Női harisnyát viselt az egyik szatír

2013.09.16. 13:54

„Szinte semmiben” című közleményben számolt be a rendőrség a vasárnapi szatírfogásról.

Szatírok – immár felöltözve
Szatírok – immár felöltözve
Fotó: Mihádák Zoltán

A XIII. kerületi rendőrkapitányságra vasárnap éjfélkor érkezett a bejelentés, miszerint egy férfi a Margitsziget Árpád híd felőli behajtójánál, a sorompó beléptetőrendszere mellett az útpadkán ülve mutogatja magát.

A kiérkező rendőrök a 41 éves F. Ferencet „a felsőruházatához nem illő átlátszó női harisnyanadrágban találták”. A rendőröket nem hatotta meg, hogy – elmondása szerint – azért nem volt nála semmilyen arcképes igazolvány, mert nincs hova tennie, különben is randevúja lesz egy nővel. A férfit elfogták, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

Kettővel kevesebben sértik a szemérmet a Margitszigeten

Reggel negyed kilenc körül a Margitszigeten négy férfi kergette meg, majd tartotta vissza a rendőrség kiérkezéséig az 55 éves H. Árpádot. A budakeszi férfi egy pár cipőben bujkált a futópálya melletti bokrokban, és „fél térdre ereszkedve stírölte az arra közlekedőket, amíg egyikük ki nem ugrasztotta a bokorból”.

H. Árpád futás közben kapkodta magára ruháját, a hajszába három további futó is bekapcsolódott, míg végül körbevették, és „közösen megpihentek” a járőr kiérkezéséig. „H. Árpád igencsak lenge öltözetét a korábban elfogyasztott lecsó hashajtó hatásával magyarázta” – írta a rendőrség.

Mindkét férfit szeméremsértés megalapozott gyanújával vették őrizetbe, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

A margitszigeti szatír(ok)ról szeptember 4-én az Index számolt be elsőként egy olvasó levele nyomán. Cikkünk megjelenése után rengeteg levelet kaptunk.