További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Az Együtt-PM és az MSZP szerint csaltak a bajai időközi választáson, az egyik szavazókörből szervezetten szállították a szavazókat. Az ellenzék szerint ezen kívül a Lungo Dromos választási bizottsági tag folyamatosan SMS-ezett a szavazás alatt, szerintük azoknak a neveit küldte, akik még nem szavaztak. Az Együtt-PM egy videóra is hivatkozik, amin egy férfi állítja: autóval hordták a szavazókat.
Abban a szavazókörben, ahol állítólag szervezetten szállították a szavazókat, kirívóan nagyarányú fideszes győzelem született, miközben a többi négy körben szoros volt a verseny, háromban pedig az ellenzéki jelölt győzött. Az ellenzék szerint a szavazók szervezett szállítása erre a magyarázat, szerintük a Fidesz így csalta el a választást. Az Index ugyanakkor úgy tudja, a szoros eredményhez a Fidesz rossz jelöltválasztása is hozzájárult. Egy belső használatra készült felmérés szerint a Fidesz népszerűsége 50%-on állt, azonban a jelölté, Kovács Csabáé a 30%-ot is alig érte el.
A történtek miatt egy magánszemély nyújtott be választási kifogást a bajai választási bizottsághoz, amely elutasította a beadványt. A benyújtó ezután továbbment a megyei választási bizottsághoz, ahol szintén elutasították a beadványát, ezután kért a bíróságtól felülvizsgálatot. Azt kérte, hogy a területi választási bizottság rendelje el az időközi önkormányzati képviselő-választás megismétlését a teljes választókerületben vagy a bajai 32. számú szavazókörben.
A bíróságnak vasárnap délután négyig kell döntenie.
Közben Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere a Facebookon reagált arra a vádra, miszerint az ő emberei le- vagy kihallgatták volna Bajnai Gordon egyik aktivistáját.
Olvasom a neten a legújabb óriási hírt, hogy Zsigó Róbert „követi” és „lehallgatja” a bajnaistákat. Az eszem megáll. A bajai embereknek van fül a fején, és lehallgató készülék nélkül is hallják, ha egy bajnaista kampányszervező Baja főterén(?) egy kávézóban ordít a telefonba arról, hogy hogyan fogják lejáratni a várost cikkekkel, csak azért mert veszítettek. Ahogy a lejárató cikkeket nézem, ezt be is tartották. Csendesebben, diszkértebben uraim, ha már konsiprálnak egy demokratikus választás ellen!