A parlament nemzetbiztonsági bizottsága mai ülésén megállapították: nem manipulálták az Alkotmányvédelmi Hivatal által nyilvánosságra hozott, az őszödi beszéddel kapcsolatos végső jelentést.
Erről számolt be a zárt ülés után Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke és Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja is. Molnár Zsolt azt is elmondta: nem tudni, hogy bármilyen későbbi irat vagy jelentés készült-e, de ennek nyomát, a rendelkezésre álló iratok alapján nem lehetett fellelni. Arra a kérdésre, hogy a Nol.hu csütörtöki cikke szerint 22 tételnyi irat hiányozhat az őszödi jelentésből, sem Molnár Zsolt, sem Kocsis Máté nem reagált, mivel az zárt ülésre tartozó információt jelent. (MTI)
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Dunakeszi, Fót, Göd. A Fidesz egy fiatal jelöltet, Tuzson Bencét indítja, nem pedig Dunakeszi polgármesterét, Dióssi Csabát, aki 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett. Az Összefogás az MSZP-s Szabó Imrét indítja, aki Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt környezetvédelmi miniszter volt. A Jobbiktól Nyíri Márton pedagógus száll ringbe, ő régen fideszes volt, de a 2006-os események hatására inkább jobbikos lett. Az LMP a fóti Juhász Pétert indítja.
Vác és környéke. A Fidesz a KDNP egyik nagyágyúját, Harrach Pétert indítja, aki 2010-ben Szobból már első körben mandátumot szerzett. Az Összefogás színeiben a váci Kiss Zsolt indul, ő amúgy az MSZP jelöltje. Kisst a listára is feltették, de a 74. helyről minimális az esélye, hogy a parlamentbe jusson. A Jobbik Fehér Zsoltot indítja, ő a megyei közgyűlésben lett képviselő 2010-ben. Az LMP pedig Dengelegi Zsuzsa szociális munkást métetteti meg.
Szentendre, Pomáz és környéke. A Fidesz Hadházy Sándort indítja, aki ugyanitt 2010-ben már sikerrel vette az akadályt és az első fordulóban mandátumot szerzett. Az Összefogás Leányfalu korábbi polgármesterét, Szinnai Gábort indítja (2010-ig volt polgármester), Szentendrén ismert arc. A Jobbik Murányi Leventét jelölte, aki 2010-től a párt egyik országgyűlési képviselője volt. Az LMP itt indítja a Kaukázus együttes frontemberét, Kardos-Horváth Jánost.
Budaörs, Piliscsaba, Biatorbány, Solymár, Páty és környéke. Itt Csenger Zalán Zsoltot indítja a Fidesz, aki 2010-ben Budaörsről első körben mandátumot szerzett. Az Összefogás az MSZP-s Szabóné Müller Tímeát jelöli. A Jobbik Császárné Kollár Tímeát indítja, aki 2010 óta a budaörsi önkormányzat jobbikos képviselője. Az LMP jelöltje pedig Szél Bernadett.
Érd és környéke, Törökbálint. A Fidesz jelöltje, Aradszki András 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett. Az Összefogás itt a PM-es Dorosz Dávidot indítja, aki 2010-ben LMP-sként került a parlamentbe. A Jobbik Pulai Edinát jelölte, aki 2010-től önkormányzati képviselő. Az LMP színeiben Varga Illés Levente ökoépítész indul.
Szécsény, Nagyoroszi, Nógrád, Nagylóc, Diósjenő és környéke. A Fidesz Balla Mihályt indítja, aki 2010-ben Balassagyarmaton első körben mandátumhoz jutott. Az Összefogás az MSZP-s Borenszki Ervint, a párt szécsényi szervezetének elnökét, aki 2006 és 2010 között területi listáról egyszer már bejutott a parlamentbe. A Jobbik Kiss László agrármérnököt indítja, az LMP pedig Zagyvai Sándort, aki földrajz-testnevelés szakos tanárt, aki 22 éve dolgozik egy balassagyarmati szakközépiskolában.
