Tényleg, a politikusok csak egymásnak gratulálnak, azoknak, akik végigdolgozták a hétvégét, meg senki. Tóth Zoltán választási szakértő pótolja a hiányt.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
A DK-s jelölt kiposztolta a Facebookra a levelezését a Ferencváros újság főszerkesztőjével. Először a főszerkesztő írt neki, kérte, hogy küldjön nekik fotót saját magáról, és közölte vele, hogy "a Ferencváros újság terjedelmi korlátaira az a döntés született', hogy nem áll módjukban semmilyen kampányhirdetést megjelentetni, még pénzért sem. Kerék-Bárczy Szabolcs azt válaszolta, hogy szerinte a "véleménynyilvánítás szabadsága" fogalom feltételezi, hogy a jelöltek a közpénzből kiadott kerületi újságban egyenlő feltételek mellett be is mutatkozhatnak. Bejelentette az igényét arra, hogy "az adófizetők pénzéből kiadott újságjukban" közöljenek róla szóló, saját maga által írt anyagot is. Azt is megkérdezte, kinek köszönhető az "az a döntés született kitétel".
A Jobbik határozatlan időre, a devizahitelesek problémáinak megoldásáig meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot, és részleges végrehajtási moratóriumot is bevezetne, mondta az MTI szerint Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese. A Jobbik-féle moratórium Z. Kárpát magyarázata szerint nem vonatkozna a "bűnözőkre" és az önkényes lakásfoglalókra, de az összes jogkövető deviza- és banki károsultra igen, mindaddig, "amíg a parlament össze nem szedi magát" és meg nem oldja a teljes problémakört.
Novák Előd a Facebook-oldalán megosztott egy cikket arról, hogy fekete horogkereszttel, "nácik" felirattal és Hitler-bajusszal szokták összefirkálni a jobbikos plakátokat. Azt kéri, hogy ha rongálás vagy időjárási okok miatt egy plakátjuk javításra szorul, jelentsék be sürgősen a plakatjavitas@jobbik.hu címen, a pontos helyszín megjelölésével és lehetőleg küldjenek fotót is, vagy legalább pontos állapotleírást.
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke délután ötre összehívta a testület ülését, jogorvoslati kérelmeket fognak elbírálni a tervezett napirend szerint.
Kedves Barátom! Ez a NapiFeri. Röviden arról, hogy mit gondolok, teszek, merre járok, mikor és hol találkozhatunk. Ha akarsz, üzenhetsz, ígérem, elolvasom. Üdv: Feri
Eddig kellett várni a Demokratikus Koalíció következő nagy dobására: elkészült a NapiFeri alkalmazás, és ingyenesen letölthető minden androidos telefonra vagy iPhone-ra. A telefonok jelzik majd, ha üzenet érkezett Gyurcsánytól, és egy-egy kérdésben időnként szavazni is lehet majd, ígéri a DK sajtóirodája. Ma délután jön az első üzenet!
Gyurcsány reagált a Cinknek a pornós lejáratási kísérletre. Tomor András pornóproducer azt terjeszti róla, hogy bekameráztatott egy szexklubot, hogy kompromittáló felvételeket készíthessen politikusokról, hogy aztán legyen mivel zsarolni őket. Gyurcsány válasza:
Most megfogtak. Tényleg vannak felvételeim. A nagy kedvencemen Orbán, Lázár, Rogán, Zuschlag, Hoffmann Rózsa és Selmeczi együtt szerepel, ezt a szalagot már rongyosra néztem. Deutsch is rajta van, de ő, már-már közmondásos monogámiája okán nem vesz részt a partiban, csak iszogat. Ezzel zsarolom őket, látható sikerrel, mert a szájukra sem merik venni a nevemet.
Egyébként meg, mint öregecskedő pasinak van egy komolyabb home video táram politikusokról, ha fáradtan megjövök a kampány valamelyik rendezvényéről, azt szoktam nézegetni. Most éppen azt tervezem, hogy a parlamenti frakcióirodákat és a képviselők irodáit is bekameráztatom, mert azt mondják, hogy ott van még nagy élet...
