Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Diszkriminatív a választási törvény?

2013.11.02. 20:43

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel szerintük diszkriminatív a választási törvény. Míg a kettős állampolgársággal rendelkezők levélben is szavazhatnak, a külföldön élő magyarok csak személyesen, az adott ország konzulátusán szavazhatnak.

Kormánypártiakkal nem tárgyalunk

Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója a Magyar Narancsnak beszélt a társaság kezdeményezéséről. Szabó elmondta, hogy a választási törvényhez júniusban benyújtottak egy módosító indítványt. Bár korábban a külföldön élő, dolgozó és tanuló magyarok levélben is szavazhattak, a zárószavazás előtt benyújtott módosító indítvány ezt a lehetőséget megszüntette. Szabó szerint ez azért is rossz, mert így lehetőség sem volt megvitatni a rendelkezést.

A TASZ nem próbált meg a törvényalkotókkal tárgyalni. Mint elmondták, a kormány részéről ez tudatos döntés volt, kifejezetten korlátozni akarták az érintett választók szavazási lehetőségeit, ezért nem látták reálisnak, hogy meggyőzzék őket. Szabó szerint egyébként sem jellemző, hogy a kormány odafigyelne a TASZ alkotmányossági aggályaira.

Érthetetlenül diszkriminatív

Szabó úgy látja, a levélben szavazás lehetőségének hiánya nemcsak nehezíti, hanem ellehetetlenítheti a részvételt a következő választáson. Egyesek akkor sem tudnának szavazni, ha vállalnák az utazást a külképviseletig, majd vissza; ez akár öt óráig is tarthat, és 25 ezer forintba is kerülhet, ráadásul vannak, akik vasárnap, a szavazás napján is dolgoznak, és nem tudnak szabadnapot kivenni.

A TASZ szerint a módosító indítvány azért diszkriminatív, mert alkotmányosan igazolható, ésszerű indok nélkül kezeli eltérően a választás napján nem Magyarországon tartózkodó választópolgárokat. Egy önkényesen kiválasztott választói csoportnak biztosított a szavazás lehetősége, míg másoknak nem, holott a helyzetük hasonló: távol lesznek Magyarországtól a szavazás napján.

Szabó nem tartja kizártnak, hogy az Alkotmánybíróság a jövő tavaszi választásokig már nem fog érdemben foglalkozni a társaság kezdeményezésével.