Salgótarján, Kisterenye környéke. Itt a Fidesz a 2010-ben Pásztón már az első fordulóban mandátumhoz jutott Becsó Zsoltot indítja. Az Összefogás a veterán MSZP-s Boldvai Lászlót, a Jobbik a salgótarjáni Kutas József ingatlanost, az LMP az egri Komlósi Csabát indítja. Komlósi 2009 óta politizál, a párt választmányának tagja.
Kisbér, Oroszlány, Nagyigmánd és környéke. A Fidesz biztosra akar menni, azt a Bertalan Juditot indítja, aki már 2010-ben első körben mandátumhoz jutott. Az Összefogás az MSZP-s Székely Antalt, aki egyedül Oroszlányban bízhat, miután sem a komáromi, sem pedig a kisbéri választók nem ismerik őt. A Jobbik Szabó Mihályt indítja, ő a párt oroszlányi alelnöke. Az LMP jelöltje Szabados Sándor mozdonyvezető, ő 2010-ben már az ökopárt önkormányzati képviselőjelöltje volt.
Dorog, Esztergom környéke. A fideszes Völner Pál 2010-ben már az első körben mandátumot szerzett. Az Összefogás a DK-s Vadai Ágnest indítja, a Jobbik pedig a dorogi Nunkovics Tibort, aki főiskolás. Az LMP Prommer Mátyás biológust küldi ringbe.
Tata, Tatabánya és környéke. 2010-ben itt a fideszes Bencsik János nyert és most is őt indítja a kormánypárt. Ismert arc Tatabányán, korábban polgármester is volt. De az Összefogás sem indít ismeretlen arcot, az MSZP-s Lukács Zoltán a jelöltjük, ő 2010-ben területi listáról jutott be a parlamentbe. A Jobbik a párt megyei elnökét, Vágó Sebestyént, az LMP pedig Gutai Zsoltot indítja. Gutai egy élelmiszeripari cég magyarországi képviselője, és az LMP központi irodájának munkatársa.
Kunszentmárton, Mezőtúr, Törökszentmiklós és környéke. 2010-ben Boldog István volt itt a fideszes befutó, aki 2006 óta Kétpó polgármestere is. Boldog István a polgármesterség helyett a képviselőség folytatását célozta meg. Az Összefogás jelöltje a fiatal MSZP-s, ifjabb Rózsa Endre. Az agrár külkereskedő 2007-2010 között az önkormányzati minisztériumban volt főtanácsadó és államtitkári titkáraságvezető. A politikai színtéren eddig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlésben próbálhatta ki magát, ahol 2011 ősze óta vezeti az MSZP frakcióját. A Jobbik Csányi Tamást, a Mezőtúri Református Kollégium magyartanárát, a párt mezőtúri elnökét és önkormányzati képviselőjét indítja. Az LMP-s jelölt Sallai Róbert Benedek korábban a párt szóvivője volt.
Karcag, Kisújszállás és Kunhegyes környéke. A Fidesz országos listájának 18. helyén szereplő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egyéniben is megméreti magát a több korábbi választókerületből összevont területen (Karcagon 2010-ben Varga Mihály nyert, Kunhegyesen Fejér Andor). Az Összefogás jelöltje, az MSZP-s Ozsváth László, aki a Ványai Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója. A Jobbik jelölte Lukács László karcagi ügyvéd és önkormányzati képviselő, az LMP-é Péntek Ildikó pénzügyi szakember.
Jászberény és környéke. A választókerületben a korábban takarmánnyal majd dinnyeexporttal foglalkozó Pócs János akar újrázni, aki 2010-ben jutott be egyéniből az országgyűlésbe. Az Összefogás láthatóan itt meg akarja szorítani a Fideszt, mert Szekeres Imre volt honvédelmi minsztert indítja, aki ebben a választókerületben már háromszor nyert egyéniben. A Jobbik jelöltje Budai Lóránt a jászberényi kórház radiológiai szakasszisztense, az LMP Ménkű Ottót indítja, aki fémipari szakmunkás és rendszerszervező.
