Köszönjük a rengeteg levelet és érdeklődőt, mára bezárul az Index panaszirodája, de ígérjük, lesz még hasonló alkalom!
Semmi sem olyan, mint régen? Sőt? Írja meg az Index ügyeletlistájára, vagy küldjön fotót arról, mi bántja, mi pedig megosztjuk. Hangosak a motorok? Zümmögnek a trafók? Nem működik az Iphone? Egész nap vártuk a leveleket keddi panasznapunkon!
Azzal szórakozik valami idióta barom, hogy lakott területen belül a megengedett sebesség sokszorosával megy, faralgat, csikorog a kerékkel, és majdnem elüti a járókelőket. Az a baj, hogy attól félek, hogy kihívom a rendőröket, megmondják a rendőrök a nevemet annak, akit feljelentek, és én kerülök bajba. De ez egy állat, magától sajnos nem fog megpusztulni, akkor legalább vigyék be.
– még egy bejegyzés a gyakorikerdesek.hu oldalról.
Autó vagy motor, köbcenti vagy évjárat, mindegy, csak bőgjön. A sikerre nincs garancia, csak a panaszokra.
A barátommal nemsokára lenne az 5. évfordulónk de 2 hónapig külön voltunk és most ő nem akarja tartani mert szerinte le kell vonni 2 hónapot de én most szeretném mert akkor jöttünk össze először. Szerintetek?
Forever Alone Guy most nagyon hangosan sír.
Ezekben a régi lépcsőhazakban, amilyen a munkahelyemnél is van, az utolsó lépcsőfok egy centivel magasabb!!! Mindig megbotlok
– jelentkezett panaszával Laura.
Ahová lép, mindig ellenőrökbe botlik mostanában olvasónk:
Mostanában a Deákon lent is, fent is ellenőriznek bérletet. Mire elteszem, elő kell venni. Ennek egy variációja, hogy ha a Mexikói úton a kisföldalatti bejáratánál ellenőrzik a bérletemet, akkor a Széchenyi fürdőnél miért száll fel egy csapat ellenőr és kéri el még egyszer? :) Ez velem rendszeresen megtörténik.
Nincsenek róla adataink, de nem lepődnénk meg, ha kiderülne: a Facebookon gyakran kommunikáló ismerősök között több lett a konfliktus, mióta az oldal jelzi, ha már megnyitottak egy üzenetet.
Nem értem mi játszódik le ilyenkor ezeknek az embereknek a fejében, amikor írok nekik egy üzenetet, kérdezek valamit, aztán kiírja, hogy látta, de akkor, és később se válaszol rá. Főleg, hogy semmi okot nem adtam rá, hogy utáljanak. Az ilyenek belehalnának, ha válaszolnának az üzeneteimre, vagy mi történne velük? Miért viselkednek velem ilyen bunkón?
Egyeztek meg körülöttem a frissdiplomás kollégák. Egy ELTE-s írja:
a szakdoga konzulensem nem jön el az előre megbeszélt időpontban a konzultációra, a telefonját nem veszi fel, és három nap alatt sem ír egy emailt, hogy mi van. botrány!!
Olvasónk, Zsuzsi az őrület határán:
Miért nem lehet megoldani, hogy az utcai transzformátorszekrények ne zümmögjenek-zörögjenek? Miért? Miért? Miért kell nyáron álmatlanul forgolódnom a nyitott ajtó mellett, mert lent valami régi beteg gép zúg? Tényleg bele kell törődni, hogy csak az segít, ha elköltözöm?
Nekem a két szomszédommal van bajom. Mind a kettőnek elképesztően büdös a lakása, és ha ők szellőztetnek, akkor én nem tudok, mert hozzám is bejön az az elviselhetetlen szag. Az egyik kutyákat tart bent, gyaníthatóan ezeknek köze van ahhoz a penetráns szaghoz ami dől ki a lakásukból. Tragédia .... A másik szomszéd "kellemesebb", onnan csak ezer éves dohszag árad ki. Mi lehet a megoldás? Nem akarok én lenni a kekeckedő szomszéd, de ezek a szagok dermesztőek. Azt sem mondhatom nekik, hogy kutyavizeletben élni nem lehet kellemes, és kényszeríteni sem tudok őket, hogy takarítsanak, fessenek ki, stb .... (Nem lehetnek túl pénzesek, de egy vödör diszperzit meg egy festőhenger nem a világ ... ).De ki vagyok én, hogy erre felhívogassam a figyelmüket, ha valaki olyan igénytelen, hogy ezek nem jutnak eszébe???