A Rottenbiller utcán, ahol rendszeresen járok, Rónaszékiné plakátjait is rendszeresen letépik, írta egy olvasónk azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Rónaszékiné DK-s ellenfele, Oláh Lajos bejelentést tett a választási bizottságnál plakátjai "folyamatos és módszeres" rongálása miatt.
Az általuk csak "besúgótörvénynek" nevezett, a rezsicsökkentéssel összefüggő törvény visszavonására szólítja fel a kormánypártokat a Kormányváltás, írja az MTI. A törvény, melyről a hvg.hu-n jelent meg ma egy cikk, adatszolgáltatást ír elő a közös képviselőknek. Szanyi a sajtótájékoztatón azt mondta, a törvény azt teszi a képviselőinek feladatává, hogy a lakók minden "rezdüléséről" tudomást szerezzenek, azokat listázzák, és ezekről a hatóságokat tájékoztassák. A korábban volt házmestereknél is "nagyobb szörnyet" akarnak csinálni a közös képviselőkből, mondta Szanyi. A PM-es Dorosz Dávid szerint alkotmányossági problémák is vannak a törvénnyel.
Változik a Demokratikus Koalíció ma esti mosonmagyaróvári fórumának programja, szóltak a szervezők. Gyurcsány Ferenc helyett Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke tartja meg. Egyelőre nem tudjuk, mi jött közbe Gyurcsánynak.
Wintermantel Zsolt "Ki akarja tönkre tenni az Újpestet?" címmel adott ki közleményt. természetesen fociról van szó: "Magyarország egyik legrégebbi és legpatinásabb futball klubja, az Újpest végveszélybe került – mások hibájából, vélhetően a korábbi tulajdonos gyanús ügyletei miatt." A futballklub számláját ugyanis egyre-másra csapolják különféle offshore cégek. "A jelenlegi és volt tulajdonos vitája kapcsán perek zajlanak, amelyek bármeddig elhúzódhatnak. A magyar törvények szerint azonban a felszámolási eljárással nem kell megvárni a perek kimenetelét. Hiszek benne, hogy Magyarországon a törvények a becsületes embereket megvédik, és nem hagyják büntetni őket. Képtelenség, hogy kétes off-shore cégek ügyeskedései, a jelenlegi és a volt tulajdonos lezáratlan vitái miatt egy száz éve élvonalban szereplő, hússzoros bajnok futballklubot, annak szurkolóit, ezen keresztül az egész magyar labdarúgást és Újpest városát büntessék meg."
"A magyar igazságszolgáltatás dolga az, hogy kiderítsék az igazságot, érvényt szerezzenek a törvényeknek, hogy aki valóban adós, az fizessen, aki pedig kibújni próbál adózás alól, azt megbüntessék. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladata viszont az, hogy mindent megtegyen a magyar labdarúgás jelenéért és jövőjéért. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy egy olyan klubot mások hibája miatt tönkretegyenek, amely Szusza Ferencet, Bene Ferencet, Törőcsik Andrást és világklasszis magyar labdarúgók tucatjait adta az országnak. Világválogatottakat, olimpiai bajnokokat, világbajnoki érmeseket, európai ezüstcipős gólkirályokat" - írta Wintermantel az illetékeseknek címezve szavait.
Hatvannégy környezetvédő civil szervezet küldött közös környezetpolitikai kiáltványt a pártoknak, írja az MTI. A 12 pontba foglalt programot a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Védegylet készítette. A legfontosabb elvárásuk, hogy álljon fel önálló környezetügyi minisztérium, és erősítsék meg a környezet- és természetvédelmi hatóságokat. Ellenzik a paksi bővítést, szerintük Magyarországról ki kell vezetni az atomenergiát.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke azt mondta: szeretnék elérni, hogy a pártok vezetői aláírásukkal vállaljanak jogilag is számon kérhető kötelezettséget az ígéretek megvalósítására. A kiáltványhoz csatoltak egy nyilatkozattervezetet, amiben az szerepel, hogy ha nem teljesítik a vállallásukat, akkor lemondanak a jövedelmük minimálbér feletti részéről.
Szóval erre kellett a nejlonruha.