Szolnok és környéke. A belgyógyász, kórházi vezető Bene Ildikó 2010-ben lett a választókerület fideszes országgyűlési képviselője. Vele szemben az igencsak tapasztalt Ivancsik Imre indul az Összefogás színeiben. A szocialista Ivancsik 1994 óta megszakítás nékül képviselő, háromszor volt honvédelmi államtitkár, kétszer a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár, de egyéniben sohasem nyert. A Jobbik sem kezdőt állít ringbe: Baráth Zsoltot indítja, aki 2010-től a nemzeti radikálisok képviselője a parlamentben. Az LMP-s jelölt Pető Ernő történész, az országos választmány tagja, a párt felsőoktatási és tudománypolitikai szóvivője.
Hatvan, Heves és környéke. A fideszes Szabó Zsolt 2010-ben lett képviselő és Hatvan polgármestere. Vele szemben az Összefogás igazi nagyágyút vet be: a szocialista Korózs Lajost, aki 1994 óta tagja a magyar parlamentnek, tagja az országos elnökségnek és szociális területen már volt államtitkár is az első Gyurcsány-kormányban (Korózs az országos lista 17. helyén is szerepel). A Jobbik Sneider Tamással száll be a versenybe, aki az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottságának elnöke. Az LMP jelöltje Tóth Norbert biogazdálkodó, pénzügyi tanácsadó.
Gyöngyös és környéke. Ebben a választókerületben nem kezdők csapnak össze. A mostani fideszes képviselő régi motoros a szakmában. Olyannyira régi, hogy Horváth László még SZDSZ-esként kezdte 1990-ban. 1992-ben igazolt át a Fideszhez. Egyéniben 1998-ban és 2010-ben jutott be a parlamentbe, kétszer megyei listáról. Csak 1994 és 1998, illetve 2006 és 2010 között nem volt parlamenti képviselő. 2011 óta megyeikormánymegbízott is, és ő is tud harmonikázni, nemcsak Oszkó Péter. Az Összefogás jelöltjeként vele szemben induló, MSZP-s Sós Tamás sem ma kezdte a szakmát: 2002 óta országgyűlési képviselő (kétszer egyéniben, 2010-ben az országos listáról jutott be). A Jobbik részéről maga Vona Gábor indul, aki már nagyon korán elindította kampányát, így néhány órára belebújt egy melós bőrébe, idős néniket vitt a kórházba,
piacon mérte a paradicsomot, Gyöngyöspatán pedig együtt kubikolt a cigány közmunkásokkal. Az LMP a Gyöngyöstarjányban élő ügyvédet, Lukács Zoltánt indítja.
Eger, Füzesabony és környéke. A körzetben a fideszes Nyitrai Zsolt a képviselő 2002 óta: egyszer az országos listáról, kétszer megyei listáról került be. 2010 óta volt miniszterelnöki biztos a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, majd a nemzeti konzultációkat irányító miniszterelnöki biztos volt. Az Összefogás egy politikai újoncot állít vele szemben, miután a környéken sokat dolgozó Kórozs Lajos most a hatvani kerületbe került. Szalóczi Géza jogász 20 évig az egri dohánygyárban dolgozott, a Philip Morris-os időkben igazgató is volt. A gyár 2004-es bezárása óta ügyvédkedett, és a Szegényeket Támogató Alap egri alapítványának dolgozik. A jobbik itt Mirkóczki Ádámot, a párt szóvivőjét indítja, az LMP pedig Csarnó Ákost, az egri földhivatal osztályvezetőjét, aki az ethno-funk Kerekes Band brácsása is egyben.
Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és környéke. A választókerületben 2002 óta - két év megszakítással -Tiba István, balmazújvárosi fogorvos és polgármester az országgyűlési képviselő (kétszer egyéniben nyert, 2008-ban a megyei listáról került Arnóth Sándor helyére). Az Összefogás az MSZP-s Kathiné Juhász Ildikót állítja vele szemben. A hajdúböszörményi tanár önkormányzati képviselő is. A jobbikos Kulcsár Gergely a párt debreceni alapszervezetének alapítója és Hajdú-Bihar megyei elnöke. Az LMP-s jelölt a pszichológus végzettségű Weiser Írisz, aki az utóbbi időben biogazdálkodással foglalkozik egy tanyán.
