Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Mindenki megúszta a szentmiklósi gyerekkínzást

2014.01.09. 13:56
Éveken keresztül se a védőnő, se a gyerekorvos, se az óvoda, se az iskola, se a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három szigetszentmiklósi kisgyereket. Csak az elhanyagoltságuknak köszönhették, hogy végülis nevelőszülőkhöz kerültek, és brutális szüleiknek egy darabig még a láthatási joga is megmaradt. Ezt hozta ki a kormányhivatal által indított vizsgálat, amely a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésére irányult. Senkivel szemben nem javasolták fegyelmi indítását.

Befejezte a szigetszentmiklósi brutális gyermekbántalmazási eset miatt indított vizsgálatot a Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala, tudta meg az Index.

A botrányt a Blikk cikke robbantotta ki tavaly november 26-án. A vádiratra hivatkozó cikkben megírták, hogy egy házaspár éveken át kínozta, rendszeresen megerőszakolta és verte három kiskorú gyerekét. A gyerekekkel a vád szerint fekáliát és patkányt etettek.

A legidősebb fiú 2000-ben, húga 2002-ben, öccse 2003-ban született. A vádiratban az Index információi szerint az szerepel, hogy a bántalmazás azóta tartott, „mióta csak az eszüket tudták”. Csak 2012 januárjában kerültek el brutális szüleiktől.

Az ügyben rögtön felvetődött a gyermekvédelmi rendszer szereplőinek a felelőssége, az a kérdés, hogy történhetett meg, hogy éveken át senki nem lépett hatékonyan közbe, nem védték meg a gyerekeket brutális szüleiktől.

A botrány első napja azzal telt, hogy mindenki hárított, november 27-én azonban közölte a Pest Megyei Kormányhivatal, hogy elrendelte: a Szociális és Gyámhivatal indítson vizsgálatot az ügyben. A gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének vizsgálatát el is kezdték november 28-án, írta az Index megkeresésére szerdán a kormányhivatal. A vizsgálat lefolytatására 30 napjuk volt

A vizsgálat jogi hátterét egy 2006-os kormányrendelet adta, ez sorolja fel a szociális és gyámhivatal feladatait. Ezek között szerepel, hogy a hivatal „a gyermekvédelmi jelzőrendszer elégtelen működése esetén megteszi” a gyermekvédelmi törvény két bizonyos pontjában megadott intézkedéseket.

Az egyik ilyen pont a fegyelmi felelősségre vonásról szól. Azt mondja ki, hogy ha a jelzőrendszer valamelyik tagja (a felsorolás szerint például védőnő, háziorvos, gyermekorvos, családsegítő szolgálat, óvoda, iskola, rendőrség) jelzési vagy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, a gyámhatóság – jelzésre vagy hivatalból – értesíti a fegyelmi jogkör gyakorlóját, és javaslatot tesz arra, hogy induljon fegyelmi az érintettel szemben. A másik pont azt rendeli el, hogy a gyámhatóság  ezzel egyidejűleg egyeztető megbeszélést tart, és a gyermekjóléti szolgálatnál kezdeményezi esetmegbeszélés megtartását.

Senkinek sem tűnt fel, még a pszichológusnak se

A vizsgálat eredményéről ezt közölte a kormányhivatal:

A médiában korábban megjelent információkkal ellentétben, a vizsgálat szerint a gyermekekkel kapcsolatban álló védőnő, gyermekorvos, óvoda, iskola, illetve a gyermekjóléti szolgálat nem észlelte a gyermekek szexuális bántalmazását, ilyen jelzés sem szóban, sem írásban nem történt.  Nevelőszülőhöz való kerülésüknek oka nem a bántalmazó szülői magatartás, hanem rendkívüli elhanyagoltságuk volt. Az átmeneti nevelésbe vétel iránti eljárás során a gyermekeket pszichológus is megvizsgálta, de akkor sem tárt fel szexuális bántalmazásra utaló gyanút. A gyermekek már több mint fél éve nevelkedtek nevelőszülőnél, amikor újabb pszichológiai vizsgálat során szexuális abúzus gyanúja felmerült. A Városi Gyámhivatalnak a nevelőszülői hálózat jelezte a pszichológiai vizsgálatban feltárt gyanút, amely jelzésre a Szigetszentmiklósi Városi Gyámhivatal haladéktalanul büntetőfeljelentést tett, valamint a szülők kapcsolattartási jogát megszüntette a gyermekekkel.

Amikor visszakérdeztünk, hogy ezek szerint tehát a vizsgálat

  • semmilyen mulasztást nem állapított meg,
  • semmilyen hibát nem azonosított, és ebből kifolyólag
  • semmilyen változtatás (személyi felelősségre vonás, új gyakorlat kialakítása) szükségességének kimondását sem alapozta meg,

a kormányhivatal sajtófőnöke a kormány gyermekvédelmi intézkedéseiről írt általánosságban, azzal, hogy „a Szigetszentmiklóson történt szörnyűséges események” megerősítik ezek szükségességét.

Megjegyezte, hogy a „közigazgatás reformja a gyermekvédelmi rendszert elsőként érintette”. Példaként azt hozta fel, hogy 2013. január 1-jétől a járási gyámhivatalok létrejöttével megszűnt a jegyző és a gyámhivatal közötti ügyek áttétele, és lehetővé vált a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés.

Nem tudni, mi lett az önkormányzati vizsgálatok vége

A kormányhivatal válaszközleménye megjegyezte, hogy az ő vizsgálatuk „a jelzőrendszer egy szeletére terjedhetett csak ki, további vizsgálatokra a hivatal nem volt jogosult”. November 27-én belső vizsgálatokat ígért az Index kérdésére a szigetszentmiklósi önkormányzat is. Az önkormányzat sajtómunkatársa, Vajna-Sallai Adrienn azon a napon az Indexnek az írta:

„A szükséges belső vizsgálatok el lesznek végezve. Az ügyet kivizsgáljuk, és mint minden alkalommal, így most is megtesszük a megfelelő intézkedéseket.”

Szerda reggel az önkormányzatot is megkerestük újra levélben a belső vizsgálatokról érdeklődve. Egyelőre nem kaptunk választ. Amint megérkezik, cikkünket frissítjük.