Belső személyi vitákkal volt elfoglalva az elmúlt négy évben a Fidelitas, ezért a nagy testvér, a párt megbüntette. A Fidesz ifjúsági szervezetének jelöltjei - egyetlen kivételtől eltekintve - nem kerültek fel az országos listára. A szervezettől megvont bizalomnak köszönheti például Király Nóra a 66-os számú listás helyét. A XI. kerületi önkormányzati képviselőt a Fidelitasnak szóló pozícióba tették, a szervezet vezetői pedig kimaradtak a jelölésből.
Az egyetlen kivétel, Ágh Péter Fidelitas-elnök, aki Szombathelyen egyéniben is indul.
Zuschlag János nemcsak a nagy, de a kispártok között is bekavart. Ki hitte volna, hogy ekkora lendülettel tér vissza a politikába, közéletbe. Azután, hogy a Heti Válasz megírta, hogy két új kispártot - Új Magyarország Párt és Új Dimenzió Párt - is ugyanaz a baráti kör szervez, amely körnek legismertebb alakja Zuschlag, és azután, hogy a 444.hu látványosan megmutatta, hogy a két párt gyakorlatilag ugyanazokban a körzetekben tudott jelöltet állítani, az Új Magyarország Párt reagált mindezekre:
Rendkívül jól szervezett, fiatal csapattal tudta összegyűjteni az országoslista-állításhoz szükséges ajánlásokat az Új Magyarország Párt (ÚMP) a szervezet kommunikációs szakértőjének közlése szerint. Racker Béla volt MDF-es politikus szerdán, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában elmondta azt is, az ÚMP tevékenységében nem vesz részt Zuschlag János.
− írják.
A PM-es politikus kifakadt a blogjában amiatt, hogy a szombati meccsen rászóltak a honvédosokra a „Puskás, Kispest, Hungary” drapériájuk miatt, mondván a Puskás Akadémia a felcsúti csapat neve.
Nem szabad, hogy Puskást és mindazt, amit képviselt, kisajátítsák. De Orbán és brigádja nem képes önmérsékletet tanúsítani; ahogy a megtakarításokat és az adófizetői pénzeket, úgy a történelmet és Puskást is lenyúlná
- írta.
Bajnaiék fütyülnek Szili Katalinék felháborodására, és folytatják a cukisághadműveletet, cica, kutya és malac után most már tengerimalacra is tettek kokárdát a plakátjukon.
"Átalánydíjért irtják az ellenzék plakátjait Erzsébet- és Terézvárosban", kommentálta a Demokratikus Koalíció a Hír 24 cikkét, amiben arról van szó, hogy valaki állítólag havi húszezer forintért kaparja le Erzsébet- és Terézvárosban a DK-s jelölt, Oláh Lajos plakátjait, és ragaszt a helyükre kormánypárti hirdetést. A DK közleménye szerint Oláh bejelentést tett a választási bizottságnál plakátjai "folyamatos és módszeres" rongálása miatt.
A homoszexuális lobbi az egyik legerősebb érdekközösség szerte a világon (gyerekek híján sok szabadidejük és pénzük marad erre), s komoly társadalomromboló hatásuk van. A fővárosi önkormányzat tulajdonában álló művészmozikban évente kétszer tarthatnak propagandahetet a deviánsok. De folyamatosan próbálják kitolni ingerküszöbünket. A magunkfajtákét persze nem lehet, ezeket mi sosem fogjuk tűrni.
A jobbikos Novák Elődnél ez a blogposzt csapta ki a biztosítékot.
A Fidesz-közeli Napi Gazdaság Kiadó fontosnak érezte, hogy egy tiszteletpéldányt küldjön a Zuschlag könyvből. Tisztelettel én visszaküldöm ezt a feladónak.
- posztolta Karácsony Gergely a Facebookra.
Azért nem, mert túl kevesen vannak. Viszont szószólót delegálni fognak a parlamentbe, mondta a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke, Varga Szimeon a Kossuth Rádióban. Szomorú veszteség lesz a bolgár képviselő hiánya a parlamentnek, mert Varga a műsorban azt is elmondta, hogy a bolgárok jókedvűek, mindig vidámak, mindenki felé nyitottak, vendégszeretőek és figyelmesek. Az utolsó népszámláláskor körülbelül 6 ezren vallották bolgárnak magukat Magyarországon. (MTI)
Sajtótájékoztatót hirdetett délután kettőre az SMS (Seres Mária Szövetségesei), a meghívó szerint ezzel a különös témával: "Töredékesen bevalljuk, az SMS-nek is van egy Simonja". Töredelmesen bevalljuk, hogy alig bírjuk kivárni.
