A rendőrök védelmére kelt a volt tévéelnök
A tévészékházat védő rendőrök minden tőlük telhetőt megtettek, mondta az MTI beszámolója szerint Rudi Zoltán volt tévéelnök, amikor kedden tanúskodott a 2006 ősze miatt megvádolt volt rendőri vezetők büntetőperében.
A volt tévéelnök azt mesélte, hogy ő az ostrom estéjén kilenc körül ért a székházba. Rudi a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa előtt azt mondta: nem látott parancsokat osztogató vezetőt, de azt látta, hogy több rendőr is vérben ázva fekszik a földön, és társaik ápolják őket.
Rudi arról beszélt, hogy az épületben füst és könnygáz volt. Az események szerinte gyorsan és ellenőrizhetetlenül zajlottak, a helyzet kaotikus, áttekinthetetlen volt.
Rudi felidézett a bíróság előtt egy pletykát, miszerint a rendőrök parancsnoka azt mondta: "még ha hadbíróság elé kerülök, akkor is kiviszem innen a fiaimat, mert megölik őket". Miután a rendőrök hajnali egy-kettő körül elmentek, Rudi Navracsics Tibor akkori fideszes frakcióvezetővel, Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszterrel és Török Gábor politológussal bezárkózott egy rácsokkal védett helyiségbe, és lekapcsolták a villanyt, hogy a tömeg ne találjon rájuk. Navracsics, Juhász és Török egy aznapi műsor vendégeiként voltak az épületben. Végül egy hátsó ajtón keresztül menekültek ki a Nádor utcára.
Rudi azt mondta: helyesli, hogy nem vették át azt a petíciót, amit a Kossuth téri tömeg be akart olvastatni az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után. A szerkesztési szabadságra hivatkozott, arra, hogy azt semmilyen külső nyomásgyakorlással nem lehet korlátozni.
Rudi kérésére a bíró megtiltotta a sajtónak, hogy hang-és képfelvétel készüljön a vallomásáról.
A 2006-os rendőri vezetők büntetőperéről részletesen itt olvashat. Szeptemberben a per első tárgyalási napján, amikor leköpték Gyurcsány Ferencet, elhangzott: száz tárgyalási napot tűztek ki, és lehet, hogy 2015-ig kell várni arra, hogy kiderüljön: mit érdemel a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szerint Bene László, Gergényi Péter és a többi vádlott.