Ángyán József már nem a mezőgazdasági bizottság tagja, ezért a kishantosi ügyben a felszólalásához a képviselők többségének szavazatára lett volna szükség, írja a Facebookon Szabó Rebeka. A kormánypárti többség nem járult hozzá, hogy az egykori államitkát hozzászóljon a vitához.
A bizottság kormánypárti többsége egyhangú tartózkodással (! micsoda bátorság...) megakadályozta, hogy az Országgyűlés napirendjére kerülhessen az a határozati javaslatom, ami lehetővé tette volna a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ fennmaradását. (...)A bizottság kormánypárti tagjai nem is szóltak hozzá, csak az elnök, Font Sándor ismételte el a kormányoldaltól már sokszor hallott valótlanságokat (Kishantos tartozásáról, és arról, hogy a biogazdálkodást csak úgy saját szakállukra végezték), illetve megvádolt engem azzal, hogy csak politikai hecckampányt csinálok az ügyből. Jeleztem, hogy a Kishantos megmentésért a bizottsági ülés ideje alatt is tüntető civilek, a tiltakozó nyílt levelet aláíró 140 civil szervezet, 90 egyéb szervezet és biogazdaság semennyire sem tekinthető bármely párt aktivistáinak.
Eltelt egy hónap, újra meg kell jelennie a miniszterelnöknek a T. Ház nyilvánossága előtt. Itt az ellenzéki képviselők botanikai és demográfiai kérdésekkel tesztelik tudását, de egy talányos metafizikai dilemmára is választ kell adnia. Azért a Parlament mai ülésén a szokásos slágertémák sem maradnak el, lesz itt lenyúlás, földmutyi, kilakoltatás – és mindezt nem más szakkommentálja, mint Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő!
"...iszonyatos égi háború, heavenly war, előjeleit véli ő látni, mondta, ebben az állati változásban, olyat, ami pusztítóbb minden elképzelhetőnél." - vesszük kölcsön búcsúzóul Krasznahorkai László szavait a rezsidémonnál is sokkal félelmetesebb Háború és háború-ból.
Tegnap volt a születésnapom. Igen boldog volt. Aztán ma, munkahelyi szülinapi ajándékként kaptam a lehetőséget a sajtófőnökünktől mondván kommentelj ma te az Indexen. Megtettem. Köszönöm a lehetőséget, remélem kicsit feldobtam az olvasók hangulatát. Megtiszteltetés volt, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy egy kicsit másként lássák az itt folyó munkát és külön öröm számomra, hogy leróhattam régi adósságomat a "CSOKIPÓK" köztudatba való elhintésével. Ezen cselekedettel régóta tartoztam egy, általam régóta szeretett embernek :)
Ma is sok minden történt a plenáris ülésen, de ne feledjük: november 4-én a forradalmunk leverésére emlékezünk. Tisztelet a hősöknek!