De sokszor már olyan helyeken is lenéznek, ha nem hagyok jattot, mint az aluljárós kávézó, benzinkút vagy a gyorsnyomda. Mindenhol szokás borravalót adni, vagy ez is csak egy hazai, kisebbrendűségi komplexus szülte kényszer? Miért nem lehet annyiért adni egy sört, amennyiből az alkalmazott is kifizethető, és miért nekem kell az adómentes jövedelmet biztosítanom ezeknek az embereknek?

    A legrosszabb pedig, amikor a fizetésnél egy kiskönyvet hagynak, benne a számlával, aztán lelépnek, és 15 perc múlva jönnek vissza érte. Ha ezt kivárod, kaphatsz visszajárót. Ez jellemzően azokon a helyeken történik, ahol a számlaösszegbe már különben is benne van a kiszolgálási felár (wtf!?)

    – jelentkezett Péter. Ha pedig már borravaló, rettentő idegesítő az is, amikor borravalóval együtt kérnénk vissza x pénzt a pultnál, ehhez képest a pultos ezt kevésnek ítélve még lecsíp magának a visszajáróból.

  • Silc attól borul ki, ha

    a tök üres közlekedési eszközökön beleállnak a személyes terembe (és bizony elég sűrűn megesik ez) illetve a sorban álláskor a nyakamba lihegő öregektől vagy bárkitől, aki azt hiszi, hogy ha a nyakamba áll, akkor hamarabb sorra kerül. Nekik nincs szükségük levegőre meg térre maguk körül?

  • Van kiút Zsuzsi számára, akit az utcai transzformátorszekrények zümmögése kerget szép lassan őrületbe. Megérkezett az Elmű válasza:

    Amennyiben a zümmögés csak éjszaka tapasztalható, akkor valószínűleg a BDK Kft. a tulajdonosa a szerkezetnek (közvilágítás), így ide kell fordulni a panasszal. Ha a zümmögés egész nap hallható, akkor az ELMŰ-t kell megkeresni a problémával. Sajnos a régebbi típusú berendezéseknél előfordulhat ilyen meghibásodás, melyet az ügyfélszolgálaton a pontos hely megjelölésével célszerű bejelenteni. Zajmérés után a hibás készüléket cseréljük.

  • Az zavar mostanában nagyon, hogy Magyarországon a sör és az üzemanyag literenkénti ára körülbelül megegyezik, igy nem tudom eldönteni, hogy inkáb igyak-e, vagy vezessek? Olcsóbb sört es üzemanyagot a népnek!

    – követeli Dárió

  • Az aranyat tojó piros lámpa (2009)

    Több száz milliót kaszált a rendőrség egy veszprémi jelzőlámpán. Repkedtek a 100 ezer forintos bírságok.

    Az aranyat tojó piros lámpa
  • Kijöttek, megnézték a szerkesztőségi automatánkat, és már kis forgatás után az 500-ast is bevette a gép, az 1000-esnél ez másodjára sikerült, a 200-as pedig elsőre megvolt!  A Coca-Cola Magyarország hivatalos válaszát egyébként itt olvashatják a szerkesztőség kedvenc mindennapi frusztrációjára.

  • A péntek és szombat esti mulatozás hányás és húgynyomait miért nem tudják eltakarítani másnap reggelre az Andrássy úton, meg úgy általában mindenhol? Az Andrássy vette át a Váci utca szerepét, nem? Ezt is hagyják majd lezülleni? Egészen furcsa érzés a világmárkák üzletei előtti a tócsákat kerülgetni és levegőért kapkodni...

    – hüledezett Molly Millions.

  • Sajnos elveszett Zsiráf, akinek még 35 évvel ez előtt én rágcsáltam a fülét, most pedig Frida kedvence volt:( Valahol a Szent István park és a Szent István körút között, valószínűleg a Pozsonyi úton eshetett ki a babakocsiból. Frida és én is nagyon szomorúak lennénk, ha nem találkoznánk többet kedvenc „rágcsálnivalónkkal"

    írja Nóri a Facebookon, ha valaki látja, segítsen nekik!

  • NagyPe panaszkodott, hogy folyton pozíciót kell váltania a karjával. Most a BKK-tól megtudtuk, miért is van ez így:

    A mozgólépcsőben található állandóan mozgó, forgó alkatrészek a járófelület és a gumikorlát esetében eltérő igénybevételnek vannak kitéve, emiatt eltérő módon használódnak és kopnak el. Minél régebben volt felújítva egy mozgólépcső, annak gyakoribb az a jelenség, hogy a gumikorlát lassabban vagy gyorsabban halad a járófelület üteméhez képest. A közelmúltban kicserélt alkatrészekkel működő mozgólépcsők esetében ez a jelenség nem tapasztalható, a mozgólépcsők karbantartása és szükség esetén felújítása folyamatos.

  • Halálzebra (2009)

    Akár órákig várakozhat, egy autó sem fog lelassítani. A Budaörsi úti átkelőnél a gyalogosnak minden bátorságát össze kell szednie, ha át akar jutni.

    Halálzebra
  • "Miért van az, hogy mind a mai napig nem tudom se én, se az ismerős/baráti/családi körömben senki, hogy a mozgólépcsőknél azok a serték, lenn, kétoldalt a lábunknál vagymifenék mire jók? Cipőtisztításra?" - tipródott NagyPe. A BKK megszabadítja most ettől a dilemmától is:

    A sörték tulajdonképpen a mozgólépcső biztonsági elemei, amelyek megakadályozzák, hogy a mozgólépcső belsejébe különféle tárgyak beessenek, beszoruljanak, ezzel fennakadást okozva annak működésében. Az irodaépületek, áruházak forgóajtóinál ugyanilyen sörték találhatók, hasonló védelmi funkcióval.