Várpalotán ment oda ként lány Gyurcsányhoz, hogy készítsenek egy fényképet a DK elnökével, utána pedig ezer forintot kértek a pártelnöktől. Videón is meg lehet nézni a történteket, Gyurcsány pedig azon háborodott fel, hogy a köztévé híradósai erről kezdték faggatni, miközben Rogán Antal lakásának furcsa gyarapodásáról nem sok szó esik a közmédiában.
Hajdúszoboszló, Püspökladány és a Hortobágy. A fideszes Bodó Sándor 2006-2011 között Sárrétudvar polgármestere volt, 2010 óta országgyűlési képviselő, amit most folytatni szeretni. Az Összefogás jelöltje a nádudvari, majd kabai illetőségű, MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. Bangóné indult a 2011-es püspökladányi időközi országgyűlési választásokon, 2012 óta tagja az MSZP elnökségének és választmányának. Az Összefogás országos listájának 20. helyén szerepel. A jobbikos induló Rigán István üzemmérnök, a MÁV szakelőadója, 2010 óta Hajdú-Bihar megyei önkormányzati képviselő. Az LMP a történelem-nemzetközi kapcsolatok szakon végzett Kreith Anitát indítja.
Berettyóújfalu és környéke. Régi veterán ebben a választókerületben a fideszes Vitányi István József: ő is ötödik ciklusát célozza meg. Az ügyvéd kétszer megyei listáról, kétszer egyéniben jutott be. Az Összefogás vele szemben az országosan is ismert Varju Lászlót, a DK pártigazgatóját indítja (ő az Összefogás országos listáján a 39.) A Jobbik jelöltje, Ulics Erika ügyvéd, az LMP-s Kádi István vagyonvédelemmel foglalkozik.
Debrecen egy része és a várostól délre eső terület. Ha a fideszes Pósán Lászlónak sikerülne nyernie, ötödik ciklusát kezdhetné meg a parlamentben. Eddig mindig egyéniben nyert. Az Összefogás színeiben induló Rónai György nőgyógyász, majd egy gyógyszergyár területi képviselője volt, aki 2006 és 2009 között a debrceni közgyűlés MSZP-s képviselője volt, 2010 óta pedig a Debreceni
Vagyonkezelő Holding igazgatóságának tagja. A nemzeti radikálisok jelöltje Kőszeghy Csanád Ábel, a debreceni Jobbik elnöke, aki önkormányzati képviselő is volt. Az LMP a geográfus-földrajz szakos Horváth Andrást indítja.
Debrecen egy része, és várostól észak-nyugatra eső környék. Kósa Lajos négy ciklusnyi polgármesterség után a Parlamentben szeretné tovább szolgálni Debrecent. Az Összefogás Szegedi István gyermekorvost, egyetemi oktatót, a gyermekonkológiai osztály vezetőjét indítja vele szemben. Szegedi már egyszer indult Kósa ellen, de 2002-ben nem sikerült győznie. A debreceni közgyűlés MSZP-s képviselője volt 2002-2006 között. A Jobbik jelöltje a politológusként végzett Herpegel Róbert, az LMP-é Görög Jenő, aki 2002-ben már indult az időközi önkormányzati választáson.
Mosonmagyaróvár és környéke. Bevált recepten ne változtass - a Fidesz itt is az eddigi országgyűlési képviselőt, Nagy Istvánt indítja, aki most még Mosonmagyaróvár polgármestere is. Őt egy igazi újoncnak kellene megszorítani: az Összefogás színeiben induló Lehóczki Attila csak 2012 decemberében (!) szállt be a politikába, amikor megalapították a soproni (!) Párbeszéd Magyarországért sejtet. A 49 éves építész addig saját bevallása szerint inkább baráti sörözgetések közben foglalkozott politikával. Az LMP is újonccal száll ringbe: a 25 éves Goda Bálint a jelölt, aki mérlegképes könyvelő és egyetemi hallgató. A Jobbik Kopetti Tamást indította volna, ő azonban február 15-én meghalt.