– kaptuk a levelet Richárdtól.
Lehet, hogy az állatvédők nem lennének ennyire empatikusak ebben az esetben?
Épp vágányfelújítanak a 47-41-es vonalán, pótlóbuszok járnak. Egy olvasónk szerint viszont a pótlóbuszok és a villamosok vezetői nem gondolkodnak.
Tegnap fordult velem elő harmadszor, hogy azért maradtam le a pótlóról, mert szabályosan közlekedtem. Megáll a villamos, leszállnak az emberek és mint a birkák a legrövidebb úton elindulnak a busz felé, át az úttesten.Nem a zebrán, hanem keresztbe levágva a két zebrás utat.Az autók dudálnak, megállnak, kiabálnak, teljes joggal, mert hírtelen 40 ember sétál át a kereszteződésen, baromi veszélyesen.A busz/villamos sofőr pedig ezt jól megfejeli azzal, hogy megvárja, míg a szabálytalan csapat felszáll, majd csenget, ajtót becsuk és indul.Mi meg, akik kivárjuk a lámpát a megállótól a járdához és onnan a második lámpát a megállóhoz pont lemaradunk és várhatunk újabb 5 percet a következő buszra.
Részlet a 2007-es Nagykőrösi füttykoncert c. videónkból, amelyet itt tekinthet meg.
Amikor gyógyszertárba megyek, tuti van előttem egy nénike, aki legalább 30 percet diskurál a patikussal a 15 féle gyógyszeréről, az unokáiról és a politikai helyzetről
– csóválta a fejét olvasónk.
Múltkori rovarrajos cikkünk után szabadon újabb rovarproblémával jelentkezett Éva:
Engem a legjobban az zavar, hogy az utóbbi időben hihetetlen mértékben elszaporodtak a nagyobb városokban (világszerte!) az ágyi poloskák, sajnos, kis hazánkban is! Nekem is volt velük dolgom, szerencsére én győztem:), de a házunkban van olyan lakó, aki nem irtatja ki, ezért bármikor visszajöhet hozzám is, folyamatos rettegésben élek emiatt.
Semmilyen illetékes a FÜLE BOTJÁT SEM MOZDÍTJA az ügyben, pedig a törvény előírja, hogy köteles mindenki irtatni a veszélyes kártevőket, csak nincs, aki felügyelné, hogy végrehajtják-e az előírtakat, nincs, aki bármilyen szankciót alkalmazna az ilyen emberekkel szemben.
De a legjobban az zavar, hogy hallgatnak az emberek, mintha az a probléma nem is létezne, pedig beszélni kell róla, különben sokan nem is tudják, mivel állnak szemben! Nincs hova fordulni, mindenki magára hagyatottan harcol ezek ellen az undok rovarok ellen. Be kéne vinni párat a parlamentbe, ott szabadon engedni, mindjárt történne intézkedés:)))
Pest mellett élek egy kisvárosban, 8 megás netért (ADSL igen, 2013-ban) és digitális tévéért fizetek havi 14.500 (!!!) forintot csak azért, mert ezen a részen nincs konkurenciája a UPC-nek és szarnak a hálózatfejlesztésbe... A 14.500 is egy olyan ár, amit én veszekedtem ki magamnak, egyébként 16.000 lenne. Bezzeg, ha Pesten élnék... Ott a UPC 5 ezerért ad 25 megás netet és digitális tévét, plusz hozzá ingyen telefont.
Napokban persze felcsillant a remény, új reklám érkezett, gyorsít a UPC, de nyilvánvalóvá vált, hogy nem a feketelyukként emlegetett 29-es körzetben. Fuck! :(
– írja Peti. Ismerős történet, más vidékeken a T-mobile hasonló módon használja ki a konkurencia hiányát.
Nekem az a bajom, hogy a környezetemben mindenki nagyon hangosan eszik. Az irodában mindenki fogyókúrázik, ezért abonettet, puffasztott búzát esznek, sőt az egyik kifejezetten szeret ropogtatni, ezért előfordul, hogy egy nyers répával a kezében ül le dolgozni. Minden egyes rágásnál megfeszül az agyamat és a gyomromat összekötő idegszálam, és úgy érzem, megháborodik az elmém ettől. A reggeli után jön az ebéd... Amikor végre hazaérek, együtt vacsorázom a barátommal, aki zubogtatja a kaját a szájában, a hangokból pontosan meg lehet határozni, hogy a szájüregének mely részében van épp a táplálék. És másnap az egész kezdődik elölről.
