Vádat emeltek Biszku Béla ellen
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Budapesti Nyomozó Ügyészség a Biszku Béla ellen indult bűnügyben háborús bűntett és más bűncselekmény miatt a mai napon vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez – közölte szerda reggel Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész. Biszku Béla szeptemberben múlt 92 éves.
A legszűkebb pártvezetés tagja volt
A vádirat lényege szerint az 1956-os forradalom, majd szabadságharc leverését követően Biszku az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt központi, irányító és döntéshozó testületének – és ezáltal a legszűkebb pártvezetésnek –, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak szavazati és döntési joggal felruházott tagja volt.

A tényleges hatalmat gyakorló, az állampárt szerepét betöltő MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága „karhatalom” elnevezéssel fegyveres alakulatot hozott létre azzal a céllal, hogy a forradalom és szabadságharc leverése után az fenntartsa a rendet, illetve fellépjen a polgári lakosság ellen. A bizottság közvetlenül irányította a karhatalmat vezető Katonai Tanácsot.
Megtorló sortüzek a polgári lakosságra
A karhatalmi alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el az ország területén: így 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvari ún. „vörös-zászlós” tüntetésen, ahol 3 ember halt meg, majd 1956. december 8-án Salgótarjánban, ahol összesen 46 ember – köztük nők és gyerekek – vesztették életüket.
A vádirat szerint 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásárra érkeztek, hogy egyes ellenforradalmár-gyanús személyeknél házkutatást tartsanak. A gyanús emberek között volt a Magyar Tudományos Akadémia forradalom eseményeiben részt vett 3 kutatója, akiket a házkutatások megtartása után letartóztattak, majd súlyosan bántalmaztak. Az egyik sértett 8 napon túl – több hét alatt – gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Tudott róla, eltussolta
Biszku Béla tudott ezekről a bűncselekményekről: a róluk szóló hivatalos jelentést 1957. április 9-én megmutatták neki, ő azonban az akkor hatályos törvényi rendelkezések ellenére nem kezdeményezett büntetőeljárást, és a dokumentumokat az irattárban elfektette. Az ügyészség szerint azért, mert a kíméletlen leszámolás keretében történt bűncselekményekre az ő és társai utasítására került sor.
Az ügyészség szerint Biszku tette az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként elkövetett aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntettnek minősül. Vagyis mivel Biszku tette az elkövetéskor is bűncselekménynek minősült, azt az akkor hatályos büntetőkódex alapján kell megítélni.
Halálbüntetés járt volna érte
Az ilyen cselekményekért az 50-es években halálbüntetés is kiszabható volt, ám ez a szankció ma már alkotmányellenesnek minősül, és a rendszerváltáskor kikerült a büntetőjog szankciórendszeréből. A most hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) szerint kiszabható legsúlyosabb ítélet, a tényleges életfogytiglan viszont a tettek elkövetésekor még nem létezett, ezért Biszkut legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetik.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku a nyomozás során nem tett vallomást, és valamennyi terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadja. A sortüzekkel kapcsolatban korábban azzal védekezett, hogy mivel nem volt ott, nem is adhatott azokra parancsot.
Biszku őrizetbe vételekor Ibolya Tibor kijelentette, hogy ha élnének az Ideiglenes Intéző Bizottság egykori tagja, Biszkuhoz hasonlóan őket (például Kádár Jánost, Apró Antalt, Marosán Györgyöt) is meg kéne gyanúsítani.
Nem bánt meg semmit, Nagy Imre megérdemelte
Biszku Béla ellen a lakásán 2012. szeptember 10-én, az őrizetbe vételekor tartott házkutatás során lefoglalt 11 darab lőszer engedély nélküli tartása miatt is vádat emeltek. Az agg politikust később egy rövid ideig kórházban kezelték, azóta lényegében folyamatosan házi őrizetben van.
Biszku az elmúlt években többször is kifejtette, hogy az 1956 után történtekkel kapcsolatban nem bánt meg semmit, nincs miért bocsánatot kérnie, Nagy Imre pedig „megérdemelte a sorsát”. 2010-ben feljelentést tettek ellene a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek tagadását tiltó új Btk.-cikk alapján, és Biszku ellen emiatt büntetőper indult. A bíró aggályai nyomán az Alkotmánybíróság idén júniusban alkotmányosnak nevezte a vád alapját képező jogszabályi részt. Ítélet egyelőre nem született.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58