Helyzet van Veszprémben, az LMP teljes ellenzéki összefogást akar
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Ahogy korábban megírtuk, a(z egykori) baloldali összefogás pártjai, az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Liberálisok és a Moma is Kész Zoltán független jelöltet támogatja a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson. Most az is eldőlt, hogy az MSZP tényleg nem állít saját jelöltet.
A Szabad Piac Alapítványból kinövő Polgári Platform civil szervezet vezetőjének indítása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a baloldali pártok nem számíthatnak sem a Jobbik – Kész Zoltán maga beszélt arról, hogy nem kér Vonáékból –, sem az LMP támogatására. Pedig egy ideig úgy tűnt, Veszprémben szinte példátlan módon esély nyílhat a totális, vagyis a DK-tól egészen a Jobbikig tartó ellenzéki egységre is.
LMP: különutasságtól a teljes összefogásig
Az LMP társelnöke azt mondja, teljes mértékben tisztában vannak a veszprémi választás súlyával, és nem is a közjogi kétharmad megroppantása, hanem annak politikai-lélektani jelentősége a fontos. Szerinte nem egyik-másik ellenzéki párt sikere a tét, hanem a rendszer lebontásának megkezdése, ebben pedig az MSZP és szövetségesei, illetve a Jobbik és az LMP között van egy pillanatnyi érdekegyüttállás.
Schiffer azonban úgy számol, a körzet nem hasonlítható az újpestihez vagy a szegedihez, vagyis bármi is történik február 22-ig, Veszprémben a Fidesz legrosszabb formájában is tud hozni egy 40% körüli eredményt. Ráadásul a város körüli településeken rendkívül erős a Jobbik, áprilisban 16%-ot szereztek, míg az LMP 6% körüli bázissal rendelkezik. Schiffer úgy érvel, már csak ezért sem lehet túl sok esélye bárkinek a Fidesszel szemben, ha ennek a két pártnak a szimpatizánsai nem állnak mögé. Szerinte ahhoz, hogy le lehessen győzni a Fidesz, olyan valaki kell, aki
- alkalmas arra, hogy a 2014 áprilisában a Fideszre szavazó jobbközép választóktól is tudjon hozni szavazatot
- elfogadható az LMP számára
- legalábbis nem elfogadhatatlan és ellenszenves a jobbikos szavazóknak.
Ez a helyzet. Ez nem érzelmi kérdés, ez egyszerű matematika. Először van az LMP történetében olyan választás, amikor nem ragaszkodunk hozzá tűzön-vízen át, hogy LMP-s legyen az LMP által támogatott jelölt.
– mondja. Kérdésünkre azt is elárulta, Török Gábornak is valóban azt mondta, hogy amennyiben vállalja az indulást, nem elképzelhetetlen, hogy a pártja beálljon mögé. Török ugyebár végül meggondolta magát és kijelentette, mégsem áll rajthoz.
Kész Zoltán viszont nem jó nekik
Schiffer az MSZP és a Jobbik, illetve az Együtt részéről Szelényi Zsuzsa felé is jelezte, nyitottak arra, hogy amennyiben találnak egy helyben elismert, mindegyik párt szavazótáborának elfogadható jelöltet, abban az esetben saját hivatalos jelöltjük, Gerstmár Ferenc visszaléphet a javára: „Világosan és félreérthetetlenül közöltük az ellenzéki versenytársakkal, hogy ebben a sajátos veszprémi helyzetben nem zárkózunk el egy közösen támogatott ellenzéki jelölt elől.
De csak akkor, ha megfelel annak a kritériumnak, hogy nem kizárólag az áprilisban vereséget szenvedett összefogás szavazatait tudja optimalizálni.
Az LMP vezetője azt mondja, legtöbb beszélgetést a szocialistákkal folytatták, és az MSZP részéről is felmerült egy olyan egyetemi ember neve, akit az LMP támogatni tudott volna – ám ott ismét maga a jelölt nem vállalta a felkérést.
Kész Zoltánról azonban azt állítja Schiffer, róla senki nem kérdezte meg pártját, sem helyi, sem országos szinten. Jelöléséről azt gondolja, a baloldali pártok jól tudták, hogy a „szabadpiaci fundamentalista" Kész az LMP-nek és a Jobbiknak sem lesz elfogadható, és nem tud új szavazókat behozni a baloldal eddigi táborához képest. Szerinte a baloldali pártok előre a vereséggel kalkulálnak, és azzal, hogy azért majd többek között az LMP-t tegyék felelőssé.
Az LMP december 23-áig dönt arról, kit támogatnak a veszprémi időközi választáson, és egyelőre tovább keresik azt a személyt, aki az összes ellenzéki szavazó számára elfogadható lehet. Egy ilyen nevet Schiffer ma közölt a szocialistákkal, és ez a jelölt neki igent is mondott. Amennyiben egy hasonló forgatókönyv mégsem működik, úgy az LMP kitart saját pártjelöltje, Gerstmár mellett.