Az Új Magyarország Párt egyik meghatározó jeöltje, Racker Béla rajta van a legnagyobb adótartozók listáján, írja az Origo. Racker több mint 10 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak, amit nem is tagad, de a tartozás mértékéről nem mondott többet. Szerinte annak, hogy magánszemélyként tartozik, semmi köze nincs az Új Magyarország Pártban folytatott tevékenységéhez.
Racker a Vas megyei 3-as választókörzetben indul az országos listát is állító párt színeiben. Az országos listán egyébként 2. helyen van az egykori MDF-es politikus.
Szeretne komolyan részt venni a politikai életben az Országos Horvát Önkormányzat - mondta Hepp Mihály, a szervezet elnöke szerdán, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.
Hepp szerint a magyarországi horvátok számát 70 ezerre becsülik, ugyanez a szám a népesedési adatok szerint 27 ezer. A nemzetiségi névjegyzékbe több mint 2600-an jelentkeztek. Hepp a rádióban kifejtette, hogy csak papíron vannak rendben a dolgok a nemzetiségekről szóló törvényekkel, de a gyakorlatban nem valósulnak meg a kitűzött célok. (MTI)
Öt társadalmi csoport jobban fog járni, ha a baloldali összefogás koalíciós kormányt tud alakítani a választások után
- ígérte Mesterházy Attila, a Kormányváltás miniszterelnök-jelöltje kedden Kecskeméten egy lakossági fórumon.
(MTI)
Mesterházy Attila titokban prostikkal szórakozik
- állítja a cink szerint egy pornóvállalkozó, de a sztori nyilvánvalóan hazugság. Gyurcsányról pedig azt terjeszti, bekameráztatott egy szexklubot, hogy kompromittáló felvételekt készíthessen politikusokról, hogy aztán legyen mivel zsarolni őket.
Szily Laci, a cink szerkesztője alaposan körbejárta a több sebből vérző ügyet, és erre jutott:
Ez teljesen nyilvánvalóan szándékos lejáratási kísérlet egy olyan embertől, akinek pornósként társadalmi értelemben nincsen vesztenivalója. A "leleplezés" több ponton zavaros, és igencsak feltűnő, hogy pont a két messze legdurvább állítást, nevezetesen Mesterházy és Gyurcsány érintettségét még ezen a szinten sem támasztja alá az égvilágon semmivel.
Jelentős motiváció volt számukra a kampánypénz, mikor a Fidesznél előbb összegyűjtötték az ajánlásokat
- ez derült ki az Új Magyarország párt képviselőjelöljétől az ATV-ben. Az origón meg az, hogy több mint tízmillióval tartozik a NAV-nak.
A Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a román kormánytól és parlamenttől kedden Traian Basescu román államfő az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.
A Székely Nemzeti Tanács a Székelyföldnek autonómiát követelő nagyszabású tüntetést rendezett hétfőn Marosvásárhelyen a Székely vértanúk emlékművénél, amelyre a szervezők becslése szerint tízezrek érkeztek egész Erdélyből. A hatóság tiltása ellenére a tömeg a városközpontba vonult, az úton pedig többször dulakodás alakult ki az úttestet elfoglalni próbáló felvonulók és a rendfenntartók között. (MTI)
Iránymutatást adott ki a Nemzeti Választási Bizottság kedden arról, hogy azok a választók, akiknek nincs magyarországi lakóhelyük, és Magyarország külképviseletein veszik át a szavazási levélcsomagjukat, nem tölthetik ki a szavazólapjukat és az azonosító nyilatkozatot a külképviseleten. (MTI)
A baloldali katyvasz a "Gyurcsány-koalíció" maga, hiszen a listájuk első helyezettjei a valamikori kormánytöbbség tagjai
- mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Nagykanizsán. (MTI)