Sopron és környéke. Nagy feladat bárkinek bevenni a soproni körzetet, ahol Szájer József Brüsszelbe távozása után (2005 óta) Firtl Mátyás a képviselő. Sopronban az MSZP-s Kalmár Istvánnak kellene legyőzni őt, aki az ottani MSZP egyik alapítója, volt városi elnöke, 2006 óta a soproni közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője. Az LMP-s jelölt Bebesi József 59 éves tanár, önkormányzati képviselő. A Jobbik Gőbl Gábort indítja, aki 2006-ban még a Fideszben kezdte, majd a nemzeti radikálisok sporoni elnöke és önkorományzati képviselője lett, de sokan inkább arról ismerik, hogy a legendás Moby Dick nevű metálzenekar basszgitárosa volt.
Csorna, Kapuvár, Fertőd és környéke. A Rábaközben a Fidesz a már kipróbált Gyopáros Alpárt indítja, aki a 2009-es csornai időközi választás óta országgyűlési képviselő. A hagyományosan jobboldali környéken 2010-ben 67 százalékkal lett képviselő. Az Összefogás jelöltje vele szemben a soproni MSZP-s Kránitz László, a párt megyei elnöke, aki az ellenzéki országos lista 32. helyén is szerepel. Az LMP Szakács Gyula vállalkozót, a pát megyei elnökét állítja ringbe, a Jobbik a már négyéves parlamenti tapasztalattal rendelkező Magyar Zoltánt indítja.
Pannonhalma és környéke. A fideszes Kara Ákos újra nekifut a körzetnek: 2010-ben már az első fordulóban bekerült és akkor még a Jobbik jelöltje is több szavazatott kapott ott mint az MSZP-é. Az Összefogás most az DK-s Glázer Tímeát indítja, aki korábban MSZP-s megyei pártigazgató volt, majd követte Gyurcsányt a Demokratikus Koalícióba. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Orbánt és Kövért ábrázoló pólóban akart bemenni a Parlamentbe, de az őrök levetették vele. A Jobbik jelöltje Takács Krisztián, aki 2008-ban a Magyar Gárdában kezdte pályafutását, az LMP jenei Ferenc erdészt indítja.
Győr és környéke. Miután Borkai Zsolt a jövőben Győr polgármestere és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szeretne maradni, a Fidesz az országgyűélési képviselőválasztáson Simon Róbert Balázst indítja, aki 2006 óta alpolgármestere a városnak. Az Összefogás színeiben az MSZP-s Fábián György száll szembe vele, aki újságíró, korábban a Kisalföld főszerkesztő-helyettese volt, televíziózott és több civil kezdeményezést is indított. A Jobbik jelöltje "az Egyesült Királyságból hazatért" Fodor Roland, az LMP-é pedig Madarász Zsuzsanna tanár.
Sárbogárd és környéke, jobboldali. A Fidesz mostani jelöltje, Varga Gábor 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett. Az Összefogás a DK-s Ecsődi Lászlót indítja. A Jobbik Árgyelán János angol-orosz szakos tanárt, aki a párt Fejér megyei frakcióvezetője. Az LMP a politikában még szűz, korábban könyvelőként és rendezvényszervezőként dolgozó Szatmári Ildikót.
Dunaújváros. Itt korábban a Fidesz Dorkota Lajost indította, de ő már parlamenti mandátumáról is lemondott, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke legyen. Utóda az 56 éves Galambos Dénes jogász, aki korábban Nagyvenyim alpolgármestere volt, 2011-től pedig a Fejér megyei kormányhivatal kabinetfőnöke, majd idén nyártól kormánymegbízott. A képviselőjelölt tavaly nyáron másodfokon engedélyezte a korábban drograzziák miatt a hírekbe kerülő Ozora fesztivál megtartását. Galambos ellenfelei: az Összefogás Magyar Andrást, az MSZP dunaújvárosi szervezetének alelnökét, a Jobbik a dunaújvárosi szervezetének elnökét, Pintér Tamást, az LMP pedig Illésy István szociológus indítja. Illésy a rendszerváltó parlamentben az MDF-frakció tagja volt, majd később rövid ideig politizált az MDNP-ben is.