- írta olvasónk, Panni. A szerkesztőség testületileg együtt érez vele.
Megjött az örök klasszikus is:
Egyszerűen érthetetlen, hogy nem állnak az emberek a mozgólépcsőn jobb oldalra...sőt, néha nagy duzzogva vagy akár bunkó megjegyzéseket odaszúrva mennek végül odébb.
Ma piros posta utalványon feladtam belföldre 2500, azaz kettőezer ötszáz forintot és 1000, azaz egyezer forintot fizettem érte!!!!!!!!!!!!
– Tivadar Dunaújvárosból nem érti.
Biztosan jön majd levél a csiripelő hajnali madarakat szívből gyűlölő olvasótól is, de addig a korán kelő óvónőket szidjuk.
FÉL 8!-ra kell bevinni a gyereket az iskolába, a másik gyereknél az óvónő ferde szemmel néz, ha 8 után viszed, de persze akkor is, ha fél 5-ig nem érkezel meg érte. Kevés már a gyári munkás, a legtöbben 9-től 6-ig dolgoznak, ehhez mérten lehetne egy új rendszert kitalálni, amiben a baglyok is jól érezhetik magukat. Miért az a normális, ha valaki 6-kor kel, és 10-kor fekszik? Ki találta ezt ki? Én nagyon szenvedek tőle, és szeretnék szeptembertől minden reggel csak 1 órával tovább aludni. Nem lehetne ezt valahogy elintézni?
Baglyok vs. pacsirták 1:0.
Bedőlt a forint, bedőlt a lakáspiac, sok devizahiteles panaszkodik. Részlet a 2011-es A züllött költő esete a kapitalizmussal c. videónkból, amelyet itt tekinthet meg.
Nem mondanám, hogy ez zavar a legjobban, de a Csaba utcán az egyik társasház előtt kompletten el van kerítve a járda egy jó hónapja „omlásveszély" felirattal. A járókelők vagy a száguldozó autók közé lépnek, vagy kerülnek egy ordasat, vagy egyszerűen átszakítják a szalagot, amit valaki mindig akkurátusan visszaragaszt.
Arra lennék kíváncsi, hogy ha mondjuk a közös képviselő vagy a lakó ilyen indokkal lezárja az utcát, nézi-e valaki, történik-e munkavégzés? Vagy ha én is utálom, hogy sétálgatnak a házam előtt, kirakok egy ilyen táblát azt csókolom? Egyáltalán, bárki eltoraszolhatja az utcát efféle indokkal? A Csaba utcai körbekerítés arra enged következtetni, hogy igen – gyanítom, itt hónapokig semmi nem fog történni, azon kívül, hogy oda-vissza fogják ragasztani a cuccot. Bennem még az is felmerült, hogy egész egyszerűen két lakó szivatja egymást...ez Magyarország, sose lehet tudni.
– elmélkedett András.
"milyen úton-módon lehet eltakarítani azt a hajléktalan csávót aki az
utcánkban a parkolóhelyre irányítja az autósokat és utána addig nem
takarodik el amíg az ember pénzt nem ad neki? és ezt akkor is nyomja
amikor amúgy is fizetős a parkolás? kihez kell fordulni, hogy
történjen valami az ügyben?"
- kérdi olvasónk. Erre nehezen fogunk illetékes találni, ezért csak saját (Batthyány téri) tapasztalatból tudom mondani, hogy úgy kell viselkedni, mint minden más esetben a kéregetőkkel: ha az ember akar adni, ad, ha nem, megrázza a fejét. És még sosem találkoztam olyan kéregetővel, aki ragaszkodott volna hozzá, hogy fizessek.
Még mindig szeretem az exem annak ellenére, hogy nagyon csúnyán beszélt és bánt velem legutóbb. (Elküldött a búsba...) Nem tudom mit tegyek, hogy vagy túl legyek rajta, vagy visszakaphassam őt. Sajnos folyton bevillannak a régi gyönyörű emlékek, és elképzelni sem tudom magam más mellett. Úgy éreztem, ő az igazi. Még mindig így érzem.
– csak a kőszív nem lágyul meg olvasónk, András szívhezszóló panaszán.
Katalin Juhos Nos, engem mostanában érdekel egy dolog nagyon, amelynek nyomát se találom a híradásokban: azok az adóügyi vagy közgazdasági számítások, amelyek alapján az NGM tervezte a költségvetési bevételeket a pénztárgép-cserékből...
A Móricz Zsigmond körtéren sehol nem lehet árnyékban várni a villamosra és a buszra, mert azok a rohadt megállók mind átlátszó üvegtetővel vannak felszerelve. Kicsit még fel is erősítik a napfényt, aztán jól bent tartják alatta a meleget, te meg leizzadsz, mint az állat. Bár lehet, hogy ezzel csak a klíma nélküli BKV-járművekre akarnak felkészíteni minket.
- Panyaszkodik az indexes.
de már így is nagyon hálás, hogy kiöntheti a lelkét. Örülünk, ha segíthetünk.
Imádom a páromat, akivel együtt lakom, de akikkel emiatt kénytelen vagyok együtt lakni, az a családja. A nővére egy hisztis picsa, az apja egy igazi buta én-mindent-tudok-féle ember. Nincs pénzünk albérletbe menni, nincs pénzünk saját lakásra, hitelt meg nem adnak nekünk minimálbérre. Kb. már felgyújtanám a lakást néha a hülyeségeik miatt! 4-5 millió elég lenne a boldogsághoz, mert annyi egy olyan ház, ami már jó lenne (plusz kéne egy kocsi is az ingázáshoz), de nincs és nincs aki segítsen. Vagyis aki tudna nem teszi, aki nem tud, az pedig szeretne, de nem tud.
Köszi, hogy kiönthettem a lelkem (néha egy pszichológus sem ártana, csak hogy kiadhassak magamból mindent)!
Nyilván minden szerkesztőségnek vannak kedvenc levelezői, de Imre, az Index mindenenen zsörtölődő, természettudomány-soviniszta Del Medico Imréje a műfajon belül is külön kategóriát képez legendásan alacsony ingerküszöbével és "szókimondóan nyers" stílusával. Általában a cikkekből hiányolja a kiegyensúlyozottságot, de néha személyes oldaláról is megmutatkozik. Az alábbi, már-már vallomásértékű levelet a gazdaság rovat munkatársa kapta tőle:
Tisztelt Szalai Bálint!
Lenne olyan kedves és elmondaná, hogy mit jelent az, hogy "sztárközgazdász"? Olyan, mint Békesi László, vagy Pecsingmáriazita? Olyan, akivel kapcsolatban bolsevik-liberális körök, az erdei naggyűlésen megegyeztek, hogy ő a legerősebb az erdőben?
És mit jelent az, hogy túlfogyasztás? Azt jelentené, hogy egy 54 éves mérnök-fizikus házaspár DŐZSÖL, amikor fenntart egy 23 éves Opel gépkocsit, amikor hó végén már csak szalonnát és zsíroskenyeret eszik, amikor ide-oda futkos egy kis pénzt tarhálni, hogy a 3 tantárgyból OKTV 5. helyezett lányát el tudja engedni egy féléves ösztöndíjra Párizsba. Akit mellesleg úgy vettek fel az ország legtöbb pontot igénylő egyetemére, hogy a megkövetelt pontszámnál 15-tel volt több pontja. Vagy talán az a dőzsölés, hogy ezt a levelet a nejem kb 10 éves munkahelyi laptopján írom? Vagy talán az, hogy 12 éves albérletezgetés után volt képes a 4 tagú családunk egy 70 négyzetméteres társasházi lakást megépíteni úgy, hogy nem csak a saját, de a nyugdíjas pedagógus szüleink kasszáját is csontig lenulláztuk? Az a dőzsölés, hogy amióta az eszemet tudom, csak a reform, az új mechanizmus, a megújulás, a változás szavakat duruzsolják a politikusok és a magukfélék a fülembe, miközben évtizedek óta csak a nélkülözés a részünk?
Mi az fenéről beszél? Idióta!Tisztelettel:
Dr. XXX Imre
tud. főmunkatárs és még ki tudja mi, 130 eFt havi nettó akadémiai kut. intézeti fizetéssel.
Bassza meg a sztárközgazdászát és elnézést, hogy őszinte voltam!
Nagy problémát jelent a szelektív gyűjtőszigetek konténerei mellé tett illegális hulladék. Minden évben több száz millió forintot kell költeni ezek elszállítására, valamint a környezet takarítására. Ha a kedves budapesti lakos azt látja, hogy a gyűjtőszigetek tartályai köré nem oda való dolgok vannak kihelyezve, bejelentheti emailben az fkfzrt@fkf.hu elektronikus levélcímen, valamint a társaság 06 40 353 353-as ügyfélszolgálati telefonszámán.
- kaptuk a választ Szűcs Pannitól, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivőjétől.